KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
   2/október
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Napkelet Az új macedón film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Babel, a filmes

A tervek megváltoztak

Gereben Ágnes

 

Iszaak Babelt nálunk elsősorban a Lovashadsereg, az Odesszai elbeszélések és egy sor más rövid novella szerzőjeként ismerik. Ismerik és szeretik is, amint ezt művei nem egészen húsz év alatt elfogyott hét magyar kiadása, Alkony című színművének Thália Színház-beli sikere mutatja.

Arról azonban kevesen tudnak, hogy Babel az elbeszélései túlnyomó többségének közlése (1921–1925) és a pályája vége (1939) közötti időszakban lényegében szorosabb kapcsolatban állt a film világával, mint az irodalommal, s e másfél évtized alatt jóval több írást adott a filmiparnak, mint az irodalmi folyóiratoknak és kiadóknak.

Babel komoly szerepet tulajdonított a filmnek hazája hétköznapjaiban: már egy 1922-ben megjelent esszéjében az elmaradott orosz életmód felszámolására alkalmas eszközök egyikének nevezte. Ugyanakkor művészi hajlamai alapján is vonzódott a fiatal szovjet-orosz filmművészet éles ellentétekben kifejezett, hiperbolikus látásmódjához; nem nehéz felfedezni, hogy elbeszéléseinek szerkesztése rokon vonásokat mutat Eizenstein – a sokéves jóbarát – montázstechnikájával. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban többnyire nem rövid elbeszélései, hanem éppen a jól fizető film biztosította Babelnek és az ország – sőt Európa – megannyi tájára szétszóródott családtagjainak a megélhetést.

Nem is mindig végezte szívesen a filmforgatókönyv és dialógusírás munkáját, amelyről azt tartotta, hogy igazi munkájától, írói hivatásától vonja el. Ez azonban inkább hivatkozási alap, alibikeresés volt. „Rémülettel gondolok arra – írta 1929 áprilisában egy levélben, amelyben majdani elbeszéléseire kért előleget –, hogy el kell fogadnom egy szervezet ajánlatát és össze kell eszkábálnom valami forgatókönyvet. Halálosan ódzkodom ettől, nem is kifejezés, mennyire. Csodálatos gondolataim vannak, kész bűn erőt és időt fecsérelni egy felesleges vacakra, márpedig az erőmből is, az időmből is töméntelen mennyiség fog rámenni, mert én képtelen vagyok kontármunkát végezni.” Sokan nem is értették, miért tölt – mégpedig nagyon is szívesen – hosszú hónapokat egy-egy film előkészítésével, kiadós tanulmányutakkal a tervezett téma megismerésére. Gorkij, Babel legfőbb mentora is elégedetlen volt emiatt, – amint a kor legfontosabb szépirodalmi kiadójának-lapszerkesztőjének írta: „Jaj, hogy ez a Babel minek is szórakozik a filmmel... „

Pedig néha csakugyan „szórakozás” volt ez, éppen a nem-önálló munkák esetében, amikor Babellel javíttatták ki a rosszul megírt, használhatatlan forgatókönyveket. Egy újságírónő ismerőse szerint úgy vitték hozzá az ilyen anyagokat, „mint a menthetetlen betegeket, akiről már minden orvos lemondott”. Az effajta munkával Babel szívesen bíbelődött.

Önálló forgatókönyvei közül először saját elbeszéléseinek filmrevitelével bízták meg. 1925-ben megírta a Lovashadsereg egyik legérdekesebb elbeszélése, A só forgatókönyvét, amelyet fel is vettek, de további sorsa nem ismeretes. Ugyanennek az évnek a nyarától hónapokon át dolgozott az Odesszai történetek filmváltozatán (magyarul: Benya Krik, Nagyvilág 1974/9.). Rengeteget kínlódott a túlságosan aktualizált történettel. „... a forgatókönyv háromnegyed részét megírtam, de az utolsó negyede sehogyan sem akar összeállni... Mégpedig a befejezés nem áll össze, mert arra kényszerítenek, hogy falsul dolgozzam... de ma reggel, azt hiszem, ráakadtam egy szerencsés gondolatra, és talán morális veszteség nélkül kijutok ebből a nyomasztó helyzetből...”

