Papírmozi

Papírmozi

Bayer Antal

Sötét Kor

Közel hat évvel ezelőtt nagy csinnadrattával harangozta be Árpa Attila és csapata egy új történelmi fantasy képregénysorozat indítását, ami reményei szerint egy magyar Trónok Harca alapjául szolgálhatott volna. Az első lelkesedés azonban hamar elhalt, a tervek módosultak, és Árpa kiszállása után az amerikai partner már csak online verzióban gondolkodott. Az epizódok fel is kerültek a Comixology portálra, a magyar változatból pedig két számot kinyomtattak, nagyrészt promóciós célból. Mivel a hazai képregényolvasók jobban szeretik a kézbe vehető dolgokat, 2016 végén az alkotók (Szabó Jenő író és Fábián István rajzoló) és a jogtulajdonos Turul Publishing hozzájárulásával erősen limitált példányszámban folytatódott a történet. Eddig három szám jelent meg, a terv évente három-négy epizód kiadása, a várhatóan 12 epizódos angol verziót egyre közelebbről követve.

A történet egy pontosan meg nem határozott korban játszódik, szereplői hunok-ősmagyarok, varázslók, harcosok, a sztyeppe különböző népei. A központi figura Iddár, az ijesztő képességekkel rendelkező sámán, aki mellé kényszerből szegül társként Rémi, az ifjú íjász. Az eleinte lassan hömpölygő sztori az ötödik résztől kezd igazán felpörögni, amikor színre lép egy Emese nevű asszony és csecsemője, akit Álmosnak nevezett el.

Hogy ebből miként lett volna amerikai stílusú filmsorozat, kicsit nehezemre esik elképzelni, azt azonban látom, hogy a történet részletesen ki van gondolva, és nem annyira a történésekre, mint inkább a hangulatokra, az indulatokra, a látványra van kihegyezve. Amiben nagy szerepet játszik természetesen a szakmát a híres Joe Kubert-iskolában elsajátító Fabe expresszív rajzstílusa és Haránt Artúr impozáns színezése.

Sötét Kor 3, 4, 5. Színes, irkatűzött, számonként 24-32 oldal. Kiadó: Nero Blanco Comix.

Még egy 56-os képregény

Végre eljutott hozzám a még decemberben beharangozott „másik” 1956-os témájú képregény, amelyet a májusi számban bemutatott Budapest angyalához hasonlóan igen magas példányszámban nyomtattak ki, ám azzal ellentétben a Mecseki láthatatlanokat csak a Pécs környéki iskolákban terjesztették, igaz, ott ingyenesen. Egy helyi gyűjtőnek köszönhetően kaptam belőle egyet, és ismételten csak sajnálkozni tudok, hogy ennyire nehéz a beszerzése.

Nem mintha tökéletes mű lenne a Pozsgai Zsolt forgatókönyve alapján a már veteránnak számító Sarlós Endre által megrajzolt képregény, de fontos, hogy születnek ilyenek, még ha szórványosan is, és többnyire állami megrendelésre. Sajnálatosan kevés a magyar történelmi képregény, pláne olyan, ami a közelmúlttal, a mai nemzedékek számára közvetlenül vagy közvetve meghatározó eseménysorral foglalkozik. A Mecseki láthatatlanokat ilyennek tervezték, az eredmény azonban felemás.

A problémák egy részére a 168 órában világított rá egy olvasói levél, amire az író azon nyomban válaszolt. (Kis magyar abszurd, hogy egy országos hetilapban vita folyjon egy olyan műről, amit a folyóirat olvasóközönségének csak kis százalékának van esélye a kezébe venni.) Pozsgai ugyanis valós személyekből és történésekből indult ki, ám az alkotói szabadságra hivatkozva összevont és átköltött karaktereket, amit az érintetteket ismerők nehezményeztek. Ezt a csapdát könnyen elkerülhette volna, ha a fontosabb figurák mellett csupa kitalált szereplőt használ. Így azonban nem teljesen alaptalan a történelemhamisítás vádja, még ha a magamfajta kívülállónak ez túlzásnak tűnik is.

A másik gond abból ered, hogy a rutinos író képregényt még sosem csinált, és mivel Sarlós a ma már meglehetősen elavult adaptációs iskolához szokott, ő sem tudta igazán helyrezökkenteni a dramaturgiai sutaságokat. Kissé időutazásszerűre sikerült ez a képregény, csakhogy nem a történések korába, hanem a hetvenes-nyolcvanas évekbe – feltehetően az alkotók szándékával nem egyezően a Sarlós által akkoriban szakmányban készített háborús-partizános képregényekre emlékeztet.

Mecseki láthatatlanok. Színes, puhafedeles, 60 oldal. Kiadó: Pécs város önkormányzata.

83.

2010 őszén indult a Papírmozi rovat, azóta nyolcvanháromszor jelentkeztem képregényes újdonságokkal. Ezúttal utoljára, ugyanis a szeptemberi számtól átadom a lehetőséget fiatalabb kritikustársamnak, Kránicz Bencének. Nem búcsúzom, mert alkalmilag fogok még írni a Filmvilágnak – mint például éppen ebben a számban, a Valérian-képregényekről.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/08 64-65. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13313

Cikk értékelése:

szavazat: 3 átlag: 7.33