KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálsoron

Mátyás Péter

 

Frank Darabont rendező vonzódása a rabok és fogvatartóik egymásrautalt kapcsolata, a mikroközösségek hierarchikus viszonyai iránt nem újkeletű. Korábbi munkája, A remény rabjai börtönviselt hősei is pokoljárásuk végén nyerik el szabadságukat. A forgatókönyv akkor és most is Stephen King egyik kisregényéből készült. A Halálsoron elbeszélője és főszereplője egy siralomházi őrség egykori parancsnoka (Tom Hanks), aki a fegyintézet mindennapi működése közepette is megőrizte emberségét. A feladata az volt, hogy utolsó útjára kísérje a kivégzésre várókat. Visszaemlékezésének fókuszában John Coffey áll, aki 1935-ben egy kilencéves testvérpár meggyilkolása miatt került börtönbe. A kezdetektől világos, hogy ez a hatalmas termetű, feketebőrű elítélt ártatlan, túlságosan szelíd és barátságos, még a sötétben is fél. Csodatevő képességekkel rendelkezik, kézrátétellel gyógyít, rákos daganatot tud megszüntetni, a halottat is képes feltámasztani. A kibontakozó misztériumjátékban a keresztény szimbolika néhány eleme is felvonul, gondoljunk csak a feltámadás momentumára vagy a Judásként ábrázolt pszichopata fegyőr figurájára.

A film azonban nem elégszik meg a valóság és fantasztikum mostanság oly divatos keverésével, hanem kötelezően felmondja az ismerős leckekönyvet a börtönélet viszontagságairól, protestál a halálbüntetés eltörlése és a faji előítéletek elutasítása mellett. Ezeket a fellelkesítő eszméket ezúttal a szájbarágós példabeszédek hatástalanságával adják elő. Könnyfacsaró érzelmi manipuláció áldozatai vagyunk a villamosszék barbárságának túldramatizált bemutatása és a valószerűtlen, a szélsőségesen jó vagy rossz karakterek szerepeltetése miatt. A giccs pedig abban a jelenetben éri el tetőpontját, amelyben a feltámadás keresztény aktusa egy eltiport rágcsáló felélesztésével teljesedik ki. Itt kell felhívnunk a figyelmet a film igazi sztárjára, a Walt Disney teremtette Mickey Mouse e kései leszármazottjára. Ez a mágikus egér – ugyanis róla van szó – lejátssza a vászonról a színészeket. Különleges tulajdonságai és játékossága rabul ejtik szívünket. A vásznon zajló emberi dráma már régóta nem érdekel senkit, ám de képzelhetik azt a katarzist, amit az utolsó kockákon érzünk, amikor kedvencünk másodszor is, immár végleg kileheli lelkét. A számos Oscar-díj közül az egérnek mindenképpen megszavazhatunk egyet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2940