Az utolsó negyed, amelyben Benya Kriket, az odesszai betörők vezérét elfogják és kivégzik a katonai hatóságok, valóban fakóbb az elbeszélések színpompás világánál, s minden realitása ellenére mesterkéltebb is. Pedig Babel közben többször konzultált Eizensteinnel, aki a tervek szerint a film rendezője lett volna, s amint a szerző barátnőjének írta, „tettetett vagy valódi lelkesedéssel fogadta” az elkészült forgatókönyvet. Végül azonban Babel mégsem neki, pontosabban a Szovkinonak adta a szöveget, hanem az odesszai filmgyárnak, ahol Vilner odesszai rendező vitte filmvászonra 1926 májusában, mérsékelt sikerrel.

1926-ban ugyancsak Babel forgatókönyve alapján készült el Odesszában a Szovjet-Oroszországban igen népszerű Upton Sinclair hasonló című regényéből írt Jimmy Higgins, amelynek bemutatója 1928. október 9-én volt Kijevben. Ugyanebben az évben írta Babel a lapunkban most közölt forgatókönyvet is, Sólem Aléhem jiddis nyelvű regényéből. Babel lelkes híve, megbízásból, sőt pusztán kedvtelésből fordítója is volt Sólem Aléhemnek (1859–1916), aki ezt a Vándorcsillagok, című, fordulatokban és nyelvi leleményekben gazdag, nálunk sajnos mindmáig kiadatlan regényét – egy trilógia utolsó darabját – 1909 és 1911 között írta. Azzal a céllal, hogy a szüntelen ukrán-lengyel-orosz pogromok sújtotta, a szegénység és a vallási elzárkózás elképzelhetetlen mélységeiben élő galíciai zsidók, kivált a fiatalok előtt felvillantsa a reményt: tanulással, akaraterővel kijuthatnak létalatti körülményeik közül. Ami pedig a regény megírásának pillanatában nemigen jelenthetett más perspektívát, mint menekülést a cári Oroszországból. Sólem Aléhem „jókais” fordulatai ezért juttatják a hősöket fényes amerikai karrierhez.

Alig másfél évtizeddel később, az 1920-as évek közepén azonban már nem ez a megoldás, ez nem lehet megoldás, sem a kor követelményei, sem a forgatókönyvíró véleménye és személyes sorsa alapján. A nagyszerű regény így inkább gondok forrása Babel számára. Olyannyira, hogy ezt szokatlan módon, ráadásul szokatlan hangon szükségesnek látta kifejteni a forgatókönyv 1926-os önálló kiadása elé írt előszóban. „1925 nyárutóján az 1. számú Állami Filmgyár a Zsidó Kamaraszínház ajánlására forgatókönyvet rendelt tőlem Sólem Aléhem Vándorcsillagok című regényének témájára. A felvételt a színház külföldi turnéja alatt tervezték.

Elfogadtam az ajánlatot, s ezzel kapcsolatban nagyon sok nehézségem támadt. Kizárólag a Filmgyár Igazgatósága iránt érzett felelősségtudat tette lehetővé, hogy legyűrjem a kellemetlen érzést, amely szüntelenül úrrá lett rajtam a nem túl hálás idegen anyaggal végzett munka során. Sólem Aléhem regénye kispolgári motívumokkal mélyen átitatott műnek bizonyult, amely semmiféle utalást nem tartalmazott a filmszerű látványra. Két hónapot vett igénybe, hogy elfelejtsem az elolvasott eredetit. Az ezt követő három hónapban sokszor meg kellett változtatnom az adott vázat és annak feldolgozását. Az anyag „külhoni természete”, amely korábban szükséges feltétel volt, később tehernek bizonyult, amelytől képtelen voltam megszabadulni; egymást váltogatták a rendezők, s egyúttal természetesen a forgatókönyv iránt támasztott követelmények. Bizonyos mértékig kötelező érvényűnek tartottam a magam számára ezeket a követelményeket, mert a munkát meghatározott rendezők és színészek számára indítottuk és folytattuk.

E megjegyzéseket azért bocsátom a forgatókönyv elé, hogy elhárítsam magam felől a szemrehányásokat, amely a témaválasztást és készen kapott helyzet kidolgozását illeti.”

Ebből fakad azután a forgatókönyv külföldi jeleneteiben elszabaduló grand-guignol, a némafilm korszakának szinte minden panelje, a szerzői fantázia szinte parttalan áradása. S ehhez kapcsolódik néhány regénybeli körülmény megváltoztatása: a londoni és New York-i színhelyeket azért váltja fel például a berlini, mert ott egyáltalán forgathattak szovjet filmesek. S az abszolút pozitív regénycím, a Vándorcsillagok, így lett Babel forgatókönyvének élén kifejezetten pejoratív csengésű, – anélkül, hogy megváltoztatták volna.

