KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
   2/október
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Napkelet Az új macedón film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kodály Zoltán mozija

Breuer János

 

Kétkötetes Filmlexikonunkban nincs címszava Kodálynak. Nem rosszallásként jegyzem meg ezt, csupán ténymegállapításul, hisz hiányzik belőle nem egy, a magyar mesternél fontosabb filmzeneszerző is, Arthur Honeggertől Jean Wienerig). Mégis több köze van Kodálynak a filmhez, semmint azt számon tartanók.

1926 késő őszén a Nyírségbe látogatott a zeneszerző. November 7-én Nagykállóban megismerkedett a Kállai kettőssel. Erről a Nyírvidék november 12-i száma közölt tudósítást. (dr. Fazekas Árpádfeldolgozása alapján idézem): „Kodály kijelenti, hogy filmre kell venni, be kell mutatni Pesten az Urániában, mindent meg kell tennünk, hogy a magvar kincs el ne kallódjék, elevenítsük fel széles körben a Kállai kettőst.” Kodály szerint tehát a filmfelvétel a néptánc·széles körű terjesztésének hasznos módszere lehetne (az Uránia, a mai azonos nevű mozi helyén, a TIT-nek megfelelő ismeretterjesztő tevékenységet kifejtő szervezet volt). Külföldön, kivált Észak-Európában az idő tájt készítettek már néptáncról filmfelvételt, nálunk, Martin György tánctörténész szíves felvilágosítása szerint, először 1928-ban filmeztek néptáncot, a Kállai kettőst pedig – zene nélkül, mint némafilmet – a 30-as évek elején rögzítettek celluloidszalagra.

Kodály és a magyar mozi kapcsolatának következő adata 1940-es keletű. Radványi Géza Zárt tárgyalás című filmjének Fényes Szabolcs komponálta kísérőzenéjébe egy esős jelenet aláfestéséül bekerült Kodály Esik a városban1 című zongoradarabja (Hét zongoradarab, op. 11/2, 1910). Fényes Szabolcs szíves szóbeli felvilágosítása szerint a filmes felhasználás jogát a produkció szerezte meg, a zongoradarabot ő hangszerelte.

Következő információm a Háry János amerikai filmtervére vonatkozik: „Színes filmet készít a Paramount a »Háry János«-ról. A Paramount filmgyár budapesti irodája levelet kapott amerikai központjától, és ebben arra kérik a magyarországi igazgatóságot, érdeklődje meg, miképpen lehetne megkapni a Háry János filmesítési jogát. Ennek a levélnek az az előzménye, hogy Bartók Béla, a kiváló zongoraművész, aki tudvalevőleg most Amerikában tartózkodik, nemrégiben magyar hangversenyt rendezett a New-York-i rádióban, amelynek keretében előadásra kerültek a Háry János egyes számai is. Az opera annyira megtetszett a Paramount egyik művészi vezetőjének – aki szintén hallgatta a hangversenyt –, hogy azonnal érintkezésbe lépett Bartók Bélával és érdeklődött a Háry János témája felől. A levélben megírják, hogy a filmgyár egész estét betöltő, színes rajzfilmet készítene a Háry Jánosról.”2 Hogy e tervben mennyi az igazság, azt ma már nehéz volna megállapítani. Tény, hogy a Háry Jánosból zongoraletétben több részlet is közkézen forgott, ám ezeket Bartók sohasem játszotta. A Háry János-szvitet, Kodály Amerikában is igen gyakran előadott zenekari darabját hallhatta persze a Paramount filmes embere, Bartókkal is összeköttetésbe léphetett, a film mindazonáltal maximum tervként létezhetett, filmes források nem jelzik elkészültét.3

Készült viszont magyar játékfilm a Háry Jánosból 1941-ben, ifj. Güttler Andor produkciójában (Palatinus Film). „A legdrágább magyar film, 273 700 pengő” – ez a címe a producerrel a bemutató előtt készített interjúnak. A producer elmondta, hogy „A Kodály Zoltán vezénylete alatt álló 56 tagú zenekar tiszteletdíja 5400 pengőt tett ki”4, s megemlíti, kétezer statiszta vett részt a forgatáson. Más egykorú forrás szerint „karnagy: Dolecskó Béla”5; s a film hangmérnökének, Rónay Gyulának özvegye emlékezete szerint a zenét nem Kodály vezényelte.

