Mozi

Violette

Kovács Kata

Violette – francia-belga, 2013. Rendezte: Martin Provost. Írta: Marc Abdelnour, René de Ceccatty. Kép: Yves Cape. Zene: Hugues Tabar-Nouval. Szereplők: Emmanuelle Devos (Violette), Sandrine Kiberlain (de Beauvoir), Olivier Gourmet (Guérin), Catherine Hiegel (Berthe). Gyártó: TS Productions / France 3 / Climax Films. Forgalmazó: Clorofilm Bt. Feliratos. 120 perc.

Violette Leduc, a franciák „legnagyobb ismeretlen szerzője” egy szolgálólány törvénytelen gyermekeként látott napvilágot, a második világháború idején feketepiaci csempész volt, és együtt élt a meleg, zsidó származású íróval, Maurice Sach-szal, aki bár érzelmeit nem tudta kellőképpen viszonozni, írásra buzdította. Simone de Beauvoir protezsáltja lett, akit ugyancsak hiába üldözött vonzalmával, de neki köszönhetően felfigyelt rá a háború utáni párizsi értelmiség, többek között Albert Camus, Jean-Paul Sartre és Jean Genet. Személyes élményein alapuló prózája elsősorban a merész témaválasztás – gyermekkori zaklatás, incesztus, leszbikus szexuális kapcsolatok – miatt kavartak nagy port; Leduc kudarcait, viszonzatlan vágyait, örökös visszautasítottságát és mellőzöttségét, valamint a nőiséggel, a hagyományos anya- és feleségszerepekkel kapcsolatos kétségeit szenvedélyes és dühös művekbe oltotta. 1964-es memoárja (La Bâtarde) a francia feminizmus egyik alapszövege.

Martin Provost korábban a különc és ugyancsak hányatott sorsú festőnőről, Séraphine de Senlisről készített filmet (Séraphine), így valamelyest járatos az enigmatikus hősnők és a biopicek birodalmában. A Violette hét, kulcsfigurákra és -művekre épített szikár fejezete húsz évet ölel fel, melynek során a hősnő külsőre mit sem változik, ahogyan az életében központi szerepet betöltő Beauvoir sem, így már-már szimbolikussá növeszti a két karizmatikus és időtlen nőalakot. A lírai hangulatú, helyenként álomszerű jeleneteket expresszív szekvenciák és drámai zenehasználat váltja: az erőteljes stílusjegyek és a kiegyensúlyozott színészi játék összességében visszafogott hatást keltenek, kiválóan ellenpontozva Violette viharos természetét és teátrális jeleneteit, így, bár ő egy másodpercre sem fogja vissza magát, ami a túláradó érzelmek kifejezését illeti, csodával határos módon a film megmenekül a giccstől.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 56-56. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12224

Cikk értékelése:

szavazat: 95 átlag: 5.39