|
|
|
Láttuk mégNincs alkuBékés Pál
De nincs ám. Ha egyszer Danny Roman, a chicagói rendőrség túszügyi szakértője túszokat ejt, akkor ott nincs kecmec, azok a túszok olyan hozzáértéssel vannak ejtve, hogy minden szakember megnyalhatja a tíz ujját. Mint például Chris Sabian, akit e különleges esetben közvetítőnek hívnak, mivel Danny Roman csak egy hozzá méltóan tapasztalt öreg rókával hajlandó tárgyalni. A helyzet bonyolult. (Rendőrségi belberkekben mindig az.) Eltart egy darabig, míg a néző kiigazodik a felálláson, ki a jó- és ki a rosszfiú, és miért kell ennek a derék zsarunak túszt ejtenie ahhoz, hogy valaki meghallgassa a mondókáját. Mert hát erről van szó. Olyan nagyon szeretné elmondani, ami a bögyében van, hogy szeretne súlyt adni szavainak. Ugyanis gyilkossággal és sikkasztással vádolják, ami persze képtelenség. Hiszen rendezőileg rá van írva arra a talpig becsületes képére, hogy gaz ármány áldozata. Látja ezt nyomban Chris Sabian is, hát nem vak! De azért teszi a kötelességét, közvetít fáradhatatlanul, cikázik, mint Clinton Arafat és Netanjahu közt. Az egyik kezével jattol, a másikkal lő, és hamarosan rájön, hogy a szálakat – akármilyen hihetetlen is – a háttérből mozgatják.
A magyar néző számára természetesen nem újszerű, hogy különböző rendű-rangú rendőrök adatok elhallgatásával, megsemmisítésével és egyéb hasonló módszerekkel hágnak kollégáik, beosztottjaik, főnökeik nyakára, egészében véve kifejezetten ismerős, már-már otthonos ez a végeérhetetlen rendőrbalett, melyben a kívülálló nem ismeri ki magát, s idővel feladja, hogy átlássa, ki, kivel, miért rivalizál, s úgy érzi, a civilekre itt csupán azért van szükség, hogy legyen közönsége is a rendőrbalettnek. Mindez tehát nem újdonság. Ami szokatlan, az a módszer. A túszejtés. Érdemes odafigyelnünk. Az amerikaiak mindig előttünk jártak az ilyesmiben. Mi azonban szorosan ott vagyunk a nyomukban, s a távolság egyre csökken.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1157 átlag: 5.35 |
 |
|
|
|