Zenei vonatkozásban igencsak titoktartó a Háry-film főcíme. Rendező: Bán Frigyes; forgatókönyv: Paulini Béla, Harsányi Zsolt, Bán Frigyes; operatőr: Makay Arpád; zenei összeállító: Dolecskó Béla; hangmérnök: Rónay Gyula; Háry János: Páger Antal; Örzse: Dayka Margit; Mária Lujza: Bárczy Kató; Ferenc császár: Makláry Zoltán; Császárné: Medgyaszay Vilma; Ebelasztin lovag: Pethes Sándor; Napóleon: Mihályi Ernő; Marci kocsis: Juhász József. Koreográfus és szólótáncos: Tatár György (az Operaház kiváló szólótáncosa).

Már a főbb szerepeket alakító színészek előkelő névsorából is kitetszik – persze, a költségvetés összegéből is –, hogy a szándék egy magyar szuperfilm létrehozása volt. A szándékból azonban mindössze szuperbukásra futotta, hiába volt parádés a szereposztás, népes a statisztasereg. Díszbemutatóját 1941. szeptember 25-én rendezték a Corso moziban (ma: Pesti Színház), szeptember 29-től vetítették a Scala (ma: Szikra) moziban is. A Corsóban már október 9-től új filmet adtak, a Bijout, Marlene Dietrichhel, a Scalában pedig október 13-tól Errol Flynn-nal a Hét tenger ördögét. Három hónap múlva, az 1942. január 14-én kezdődő mozihéten pedig a Háry-filmet már egyetlen budapesti, Pest környéki mozi sem tűzte műsorára (az adatok a Mozi Újság műsorrovatából valók).

A bukás szinte törvényszerű volt, a Háry-film, amelyet a Filmarchívumban megnézhettem, tragikusan – vagy inkább komikusan – rossz. Alapjául Harsányi Zsolt – Paulini Béla népszínmű-librettója szolgált (a darab eredetileg is népszínműnek készült a Nemzeti Színház számára, s csak miután Kodály vállalta a zene megírását, került át az Operába). Tehát a kevésbé értékes rétegből készült a film, zenei anyagát durva kézzel megrövidítették, kihagyván mindazon részeket, amelyek a magyar paraszt nyomorúságát, a magyar nép alávetettségét fejezik ki zenei eszközökkel. Kimaradt a filmből a „Szegény vagyok...”, a „Felszántom a császár udvarát” című népdal, a „Szegény magyar nép” nagy kórusapoteózisa, az idegen országba hurcolt magyar katona panasza („Sej, besoroztak...”), hisz a film éppen olyan időben készült, amikor a katonát megint csak idegen földre hajtották. A felhasznált zenei részeket is össze-vissza dobálták a filmen, számtalan rész a darabnak teljesen más helyén bukkan elő, mint ahova azokat a daljáték zeneszerzője szánta. Ily módon teljesen megbomlott a mű zenei formája, hamissá vált mindaz, amit Kodály a Háry-val el kívánt mondani. A daljáték letargikus-rezignált befejezése helyett például pöffeszkedően dicsőséges fináléval fejeződik be a film, a Háry-zene Intermezzójának csúcspontjával. Ez, igaz, Kodálytól való, de nem ide szánta.

A filmben Háry, Örzse, Mária Lujza énekel, jócskán kevesebbet, mint a daljátékban. Dayka Margit, Bárczy Kató szíves szóbeli felvilágosítása szerint a szólókat operisták énekelték, Dayka úgy emlékszik, hogy Örzse hangját Basilides Mária kölcsönözte, Bárczy Kató a címszerep énekeseként Palló Imrére emlékszik (mindketten hozzátették ugyan, régi dolgokról lévén szó, emlékezetük megbízhatóságában maguk sem egészen bizonyosak). A filmet látva-hallva magam egészen bizonyos vagyok abban, hogy nem Basilides, nem Palló énekelt (jellegzetes hangszínüket megbízhatóan felismerem); ráadásul Háry énekszólamát gyenge tenorhang viszi, nem pedig bariton. Zavaromat fokozza az egykori kritika: „Dayka Margit kedves, szép hangja néhány szép dalban érvényesül különösen, de ugyanazt nem mondhatjuk el Bárczy Katóról.”6 „Rossz volt a hangmontage, kitetszett, hogy más énekel, s más játszik.”7

