KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Skandináv vér

Niels Alden Oplev: A tetovált lány

Svéd para

Schubert Gusztáv

A Millennium-mánia végigsöpört Európán. Stieg Larsson bűnügyi bestsellere nem juthatott volna ilyen messzire a paranoia hátszele nélkül: ebben a szocio-krimiben semmi sem az, aminek látszik.

Azt már régóta tudjuk, hogy San Francisco utcáin sötét alakok bontják a rendet, Los Angeles nem épp az angyalok városa, Las Vegasban és Miamiban pedig beleőszülnek a sok munkába a helyszínelők. De hogy a tisztára suvickolt Stockholm meg a szőke és kékszemű svédek is sárosak, azt a világ még ma is hitetlenkedve olvassa. Pedig olyan kiegyensúlyozottnak és veszélytelennek tűntek (feltéve persze, hogy az ember nem látott Bergman-filmeket). De hát épp ezért bombahír, ha a gazdagokról és boldogokról kiderül, hogy lelki szegények és titokban gyerekpornót néznek. Larsson tudatosan épít erre a meglepetés-effektre, de nem azért, mintha osztaná a szomszéd kárát élvező plebejus kárörömöt. A minőségi bűnügyi regény az efféle váratlan összeomlásra nem vidámodik neki, mert a gyilkosságot kettős tragédiának tragédiának látja: „magadat ölted meg, nem azt az anyókát”. Ugyanez a tudás visszhangzik a Psychóban vagy A ragyogásban is. Hitchcock egész életművét arra építi föl, hogy „veled is megtörténhet”, belőled is lehet gyilkos. Nagy bűnügyi regény vagy film nem születhet e felismerés nélkül: a bűn örök. Harcolni ellene kell és lehet, de szabadulni tőle sohasem fogunk.

Ha a Millennium-trilógiában csak annyi lenne a meglepetés, hogy a svédek sem szendék és ártatlanok, az bizony kevés lenne a krimiírói halhatatlansághoz. Larsson persze tudatosan sokkolja olvasóit az álszentek összeesküvésének leleplezésével, a rideg protestáns etika mögött megbújó bűnök majd kétezer oldalon át húzódó lajstromával. A költői túlzást helyenként már a grand guignolig fesztíti. A Millennium-trilógiát végigolvasva az lesz a benyomásunk, hogy minden svéd családban akad egy-két sorozatgyilkos, de minimum néhány szadista, voyeur vagy pedofil. A trilógia férfiszereplői között mindenesetre aránytalanul sok a nőgyűlölő – erre utal az első kötet svéd címe –, a legdecensebb úriember, államügyész vagy rendőr is hajlandó törvényt szegni, ha történetesen egy nőt kell megszívatni. Kivált, ha úgy gondolják, hogy az illető rászolgált a büntetésre és nem tud visszavágni. Larsson emblematikus figurává gyúrja össze a nőt, aki a férfiakból semmi perc alatt kihozza a macsó agresszort. Lisbeth Salander, „a tetovált lány”, nem a film noir végzetes démona, semmi nőiesen csábító sincs benne, 24 évesen is úgy néz ki, mint egy anorexiás kamaszlány, cserébe viszont igazi szociopata és embergyűlölő, jéghideg, bizalmatlan és elutasító mindenkivel szemben, a történetből hamar kiderül, okkal. A további két kötet már csak árnyalja a kórtörténetet. Lisbethből a femme fatale romlottsága is hiányzik, nem passzióból teszi tönkre a férfiakat, önvédelemből vág vissza, fölöttébb keményen, a magukat túlerőben érző brutális macsóknak. A nemek egyenlőtlensége a Millenium-trilógia kiemelt témája, nőnek lenni, még egy olyan kiegyensúlyozott és politikailag korrekt társadalomban is, mint a svéd, továbbra is hátrányos helyzet. Biztosan sok feminista olvasó gondolja, hogy a férfiármányon végül is győzedelmeskedő Salander korunk hősnője, én inkább megnyomorodott áldozatnak látom, mit felszabadult nőnek. A túlélésért súlyos árat kellett fizetnie, feladott minden nőies tulajdonságot, a bizalmat, a gyengédséget. Mikael Bloomkvist és közte nem annyira szerelem, mint inkább férfias barátság szövődik, az oknyomozó riporterből lett amatőr detektívet a lány éles logikája, fotografikus memóriája és hacker-tudománya nyűgözi le, s nem a szexepilje. Bloomkvist, a Millennium újságírója nyilván Stieg Larsson alteregója, ahogy a Millennium Larsson militáns folyóiratának, az Expónak mása, de a regénynek nem ő az igaz főszereplője, hanem Lisbeth, az áldozat, aki végül is visszavág súlyos sérelmeiért.

A trilógia irányregény, szocio-krimi abban az értelemben is, hogy az izgalmas bűnügyi szálak a svéd társadalom másik nagy kérdéséhez vezetnek: meg tudja-e védeni magát az alapelveiből következően megengedőbb demokrácia az ellenségeivel szemben, és ha igen, az nem csorbítja-e a szabadságjogokat. A minden idők legnézettebb svéd filmje címre esélyes filmváltozatból ez a dilemma már alig-alig hallatszik ki. A trilógia mozgóképes illusztrációját a sokkal sűrűbb szövésű olvasmány után érdemes átpörgetni.

A TETOVÁLT LÁNY (Män som hatar kvinnor)­ – svéd-dán-német, 2009. Rendezte: Niels Arden Oplev. Írta: Stieg Larsson regényéből Nikolaj Arcel és Rasmus Heisterberg. Kép: Jens Fischer és Eric Kress. Zene: Jacob Groth. Szereplők: Michael Nyqvist (Mikael Blomkvist), Noomi Rapace (Lisbeth Salander), Lena Endre (Erika), Peter Haber (Martin), Sven-Bertil Taube (Henrik). Gyártó: Nordisk Film / ZDF. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 152 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/05 21-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10135