KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nemzeti vadászat

Bende Monika

 

1978-ban, García Sánchez Pisztrángokjával egy évben készült Berlanga filmje: megint egy társadalmi parabola Spanyolországról. Csak nem a szemléletükbe irracionális középosztályról, erről a csapódó rétegről, mint a Pisztrángok, hanem arról az uralkodó osztályról, amely győzött, akikkel győztek 1939-ben. Akik negyven évig meghatározták Spanyolország sorsát-balsorsát. Ezekről a ki nem pusztult dinosaurusokról, mert nekik már nemcsak gondolkodásuk, de puszta létezésük is irracionális.

Berlamga eddigi filmjeinek (Placido, Isten hozta Mr. Marshall!) hősei – a neorealizmus hősei. A Nemzeti vadászattal először szól közvetlenül a francoizmusról. Szereplői – a „nemzeti” vadászat résztvevői – miniszterek és miniszterjelöltek, márkik, részvényesek, papok és talpnyalóik. Ármánykodnak, marják és mérgezik egymást vélt rangjukat-posztjukat védelmezve. Szórakozásukat egy építkezési vállalkozó pénzeli, akit befogadni persze már nem akarnak: úgy tesznek, mintha ők lennének (megközelíthetetlenül) minden jog és minden kiváltság megtestesülései. Az építkezési vállalkozó pedig fizet és fizet: a vadászatért, a miniszter szeretőjéért, fizet a részvényesnek, meg fizet a papnak – aztán az új miniszter(jelölt)tel kezdheti: elölről. És valójában mindig kívül marad –. ez nyilvánvaló.

Ebben a példázatban nem külső erőként, hanem a lehető legközvetlenebb formában jelenik meg az elnyomás: hősei egy olyan világ megteremtői, amelyben önmagukat is elpusztítják. Ezek a groteszk személyiségek – nyomorultak, debilisek, impotensek, fanatikusok, mániákusak és főként önáltatók – hóhérok és áldozatok egyszemélyben. Menthetetlenül pusztulásra ítéltettek, akkor is, ha ezt ők nem tudják, vagy nem akarják tudni.

Pergő, jó ritmusú film, már-már bohóctréfa. A színészek, bár típusszabványokat testesítenek meg, nem klisészerűek. Ha az elmúlt években bemutatott spanyol filmeket az a vád érte, hogy Bunuel-utánzatok, Berlanga filmje mindenképpen módosítja ezt a véleményt. Szuverén alkotó és ennek hitelével segít megértetni azt, hogy Franco halála után a spanyol filmesek miért irányítják figyelmüket szükségszerűen a privilegizált, de már rég feudálissá merevült társadalmi osztályokra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7567