Megbízható felvilágosítást alighanem egyetlen személy adhatna, a főcímben zenei összeállítóként feltüntetett Dolecskó Béla. Gyanítom, végül is ő vezényelte a zenefelvételeket, mert Kodály, ha nem is volt éppen Toscanini-rangú karmester, a saját zenéjét ilyen dilettáns módra soha nem interpretálta. Dolecskót azonban nem tudom megkérdezni, azt sem tudom, él-e még, tudom viszont róla, hogy számos uszító filmhez írt zenét, írt fasiszta indulókat, s miután 1944-ben a nyilasokkal elhagyta az országot, 1945 tavaszán háborús bűnössé nyilvánították.

Megfejthetetlen rejtély, miképp egyezett bele Kodály egyáltalán a Háry-daljáték filmes viviszekciójába. „Üzleti” papírjait kellene látnom, hogy megtudjam, miről volt szó eredetileg. Feltűnő, hogy a Kodály-hagyaték Háry-film dossziéjában, amelyet Kodály Zoltánné jóvoltából átnézhettem, főként negatív sajtóértékelések találhatók, jóllehet a zeneszerző távolról sem volt mazochista. A Magyar Nemzet dátum feltüntetése nélkül megőrzött színes tudósítására, amely a filmről sok szépet közöl és megjegyzi: „megjelenik a díszbemutatón Kodály Zoltán, a Háry János világhírű komponistája is”, ceruzával, nagy nyomtatott betűkkel írta rá Kodály vagy első felesége: „hazugságok”. Nyilván sok hazugságot írtak össze a filmről. Például: „Kodály Zoltán álomba ringató muzsikája kerete a filmnek.”8 Filmkritikát kettőt őrzött meg Kodály. Az egyik András Károly cikke a Magyar Út 1941. novemberi számában, címe: Egy nagy lehetőség, amit megint elszalasztottak filmeseink. Idézem: „A filmcsináló cukorszörpös szerelmekbe, limonádédrámákba, karriert futó elárusítólányokba, hetykebajszú bonvivánok durcás mulatozásaiba, egyszóval filmíróink, rendezőink és színészeink tehetségtelenségébe, olcsó és alantas szórakoztatási kísérleteibe tökéletesen belement mozilátogató felcsillanó örömmel vett tudomást a Háry János című filmről. Végre egy film, gondolta, mely tematikájában mellőzi az eddigi, kisigényű, nyárspolgáriasult közönségünknél kipróbált és jól bevált receptet s legnagyobb szellemi kincseink közül választott. [...] Végeredményben a kísérlet nem sikerült.” A hagyaték másik kritikája a Katholikus Szemle 1941. decemberi számából való, szignálatlan beszámoló: „Amennyire vártuk, épp annyira csalódtunk a Háry János filmben. [...] Ilyen nagyobb szabású filmekhez nem elég az anyagiakban való áldozás. Hozzáértés, nagyvonalúság és művészi koncepció is kell hozzá.”

A látottak alapján bízvást állíthatom: a Háry János kezdő filmrendező Bán Frigyese, aki egy árvalányhajjal díszített fehér telefonos mozidarabot hozott létre, fényévnyi távolságra van a hét évvel később forgatott Talpalatnyi föld rendezőjétől!

A Háryval szerzett negatív tapasztalatok meglehetősen elkedvetlenítették Kodályt is további filmes kísérletezéstől. Erre vall legalábbis a hajdani Mozi Újság egy Szőts István információira épített kis színes tudósítása.9 (Hadd fűzzem hozzá: filmkutatásban járatlan, nem tudhatom, mennyire számít hiteles forrásnak ez a mai Pesti Műsor mozifejezetét tartalmazó egykori hetilap.) A Kodály muzsika filmen című kis cikknek talán volt valami igazságmagva. „Szőts István rendezésében hamarosan rövid film készül Kodály Zoltán zenei balladájából, a Kádár Katából. A terv már régen készen áll, a pénz is együtt volna – minden azon múlott, meg tud-e a produkció egyezni a magyar mesterrel, aki [...] nem a legjobb véleménnyel van a filmzenéről, különösen, amióta egy filmen zenét is írt és régi dalaiból is hozzáadott néhányat, viszont a nagy szimfonikus zenekarral filmre vett előjáték azonmód kimaradt az előadásból.” (Nyilvánvaló utalás a Háry-filmre. B. J.)

