KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szerelem második vérig

Szemadám György

Az örök Hátrányos Helyzetű Magyar Fiatalnak hajdan a katonai pálya (Hej, a Szent-galleni kaland!, Hej, Mátyás bús hada!, Hej, azok a magyar huszárok!), majd a foci (Hej, az Aranycsapat!, Hej, Albert Flóri!), napjainkban pedig a new-wave együttes alakítása ad reális lehetőséget a „kiugrásra”, a külföldi utazásokra, az anyagi biztonság megteremtésére. A kockázat sem lebecsülendő, melyet a Hátrányos Helyzetű Fiatal vállal, amikor a világ oly kőkemény bírálatát dallja a színpadokon! Hisz a katona csak az életét, a focista meg a lábát kockáztatta, míg ő azt reszkírozza, hogy a megbírált világ nem ad majd produkciójáért elég pénzt, vagy talán még lemezfelvételt sem lesz hajlandó készíttetni vele. Mert például valamelyik amerikai karrierfilmből, esetleg a Széplányok egyik menedzsereként odacsámpázik a Mocskos Magyar Mumus – a Szerelem második vérig című film szerint: a Sörös elvtárs – és mondjuk: nem a művészet érdekli. Pedig a filmbéli veszett kemény new-wave banda, akik az Üvegtörőkben látták magukat először, még alig álcázott vöröscsillagot is viselnek a sapkájukon. Mert e Hátrányos Helyzetű Fiatal még peches is! Például: stoppol az országút mentén, az autóban a kedves Papa ül, aki azonmód neki ajándékozza a taxizásra használt Mercédeszét az összes papírokkal egyetemben. Így aztán Hátrányos Helyzetű Fiatal még jól megérdemelt hátrányos helyzetét és a munkanélküliséget sem élvezheti, hanem autózhat le-föl, mint hajdan a Kenguru című magyar film másik hátrányos helyzetűje. Néz is aztán ez a mi Hátrányos Helyzetű Fiatalunk olyan vádlón, mint James Dean az Ok nélkül lázadóban, s eközben nagyon igyekszik hasonlítani a Megáll az idő hőseire. A forgatókönyv szerint ráadásul még szerelmesnek is kellene lennie egy hozzá semmilyen szempontból nem illő Pufók Szőkébe. Aztán még egy vetélytárssal is le kellene számolnia. Egy jóravaló gombatermesztővel és nyúltenyésztővel, aki valamilyen félreértés folytán a Szelíd motorosok egynémely kellékét örökölte, s a jelek szerint ez a Pufók Szőkét nem hagyja hidegen. Aztán sikerül a Pufók Szőkén megosztozni, mert ez ráunván a „dühös fiatalok”-ra, az idősebb generációt részelteti kegyeiből. Majd – életrevalóságát bizonyítandó – képes magát egy Los Angelesben rendezett konferenciára delegáltatni, holott Pufók Szőke mindössze képzetlen múzeumi segéderő. Ezt csinálja utána valaki! Nem is lett volna folytatása a Szerelem első vérignek, ha ő nem megy el terhesen a tabáni koncertre! Vagy az egész második részben pelenkázott volna, míg a Hátrányos Helyzetű Fiatal éli víg hátrányos helyzetű életét? Mindenesetre így az Életrevaló Nő annak rendje és módja szerint szívathatja a mi James Dean-tekintetű Julien Sorelünket. Aki persze meg is érdemli ezt, mert máskülönben az égvilágon semmivel nem lenne gondja, önnön melankóliáján kívül. Hol van itt már „ifjúsági probléma”?! Hol vannak A kis Valentino rendőrei és verekedős pincérei? Hősünk a rendőrséggel csak mint szexuális problémával találkozhat: szerelme ugyanis unokahúga egy infantilis rendőrnek, akinek egyetlen problémája, hogy hol lehetne egy jót kefélni a mama tudta nélkül. Hősünk, Füge, akit notóriusan kerülnek a komolyabb konfliktusok, unalmában aztán annyit teng-leng erre-arra, hogy történetébe szinte minden belefér. Hogy e földi jókból szemelgessek – csak a saját szájam íze szerint –, csupán a következőket említeném: nekem a filmben legjobban tetszett a Kék Angyal képére formált fekete vamp harisnyatartója. Legjobban imponált, hogy Gombóc – Hazel O’Connor és az Omega levetett és abszolút használhatatlan jelmezei ellenére is – remekül énekelt. A legmeglepőbbnek tartottam, hogy Füge húga – aki látszólag ugyanazt a Hányódó Kislányt alakította, mint Bálint Eszter a Florida, a Paradicsomban volt annyira erőszakos, hogy a Jégkrémbalett ötletén felbuzdulva saját videoklipet erőszakoljon a film kellős közepébe, melynek ugyan semmi köze a film többi részéhez, de minden bizonnyal eladható lesz majd külön is. Legötletesebbnek azt tartottam, ahogy sikerül belopni a filmbe a veresegyházi – vagy valami ahhoz hasonló – asszonykórust is. És végül, ami a legjobban maghatott: a hepiend. Amikor végre kiderül, hogy Füge végül is éppolyan jól – akarom mondani: divatosan rosszul – fésült, öltönyben feszengő szabvány fiatal, mint bárki más, még ha néha Marlon Brandót akarja is utánozni A vadból. Mert – mint az elhangzik a filmben – „Egyszer mindenki hazajön. Nem?” Bizony, bizony! Apánk és menyasszonyunk is hazajött Afrikából, illetve Los Angelesből; rendőr nagybácsikánk is a házasság révébe evezett, a szeretteink meg szeretőink tovább szeretnek. És ahogy Leacock írná: minden jól végződött. A Sörös elvtársat hasbalőtték cinegevadászaton, az Apa főnöke vízbefulladt, a Professzor kitörte a nyakát, a többi szereplő is meghalt lassanként ebben-abban, csak a fiatal pár él boldogan, míg meg nem hal. Vagy míg újabb folytatása nem lesz a filmnek, mert egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók, s ha a Házibuli folytatódhat, akkor miért is ne csinálhatna magyar filmes újabb opuszt második vagy akár többed vérig? Már látom is lelki szemeimmel ezen ifjúságinak indult, ám Szabó-családdá terebélyesedő, egyre öregedő, és a folytonos köpölyözgetéstől egyre vérszegényebbé váló folytatásokat.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/01 61-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5120