És még valami. Babelnek éreznie kellett ekkorra, hogy az új közönséget irritálja a hagyományos módon megjelenített zsidó téma. Sokan vallották, hirdették, hogy a forradalom után erről már nem is lenne szabad beszélni. Mások – és erről később az Alkony bemutatójáról kiáramló közönség indulatos kitöréseiről szóló tudósítások is meggyőzhették az akkor Párizsban élő Babelt – úgy vélték, hogy a NEP-korszak ellentmondásos jelenségei közepette ezzel éppen hogy antiszemitizmust lehet kelteni.

 

*

 

A filmet végül Gricsev-Csevikover rendezte. Babel a Vándorcsillagok forgatása közben már egy bizonvos K. rendező A Korovin-gyerekek című, „gyatra és szerencsétlen” filmjének feliratozásában, sőt vágásában vesz részt, „mert ez a munka lényegesen csökkenti a filmgyárral szembeni tartozásom öszszegét”. 1925-től olyannyira bejáratos a film világába, hogy a nagy tekintélyű Dmitrij Furmanov, a Csapajev írója Babel közbenjárását kérte filmügyekben.

A következő, ma ismert önálló Babel-forgatókönyv a Kínai malom volt, amely a Szovjet-Oroszországban nagy figyelemmel és sajtóval kísért kínai polgárháború hazai hatását ábrázolta. (A jellegzetesen eizensteini módon megformált, kitűnő alapanyagot A. Ljovsin filmesítette meg 1928-ban.)

1930 telén Babel másik kedvenc és rendszeresen fordított írója, Maupassant Gömböcének megfilmesítésére kapott szerződést és előleget. A forgatókönyvet azonban, amelyből azután Mihail Romm első nagysikerű filmje lett, más készítette el: Babel ismét nyakába vette a hatalmas országot, a kollektivizálás nyomában, „olyan események szemtanújaként, amelyeket azután túlkapásoknak neveztek”, s amelyekről – egyelőre csak töredékeiben ismert Velikája Krinyica című utolsó regényében számolt be. Közben a kijevi filmstúdió számára egy dokumentumfilm forgatókönyvét készítette elő, s e célból hosszabb időt töltött a Dnyeprosztrojnál és az első ötéves terv más létesítményeinél.

 

*

 

1932 szeptemberétől Babel Franciaországban élő feleségével és kislányával töltött egy évet. Tévedés lenne azt hinni, hogy nem „filmközelben”; Gorkijnak rögtön az elején megírta Sorrentóba, hogy „francia filmvállalatoktól kaptam ajánlatokat”. S amikor el is látogatott Dél-Olaszországban élő nagy mentorához, éppen a filmügyek miatt kellett a tervezettnél rövidebbre szabnia utazását. Nápolyból írta 1933. május 18-án: „A tervek megváltoztak. Sürgősen Párizsba hívnak... A rendező táviratozott, hogy azonnal munkához kell látni.” 29-én, már Firenzéből: „A film-ügy komolyra fordult. A következő hét remélhetőleg világosságot teremt ebben a kérdésben.” Június 18-án, Párizsból: „...pokolian el vagyok foglalva. Belegabalyodtam a forgatókönyvbe, a munka nehezebbnek bizonyult, mintsem gondoltam. Rengeteg anyagot kell elolvasnom, és még sürgetnek is, én pedig az ilyen ügyekben nem tudok sietni.” Július 2.: „Egy útszélien közönséges rendezővel kell dolgoznom, ezért azután a szüntelen őrület és düh állapotában leledzem.” Július 10.: „A megrendelt forgatókönyv valahogy nem akar sikerülni, s nem tudom, kapok-e majd érte honoráriumot vagy sem. Itt az ember nyomással nem megy semmire.”

A forgatókönyv Azefről szólt, a századforduló hasadt lelkű eszer terroristájáról, aki egyszerre volt a forradalmi mozgalom odaadó militánsa és a cári titkosrendőrség nem kevésbé odaadó ügynöke, s akit csak az 1910-es években sikerült leleplezni. Babel egy olyan asszonnyal együtt végezte a munkát, akihez annak idején Azef eljárt. Amikor az illető néhány éve ellátogatott Moszkvába, annyit sikerült kideríteni, hogy két jelenet valószínűleg megmaradt az iratai között; mielőtt azonban az idős hölgy visszatérhetett volna Párizsba, meghalt. Utódai nem törődnek a hagyatékkal, amely feltehetőleg újabb ismeretlen Babel-forgatókönyvet rejt, valahol Párizsban.

