KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/december
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Régi és új A film alászállása

• Beregi Tamás: Volt egyszer egy jövő Filmek az időlabirintusból
• Herpai Gergely: A létezés bábjai Idő és számítógép
• Schubert Gusztáv: Körkörös ROMok Borges és a bábeli könyvtár
• N. N.: Borges a filmvásznon
TITANIC
• Bori Erzsébet: Vízállásjelentés Titanic Fesztivál
• Ardai Zoltán: Egy katonaének Szellemkutya
• Horváth Antal Balázs: Egyenes beszéd Igaz történet

• Karátson Gábor: A múlt-jelen sötét falán Peter Brook: Mahábhárata
• Bodolai László: Hanimun, félhold, mozivarázs Úton Indiába
• Ágfalvi Attila: Csendes filmek dicsérete Claude Goretta
• Ádám Péter: André de Toth
• N. N.: Tóth Endre filmjei
FESZTIVÁL
• N. N.: Az OFF fődíjasai
• Stőhr Lóránt: Mélyebb értelem? Open Film Fesztivál
KRITIKA
• Bori Erzsébet: A város éjszakája Lőporos hordó
• Ágfalvi Attila: Téli táj, bicikli Észak, Észak
• Békés Pál: Trendszerváltás Hippolyt
• Muhi Klára: Nesze neked szabadság! Egérút
• Gervai András: Kilenc és fél Claude Lanzmann: Soah
LÁTTUK MÉG
• Máriássy Vanda: Séta a Holdon
• Ádám Péter: Asterix és Obelix
• Békés Pál: Sztárral szemben
• Kis Anna: Szentivánéji álom
• Varró Attila: Háborgó mélység
• Halász Tamás: Életfogytig
• Vidovszky György: Bosszúból jeles
• Somogyi Marcell: Amerikai pite
• Tamás Amaryllis: Tarzan
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Az utolsó szilveszter

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Constantine, a démonvadász

Vaskó Péter

 

Hollywood az egyik legnagyobb ereklyefogyasztó, és különösen hálás a kultikus eredetű McGuffinokért. Az újabb képregényadaptáció, a Constantine középpontjában elvileg Cassius Longinus centurio lándzsája áll, amellyel a római százados átszúrta a már halott, keresztre feszített Jézus szívét. (A „végzet lándzsáját” ma a hoffsburgi múzeumban őrzik, bár a helyzetet némileg bonyolítja, hogy a római St. Augustin templomban is őriznek egy Longinus- lándzsát – de ez már legyen Indiana Jones baja.) A cím is az ereklyéhez köthető, a lándzsát Heléna császárnő adta fiának, Nagy Konstantin császárnak, majd a kelet-római császárok örökölték egymástól, később birtokolta Nagy Károly, kergette Napóleon, 1938-ban pedig Hitler kaparintotta meg.

A lándzsát most egyszeri Pedro találja meg horogkeresztes zászlóba tekerve, és viszi a vészt illegálisan Mexikóból az Államokba (mint tudjuk, minden út az USA-ba vezet), hogy annak segítségével diadalmaskodhassanak a sötétség seregei.

A gonosz útjában egyedül a cinikus és láncdohányos Constantine, a démoni nyomozó állhat, aki rutinszerűen ingázik a föld és pokol bugyrai között, bevetve a sátáni seregek ellen minden kelléket, amit csak egy ördögűző bazár kínálhat a sikító gyufától a megszentelt boxerig.

A forgatókönyv, csakúgy mint a színészi játék, nem haladja meg a hollywoodi tisztes középszert. Az ötlettelen rendezőknek a blazírt, nagyarcú coolság filmes helyiértékét Han Solo óta sikerült az abszolút nulla fok közelébe hűteniük, és ez alól Francis Lawrence, a népszerű kliprendező (Britney Spears, Aerosmith) sem kivétel. Az pedig már a mi pechünk, hogy Keanu Reeves legfeljebb egy nagycsoportos elszánt zordságát tudja produkálni, akinek a játszón éppen széttaposták a homokkuglófját.

A kliprutin elcipeli a filmet, de egy centire sem emeli fel, az igazi borzalom pedig éppen a transzcendencia nélküli horror. A jó horror magánál félelmetesebbet idéz fel, míg a rossz inflálja a spiritualitást, és a Constantine sajnos ez utóbbira példa. Hiába nyúlja le a rendező az Ördögűzőt, a Hellraisert, Hitchcock busz-effektjét, sőt a Van Helsingből még a sorozatlövő démondöglesztő számszeríjat is metálra fényezve (a célkeresztet rajta tessék szó szerint venni), földszintes ijesztegetés marad az egész. A film tanulságai így (mintha csak a Bush-adminisztráció „háborúzz, ne szeretkezz” osztálya rendelte volna) a következőkben foglalhatók össze: minden politika, beleértve menny és pokol dolgait, az ölés férfias dolog, a szex és dohányzás azonban káros az egészségre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8246