KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
   2/október
BALKÁN EXPRESSZ
• Szíjártó Imre: Napkelet Az új macedón film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Renaissance

Birkás Péter

Renaissance – francia–angol–luxemburgi, 2006. Rendezte: Christian Volckman. Írta: Mathieu Delaporte, Alexandre de La Patellière. Fényképezte: Pascal Tosi. Zene: Nicholas Dodd. Szereplők: Daniel Craig (Karas), Catherine McCormack (Bislane), Romola Garai (Ilona), Jonathan Pryce (Dellenbach), Ian Holm (Dr. Muller). Gyártó: Onyx Films. Forgalmazó: Forum Hungary. Fekete-fehér. Feliratos. 105 perc.

 

Christian Volckman első nagyjátékfilmje könnyedén vonza a figyelmet, hiszen főbb összetevőivel sajátos moziélményt ígér. Egy, a jövő Párizsába helyezett, karaktereit tekintve a film noir-ból építkező, ám a képregényeket idéző formavilággal (a la Sin City) dolgozó alkotás. A néző az ilyen receptre felkapja a fejét, és ha nem is rohan azonnal a filmszínházba, elraktározza az információt, hogy adott pillanatban mint nagyszerű ötletet villantsa egy filmre vágyó társaság vagy csupán önmaga előtt. Már a gyöngyvászon előtt ülve, az első percek lepergését követően megnyugodhatunk: ha másért nem, a látványért megérte jegyet váltani, hiszen a Renaissance kétpólusú képei s az általuk életre keltett világ rendületlenül mozgásban tartják a szemeket. Ám éppen ezek a fekete-fehér elemekből összeálló képkockák fordítják figyelmünket a legalapvetőbb hiba felé: nem a tartalomhoz társul a forma, hanem fordítva. Az emberrablás szálait göngyölítve arra leszünk figyelmesek, hogy az éppen zajló esemény képtelen áttörni a vizualitás rétegén, inkább csak kullog a gyönyörűen megkomponált képek mögött. Hiába passzol(na) a jövő nyomasztó, két színben játszódó Párizsa és a noir szellemében fogant hősök/események láncolata, a kettő nem erősíti egymást, sokkal inkább egy alárendelt viszony bontakozik ki előttünk. A komoly meglepetéseket kerülő cselekményt követve önkéntelenül felmerül, hogy előbb születhetett a forma, s csak hozzá a tartalom. Ha a kettőt egy szinten kezelik vagy eleve felcserélik, valami egészen rendkívüli kerekedik a Renaissance-ból, ám így be kell érnünk egy megjelenésében lenyűgöző, de összességében középszerű alkotással.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/02 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8898