A cikk ezután Szőts István Kodálynál tett látogatását ismerteti, majd így folytatja: „A mester mindenről hajlandó volt beszélni velük [ti. Szőtsékkel], csak éppen a filmzenéről nem kívánt hallani. Mikor azonban Szőts István előadta, miképpen képzeli el Kádár Kata filmballadáját és fényképekkel igazolta, hogy amit tervez, azt művészien, álomszépen meg is valósítja – nos akkor végül minden egyenesbe jött.”

Az idézett cikk 1943. augusztus elején jelent meg. A Déli Magyar Szó 1943. szeptember 27-i száma10 Szőts Istvánnal készített interjút: „A kiváló filmrendező elmondta, hogy a napokban fejezték be »Kádár Kata« felvételeit. Ugyanazon a helyen, ahol tavaly az »Emberek a havason« című film pazar felvételeit készítették.” Egy későbbi interjú szerint „Kádár Kata balladáját viszi vászonra Szőts István új filmje Kodály Zoltán zenéjével.”11 (A két hír információja – „befejezte”, „filmre viszi” – nyilván csak látszólag mond ellent, hisz a felvételekkel a film még nem kész.)

A két interjú tartalmilag is ellentmondásos, ha a riporterek pontosan jegyeztek, ami persze távolról sem bizonyos. „Úgy hiszem, sikerült keresztülvinni eredeti elgondolásom – mondja Szőts István –, ebben a székely balladában Kodály zenéje a főszereplő. A színészek csak játszanak, de nem beszélnek. Csakis így lehetett megoldani, hogy a zene tökéletes szépsége egységesen érvényesüljön és mindenütt összhangba olvadjon a cselekménnyel, meg a tájképekkel.” (Déli Magyar Szó.) „Nem illusztrált vers vagy illusztrált zene. Film, amely önmaga törvényei szerint képeknek álomszerű egymásba tűnésében és elsuhanásában mutatja meg azokat az eredeti impressziókat, amelyek a költőt versre ihlették – és amelyeket a zeneszerző meghallott, mint muzsikát.” (Mozi Újság.) 1982. április 16-án, az Emberek a havason kísérőfilmjeként a Tanács mozi két előadásban vetítette a Kádár Katát; látván a filmet – megrendítő élmény! – Szőts István mindkét gondolata igaz.

A Kádár Kata székely népballadát Kodály a 20-as évek elején dolgozta fel énekhangra és zongorára; bemutatójára, Medgyaszay Vilma és Kentner Lajos előadásában, 1927. március 17-én, Kodály magyar dalestjén került sor. A 40-es években nemegyszer énekelte Török Erzsébet Raics István zongorakíséretével; Szőts, meglehet, az ő előadásukban ismerte meg. Mindenesetre filmjéhez zenekari kíséretre volt szüksége, s Kodály elkészítette a zongoraletét kamarazenekari változatát.

Némi nyomozás a Kádár Katával kapcsolatban is szükséges volt. A Filmarchívum kópiáján főcím ugyanis egyáltalán nincs, a film archívumbeli dossziéja a következő adatokat tartalmazza: Kádár Kata, 1944, gyártó cég: Lippay. Rendező: Szőts István; operatőr: Dulovits Jenő; szereplők: Szellay Alice, Halász Géza. A dokumentáció a film négy szereplője közül csupán kettőt nevez meg, énekes, karmester nevét nem tartalmazza. Lohr Ferenc kereste ki számomra Kovács Ferenc Magyar filmográfiájából, hogy a ballada énekese Szilvássy Margit volt. A jeles operaénekesnőtől pedig megtudtam, a zenefelvételen maga Kodály vezényelt.