 

*

 

A Szovjetunióba visszatérvén Babel „egy nagyon jó munkába” merült: a kor egyik legnagyobb költőjének – odesszai földijének és jóbarátjának –, Bagriokijnak Opanaszról gondolkodva című poémájából írt forgatókönyvet, amelynek sorsa ugyancsak ismeretlen.

Részt vett a korszak egyik legjobbnak mondott filmje, a Julij Rajzman rendezte Repülők munkálataiban 1934 és 1935 folyamán. Meglehetősen sajátos részvétel volt ez, amelyről ő maga így számolt be egy – az eddig idézettekhez hasonlóan mindmáig publikálatlan – levelében: „nagyon komikus dolog zajlik most, amelynek titkos résztvevője vagyok... felkértek, hogy javítsak ki egy csapnivaló forgatókönyvet, és írjam meg a szöveget; én teljesen újraírtam, minthogy azonban nem hittem ennek az ügynek a jövőjében, megtiltottam a filmgyárnak, hogy feltüntesse a nevemet. És most ennek a Repülők című filmnek olyan sikere van, hogy megközelíti a Csapajev-filmét. A beavatottak persze tudják, miről van szó, de nekem most már nem lehet visszatáncolni. A filmgyárban, a szakmában, írói körökben azonban egyidejűleg zavarodottság és jókedv uralkodik ebben az ügyben.”

1936 télutóján Babel már Eizenstein A Bezsini rét című, tragikus sorsú filmjének forgatását készítette elő. A forgatást leállították, a meglevő kópiák elvesztek. Az év második felében, mint a dialógusok írója, ott

volt a Krímben folyó forgatásokon is. Babel özvegye mindmáig emlékszik a két alkotó viharos vitáira a jaltai felvételek szünetében: az író rendszerint visszafogni igyekezett a rendező túlontúl szertelen fantáziájának játékát. Megakadályozta például azt a jelenetet, amelyben egy kulákasszony feje felett kettéválik a kunyhó mennyezete, és a felhők között megjelenik Jehova, megdorgálandó a szabotázsakcióra készülő öregasszonyt. Eizenstein panaszkodott, hogy Babel nem hagyja neki megfilmesíteni azt, „ami nincs”, pedig számára éppen az „aminincsség” az érdekes... Mindez persze nem zavarta kettejük sokéves barátságát, s közös népszerűségét sem: épp a jaltai forgatásokon „Vive Eizenstein! Vive Babel!” kiáltásokkal fogadták őket egy étteremben az ott időző francia turisták.

A harmincas évek közepétől Babel Az Orlov-házaspár című Gorkij-mű megfilmesítésén dolgozott, s mesterének halála után magáról Gorkijról is filmet akart készíteni. 1936 végén a Znamja című lapnak – előleg fejében – adott egy forgatókönyvet közlésre; hamarosan azonban visszakunyerálta, hogy még dolgozhasson rajta; – ma sem tudjuk, mi volt ez. 1937 novembere és 1938 februárja között Kijevben élt, Dovzsenko-könyvekkel kitapétázott, hatalmas és csöndes lakásában. Egy évekkel korábban megkezdett írását, Nyikolaj Osztrovszkij Az acélt megedzik című regényének forgatókönyvét kellett befejeznie. A könnyűnek mondott feladattal mind többet kínlódik, mert „ez a kronologikus életrajzi regény nem szüzsés felépítésű, és nem nagyon hagyja magát filmre transzformálni”. Hiába, hogy színészek, operatőrök, s a rendező is körülötte áll és vár, – csak négy hónap elteltével tudja befejezni a munkát. Ennek két fragmentumát ismerjük: csekély, bár nem lényegtelen változtatásokkal ezek a regény egy-egy kulcsjelenetét dramatizálják. Az egyik – ma is élő társszerző a teljes szövegnek nem hogy a publikálásához, de még az elolvasásához sem járul hozzá.

1939 áprilisában Babel Leningrádba utazott. „Befejezem a legutóbbi filmes munkámat, egy Gorkijról szóló film lesz” – írta anyjának. Nem sokkal azelőtt, hogy koholt vádak alapján letartóztatták, váratlanul újabb megrendelést kapott, és tőle hihetetlen rekordidő, alig húsz nap alatt megírta a Sztaraja tér 4. című forgatókönyvet (Új írás, 1984/2.) Ez a repülésről – sőt űrrepülésről – szóló forgatókönyv volt Iszaak Babel utolsó befejezett munkája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 38-40. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6330