KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Sergio Leone halálára

Fáber András

 

Mallarmé szép verssorával szólván őt is önmagává alakította az öröklét: nem készíti el már tervezett filmjét, amelyet Harrison Salisbury Kilencszáz nap című regénye nyomán készült leforgatni a Szovjetunióban, s amelynek témája szerelmi történet lett volna a második világháborús, blokádtól gyötrött Leningrádban. Leone úgy marad meg emlékezetünkben – és a filmtörténetek lapjain –, mint egy sajátos populáris filmműfaj, a spagetti-western egyik megteremtője és legnagyobb mestere, aki legjobb alkotásaiban (A jó, a rossz és a csúf, 1966; Volt egyszer egy Vadnyugat, 1968; Volt egyszer egy Amerika 1984) a műfaj csúcsaira tudott emelkedni.

Pedig mélyről jött. Gyermekkora a fasizmus idejére esett; talán innen hozta magával világának két alapvető élményét, talán ebből az időből származik vonzódása a nyomor és az erőszak ábrázolásához; s talán a gyermeki lét mélyén keletkezett rokonszenve a kemény öklű vadnyugati hősök iránt, akiknek világa végső soron néhány egyszerű – és tiszta – erkölcsi kategóriával leírható.

Mélyről jött egy mellőzött színész-rendező és egy sikertelen színésznő gyermekeként is, aki a szakma legalján, az úgynevezett peplumos filmekben kezdte pályáját, mely negyedszázadra terjedt.

Hic sunt leones – írták valaha a térképekre, ahol ismeretlen területek, fehér foltok voltak. Nos, ez a nemcsak nevében, de alkatában is oroszlánszerű olasz rendező több szempontból is idegen vidékre merészkedett: nemcsak a táj, a jellem pusztasága is vonzotta, s mesterségének – művészetének – sajátos vonásai révén a műfaj őshazájában is sikert tudott aratni. Talán arra is képes lett volna, hogy jégszekrényt adjon el az eszkimóknak. A western jellegzetesen leonei stílusára az indulatok és az effektusok olykor paródiába hajló túldimenzionáltsága jellemző, s a néző sokkolása a kegyetlenségek túlzóan naturalisztikus részletezésével, valamint az az irreális időélmény, amit a mozgás hieratikus lelassításával, idegborzoló zenei effektusok megzengetésével ér el.

Manapság kisszerűbb a filmszakma faunája.

Fogynak a nagyvadak. S most megint kevesebb lett egy oroszlánnal.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/07 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5441