Ennek egyébként nyoma van a Kodály-hagyatékban is. A Kádár Kata filmzenefelvételéről illusztrált tudósítást közölt a Mozi Újság, s ez megvan a film sajtódossziéjában. A cikkre kézzel vezették rá megjelenésének dátumát – „944/XII/14” –, ez azonban nyilvánvalóan elírás, mert egyrészt 1944. május 18-án sajtóhír jelent meg a film bemutatójáról: „kizárólag a híradó mozikban”12, másrészt 1944 decemberében Kodály bujkálni kényszerült, végül alig hinném, hogy ekkor, az ostrom idején még filmzenefelvétel készült volna. Ha hónap és nap pontos, az év nyilvánvalóan 1943., s ez egybevág a Kodály-kutatásnak a filmre vonatkozó szórványos információival is.

A zenefelvételről szóló cikk nem túlságosan érdekes, figyelmet két részlete érdemel. Megtudni belőle, hogy a munkában részt vett Nádasdy Kálmán, akit a riporter „rutinos filmrendezőnek” nevez, nyilván, hogy Kodálynak a szokatlan feladathoz segítsen. Megtudni továbbá: „Szemben a terem túlsó falán vetítik már a kész film festőien nagyszabású, költőien szép ezüst szalagát.” Eszerint tehát az összevágott filmhez vezényelte Kodály ballada-feldolgozását. Elvileg nincs ebben semmi különös, hiszen a filmzenét mindig a kész, összevágott filmhez veszik fel. Csakhogy a Kádár Katában minden mozdulat, a szereplők minden cselekedete nemhogy ütemre, hangra kell hogy szinkronban legyen – és hibátlanul szinkronban is van! – a zenével, az énekkel, a film formája egyszersmind zenei forma, ez a különleges karmesteri feladat pedig roppant nehéz lehetett, kivált a filmzenében gyakorlatlan Kodály számára.

A Kádár Kata filmhez készült zenekari feldolgozása mintegy két perccel hosszabb az eredeti, zongorás változatnál. A hangszeres részek terjedelme nőtt meg, hisz a ballada versszakainak száma adott. Kodály bizonyára a már összevágott filmhez mérte ki, hol s milyen időtartamban kell megnövelnie a zenét ahhoz, hogy az kitöltse a film tízpercnyi játékidejét.

A film az Emberek a havason atmoszféráját sugározza, érdemes volna szélesebb nyilvánossággal is megismertetni éppen a Kodály-centenárium évében. A hangfelvétel meglepően plasztikus, technikailag akceptábilis, nagyon szép zeneileg is. Mivel hanglemezen meglehetősen kevés Kodály-mű hallható a zeneszerző vezényletével, bizony megérné a fáradságot, hogy a hangot a filmről „elcsenjék”, s hanglemezen hozzáférhetővé tegyék.

A Kádár Kata-filmről a Kodály-hagyatékban kritikát nem találtam. Az 1944. májusi bemutató kritikai visszhangjának összegereblyézésére sok kedvet nem éreztem (az efféle munka illetékességem körébe aligha tartozik). A Filmtudományi Szemle már idézett Szőts István-száma közli viszont B. Nagy László Tévetegen című kritikáját a Magyar Út 1944-es évfolyamából, illetve a kritikus A látvány logikája című kötete alapján. B. Nagy mindössze 17 éves. „Az egész filmen a romantikát kereső polgári szem irányítása látszik” – írja, s igencsak elveri Szőts vállalkozásán a port. Méltatlan dolog volna egy holtában karizmatikus vonásokkal felruházott kiváló filmkritikus ifjúkori írásával vitatkozni, kimutatni például, hogy B. Nagy nem a Kodály által feldolgozott Kádár Katát, hanem a ballada egy másik szövegváltozatát kéri számon a filmen, s félreismeri a ballada osztálytagozódását, holott itt úr és jobbágy tragikus viszonya fejeződik ki. B. Nagy vitatja az egész filmes megvalósítást, s visszautalva az Emberek a havason megoldását is. Akkor így hitte, később talán másként – de hogyan vállalhatnám, hisz csak néző vagyok a moziban, egy 38 évvel ezelőtt megkezdett vita fiktív folytatását?

