KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Casablanca

Casablanca: Howard Koch

Utak Casablancába

Varró Attila

Nem akad filmklasszikus Hollywood történetében, ami kevésbé lenne alkalmas a forgatókönyvírói szerzőiség szemléltetésére a Casablancánál, amelynek eredeti színpadi alapanyagát három turnusban öt író formálta, majd a forgatás alatt ugyancsak öt író foltozgatta, egészen a legendás fináléig, amiről a felvételek utolsó hetéig senki sem tudta, miként zajlik majd („Boldog véget ér? – Még nem tudom. – Meséld el azért, talán közben majd kialakul”). A két szerzőcsapat szűk metszetében található Howard Koch – aki csak menet közben, az Epstein-ikerpár alkalmi beugrójaként csöppent a filmbe – mégis épp olyan markánsan ott hagyta rajta szignóját, mint az általa írt remekműveken az 1940-es Levéltől a Levél egy ismeretlen asszonytól című Ophüls filmen át a 13. levél 1951-es Holló-remakejéig.

A Casablanca két központi konfliktusa ugyancsak levelek körül forog: a szerelmi szál egy párizsi búcsúlevél keserű emlékét törli el, a kalandszál tétje két biankó útlevél birtoklása. Koch életművének levelei a leírt szó hatalmát szemléltetik a sorsok felett, életről-halálról döntenek, szenvedést, megváltást hoznak a hősöknek – akár maguk a filmszkriptek sorskönyvei, amelyek vagy felülírásra kárhoztatott szövegek vagy menet közben kitöltött biankó formulák („letters of transition”) a rendező kezében. Az író csekély 15 filmnyi pályája során a legnagyobb formátumú álomgyári szerzőkkel dolgozhatott együtt (Welles, Huston, Hawks, Wyler), munkáit rendre alárendelve a művészegóknak – a Casablanca két levelében a rendezői átírás és forgatási improvizáció lidércei köszönnek vissza, megindító szakmai önvallomásként.

Burkolt szerzői metaforákon túl Koch látványosabb kéznyomokat is hagyott a Casablanca vásznán: míg a film humora a bohózatokban erős Epsteinék műve, a románcot pedig főként a melodráma-specialista Casey Robinson szolgáltatta, addig Koch önálló hozománya a film ideológiai töltete. Az író, aki már az 1940-es Hét tenger ördöge végén a nácizmus elleni fellépés mellett szólalt fel, a világháború alatt a Warner-stúdió fő propagandistája lett, előbb a hadba lépés (York őrmester), majd a szovjetekkel való szövetség (Küldetés Moszkvába) érdekében. Rick politikai szerepvállalásának mellékszála („Nem dugom hurokba a nyakam senkiért”-től a „Gyönyörű barátság kezdeté”-ig) épp úgy az ő műve, mint a dialógok aktuális utalásai vagy Strasser démoni figurája. Howard Koch életművét mégsem radikális elkötelezettsége tette maradandóvá, hanem zaklatott magánélete élménykincséből született szerelmi melodrámái. A politika és poligámia, hit és vágy kettős vonzásában ingázó pályája csupán a Casablancában jelent meg egy filmen belül, egyik oldalon a társadalmi ideákat jelképező Laszlóval, másikon a züllött, cinikus Reanult-val – hogy aztán a fináléban az Ilse-Rick álompár szerző-alteregója kettészakadjon köztük, és soha ne találkozzon többé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 05-05. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11237