KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Anne Fontaine: Gemma Bovery

Cherchez la femme!

Vajda Judit

Anne Fontaine ezúttal Posy Simmonds képregénye alapján vizsgálja a megszállottság mibenlétét.

Anne Fontaine luxemburgi író-rendezőnőt korai zsengéitől kezdve mindig is a szenvedély, a megszállottság témája érdekelte – legyen az szakmai elhivatottság, mint a Coco Chanel című életrajzi műben, vagy erotikus jellegű mánia (lásd a Vegytisztítás szexuális kalandokba keveredő házaspárját, a később Atom Egoyan-féle remake-et érő Nathalie prostituáltját, A monacói lányba vakon beleszerető sztárügyvédet és az egymás fiaival viszonyt kezdő érett anyákat a Perfect Mothersben). Fontaine szexuális megszállottságot megjelenítő alkotásaiban visszatérő motívum a hűtlenség, ennélfogva a szerelmi sokszögek kialakulása, a csábító női – vagy feminin, mint a Vegytisztítás-beli biszexuális transzvesztita – figura és a szokatlan párosok jelenléte (utóbbi a rendezőnőnek még a szerzői kihívásoktól mentes műfaji filmjeiben is jelen van: a Mon pire cauchemar szabvány romkomjában egy kifinomult galériásnő és egy börtönviselt lókötő esik szerelembe).

Nincs ez másként a Posy Simmonds képregénye alapján készült Gemma Boveryben sem. A furcsa párt itt egy irodalomrajongó normandiai pék (Fontaine egyik kedvenc színésze, Fabrice Luchini alakításában) és egy, a szomszédjába költöző fiatal angol nő alkotja (a Tamara Drewe-ban is címszerepet játszó Gemma Arterton ezzel duplázik a Simmonds-adaptációkból). S habár az erotikus szenvedély távoli imádattá szelídül, a női csábítás itt is jelen van, hiszen Joubert, a pék a fejébe veszi, hogy a Gemma Bovery névre hallgató szomszédasszony és férje, Charlie (!) életének alakulása a Bovaryné című Flaubert-klasszikus cselekményét ismétli, s onnantól kezdve vizsla tekintettel lesi és árnyékként követi a fiatal nőt. Ám úgy tűnik, az élet nem csak Joubert fejében utánozza a művészetet: a(z egy-egy betű eltéréssel a) tragikus hősnő nevét viselő fiatalasszony unatkozni kezd az ingerszegény faluban, ezért szexuális kalandba bonyolódik egy ifjú arisztokratával, majd feltűnik a színen egy régi szeretője is – minek köszönhetően ezúttal is terítékre kerül Fontaine további kedvenc témája, a hűtlenség.

Korábbi alkotásaiban a rendezőnő gyakran játszott el azzal, hogy felcserélte a szerepeket a megszállott viszony résztvevői között (így volt ez a Vegytisztításban, a Nathalie-ban, A monacói lányban és a Perfect Mothersben is), ezért kétértelművé vagy legalábbis bizonytalanná vált, hogy ki kinek a megszállottja. A Gemma Boveryben egyértelmű a helyzet, hiszen a címszereplő csupán tárgya, passzív elszenvedője a főhős fanatikus rajongásának, akárcsak a ruhák a Coco Chanelben. A játék így ezúttal más formában jelenik meg: pékünk ugyanis kukkolásával (a nő követésén és megfigyelésén kívül később naplóját is megszerzi) és az eseményekbe való beavatkozásával egyszerre veszi fel a nézői és az alkotói pozíciót, azaz néző és rendező egy időben. Azonban ezzel is, azzal is tárgyiasítja és elszemélyteleníti, megfosztja személyiségétől rajongása szenvedő alanyát. Legbeszédesebb vizuális lenyomatai mindennek azok a speciális szögek, szépelgő kompozíciók, melyekben a klasszicizáló regényadaptációkhoz hasonlatosan, mint maga a megtestesült Emmy Bovary jelenik meg a főhősnő: finom fényben megfürdetve, profilból vagy teljesen passzívan és kiszolgáltatva, hátulról. De a narráció szintjén ugyanúgy jelen van mindez: a sztorit a pék állandó kommentárja festi alá, aki erőszakosan azonnal felhívja a figyelmet minden párhuzamra Gemma Bovery élete és Emma Bovary sorsa között, ezzel kvázi megjósolja, megrendezi a végső tragédiát is.

Fontaine változtat egy kicsit egy másik rendezői kézjegyén is: az elhallgatás helyett itt egy játékosabb megoldást választ, amikor a sejtetést késleltetéssé módosítja. Először egyáltalán nem mutatja még, később viszont több szemszögből is elmeséli filmje végső, tragikus fordulatát. A legnagyobb telitalálat mégis az utolsó jelenet, mely talán többet ér, mint maga a teljes mű. Itt és ekkor – egy újabb, klasszikus irodalom ihlette becsípődés tárgyának-alanyának kiválasztásakor – válik ugyanis nyilvánvalóvá, hogy Joubert a címben idézett mondásnak engedelmeskedve ezúttal sem hazudtolja meg önmagát, és ekkor lepleződik le végérvényesen, hogy Bovery/Bovary-mániája egyáltalán nem szegény Gemmáról, hanem saját magáról szólt. Főhősünk nemcsak kereste, meg is találta a nőt – kár, hogy mindig a gombhoz választja a kabátot.

 

GEMMA BOVERY (Gemma Bovery) – francia, 2014. Rendezte: Anne Fontaine. Írta: Posy Simmonds képregényéből Pascal Bonitzer és Anne Fontaine. Kép: Christophe Beaucarne. Zene: Bruno Coulais. Szereplők: Fabrice Luchini (Joubert), (Gemma), Jason Flemyng (Charlie), Niels Schneider (Hervé). Gyártó: Albertine / Gaumont. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 99 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 49-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12143