A felszabadulás után az újjászülető vagy ehhez legalábbis erőt gyűjtő magyar filmgyártás figyelemre méltó korai életjele az alábbi kis hír: „Magyar Pantheon címmel filmsorozat készül irodalmi-, képzőművészeti és zenei életünk kiválóságairól. Az első Kodály Zoltán Psalmus hungaricusa lesz.”13 Hogy a tervből mi vált valóra, nem tudom, Kodály zsoltára filmre – vagy elektronikára? – rögzítve a Televízió jóvoltából 1978 májusában került a közönség elé – miután a tévé több ízben közvetítette.

A második s a mű szellemében fogant Háry János-film még Kodály Zoltán életében készült el (1964), rendezője Szinetár Miklós. Ugyanő rendezett 1967-ben az NSZK Televízió számára filmet a Székely fonóból (az adat a Filmlexikonból való), a 70-es években pedig a Magyar Televízió rögzítette az Operaház színpadán a Békés András által rendezett, Kórodi András által vezényelt egyfelvonásos darabot. Úgy emlékszem, az Állami Népi Együttes Kállai kettősét is őrzi filmszalag vagy tévéfelvétel.

Kodály Zoltán alakját, kivált élete utolsó évtizedeiből, megszámlálhatatlan mennyiségű mozgókép őrzi. Portréfilmek mai készítői nyilván a bőség zavarával küzdenek. Mindazonáltal megérné a fáradságot a filmes-tévés Kodály-ábrázolások bibliográfiájának elkészítése a jelen s még inkább az utókor számára. A „filmsztár” Kodály személyiségéről különben sok érdekes részletet írt meg Kis József14, aki 1965-ben filmet készített a zeneszerző mindennapjairól, s elkísérte kamerával dolgozószobájába a Tudományos Akadémián csakúgy, mint kedvelt sétáira.

Kodály és a film kapcsolataihoz hozzátartoznék még annak ismertetése, járt-e moziba egyáltalán, milyen filmeket nézett meg, hogyan vélekedett e művészeti ágról. Erről azonban ma még semmit nem tudunk, rövidesen megjelenő levelezése talán tartalmaz témánk szempontjából értékelhető utalásokat. Kodály mozijáról egyelőre több tényanyag elő nem bányászható.

 

 

Jegyzetek

 

Ez az írás eredetileg lényegesen rövidebb volt, s csupán a témával kapcsolatos kérdések felvetésére szorítkozott. A Filmvilág szerkesztőségének ezúton köszönettel nyugtázott ösztönzésére tájékozódtam részletesebben Kodály és a film kapcsolatáról.

A Kodály-hagyaték sajtóanyagában Kodály Zoltánné jóvoltából tallózhattam. Értékes információkért-tanácsokért köszönet illeti Bárczy Katót, Dayka Margitot, Fényes Szabolcsot, Lohr Ferencet, Molnár G. Pétert, Rónay Gyulánét.



1 8 Órai Újság, 1940. XI. 21.

2 Magyar Nemzet, 1941. III. 7.

3 A Motion Pictures 1940–1949. The Library of Congress Washington 1953 bibliográfia, amelyet a Filmtudományi Intézet könyvtárának munkatársai kerestek ki számomra, a Paramount Háry János-rajzfilmjét nem közli

4 Magyar Nemzet, 1941. IX. 21.

5 Magyar Film, III. évf. 37. szám, 1941. szeptember 13.

6 Mozi, 1941. IX. 27.

7 Katholikus Szemle, 1941/12.

8 Magyar Film, III. évf., 39. szám, 1941. szept. 27.

9 Mozi Újság, III. évf. 31. szám, 1943. VIII. 4–10.

10 Filmtudományi Szemle. (Szerk.:) Z. Erdélyi Ágnes és Kovács Mária: Szőts István. Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum, Budapest, 1976. 57–58.

11 Uo. 59–60.

12 Pesti Hírlap

13 Szabadság, 1945. május 31.

14 (Szerk.:) Bónis Ferenc: Így láttuk Kodályt. Zeneműkiadó, Budapest, 1979. 322–326.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/09 16-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6967