KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Eltékozolt fiúk Szemle előtt
• Pataki Éva: Magyarok Kirgíziában Beszélgetés Mészáros Mártával
• Bori Erzsébet: Szegény ember nem hazudik Beszélgetés Jancsó Miklóssal és Grunwalsky Ferenccel
• Székely Gabriella: Kocsmai menedékhely Beszélgetés Lukáts Andorral
• Muhi Klára: Pénzforgatás Beszélgetés a filmszakmáról

• Trosin Alekszandr: Vodkapitalizmus Filmlevél Moszkvából
• Bori Erzsébet: Emberszám Európa Filmhét
• Tatár György: Az allegória vége Misztikus horrorfilmek
• Beregi Tamás: Passio diabolica A filmvászon ördöge
• N. N.: Diabolus Digitalis
• Bikácsy Gergely: Róma, sirályok, Pasolini A láthatatlan város
DVD
• Herpai Gergely: Mozi és interakció Beszélgetés a DVD lehetőségeiről
• Lobenwein Dávid: Digitális forradalom
• Pápai Zsolt: Digitális forradalom
• N. N.: A DVD-filmek magyarországi sikerlistája

• Vasák Benedek Balázs: Fekete, fehér, igen, nem Moholy-Nagy László utópiája
• Sándor Tibor: A lázadó masamód Gaál Franciska
KRITIKA
• Báron György: Valahol Kelet-Európában Egy tél az Isten háta mögött
• Karátson Gábor: Ha volnának is hadimasinériák A császár és a gyilkos
• Nádori Péter: Egy nagyon szép Torschluss-pánik Amerikai szépség
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Az Északi-sarkkör szerelmesei
• Bíró László: Szeress, ha tudsz!
• Mátyás Péter: Sivatagi cápák
• Köves Gábor: Hilary és Jackie
• Korcsog Balázs: Anna és a király
• Somogyi Marcell: Árvák hercege
• Elek Kálmán: Zuhanás
• Tamás Amaryllis: Lautrec
• Pápai Zsolt: A Winslow-fiú
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Guvatok, kutyák, pilóták

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Airborne

Barotányi Zoltán

A nagy történetek mindig valahol a távolban kezdődnek és a „szobákban” érnek véget, ott bevackolnak valamely sarokba és egy rég elfelejtett játékmaci ölében álomra hajtják fejüket. Így van ez filmünk sztorijával is, amely valahol az Úr keze ügyében lévő – tehát tőlünk tökéletesen távoli – Kaliforniában startol, később a történet áthelyeződik Cincinattiba, ami már majdnem olyan, mint Miskolc (egy fenét olyan, de legalább jól hangzik), s végül a szívünkbe fúródik, akár egy csöppnyi morális tanulságba, heroizmusba és kuráréba mártott mérges nyilacska. Szubtrópusi tájon indul a nevelési regény: Mitchell, a körmönfont tinédzser egyre csak a hullámokon siklik, agyában a hullámok (és egyebek) távollétében is ott dübörög a Szörfing Börd csőrének mániákus üteme: „Upapa umámá, upapa ummámámá” – s így tovább. Ekkor váratlanul a messzi északra űzik a zord szülők, ahol a helybéli surmók finoman szólva idegenkedve fogadják a távolba szakadt véglényt. A helyi baró csávók – kiknek nemes ízlését közmondásszerűen illetlenség felülbírálni – jobban szeretnek jéghokizni, s ez máris elég a drámai konfliktushoz. Ezután rohamszerűen közeledik a végkimenetel: Mitchell unott, mint egy hetvenéves angol lord, vadul stíröli a helyi felhozatalt, hülyeségeket beszél, így hamarosan elterjed, hogy egyrészt ő módfelett „cool” (lédiz), másrészt egy nagyképű nyálas jöttment, akit mihamar szurokba és tollba kell forgatni (dzsentlemen). Mitchell egyre inkább úgy fest, mint a megtestesült Bob herceg: veretes görkoriján siklik át a városon, előtte számos utca, mindegyiken van sarok, ám a legszebb rózsaszál akkor is, örökké, szilánkosan tört szívvel… Jön még a helyi diszlexikális intelligencia, szerepe szerint konfrontál, fitymál, denunciál és provokál. Mitchell előbb megszégyenül a próba során (nincs benne elég hübrisz), később elfogadja a kihívást, győzelemre viszi a csapatot, ő mutatja be a legtöbb C-elemet, övé a kertészlelkű rózsaszál dolgos keze: örül a néző és Huszka Jenő – utóbbi halotti poraiban. A film maga egyébként diszkréten visszafogott körítése az aleatorikus ritmusban felbukkanó szörfbetéteknek és a finálé orgiasztikus görkorcsolyaversenyének, amely már majdnem olyan jó, mint az MTV Sports. Autszájderek, félénkek, és kisebb átlagsebességűek számára tanulságként marad a kérdés – ha már fontosabb és szórakoztatóbb dolgoktól megfosztatik az ember, akkor legalább döntsük el, melyik a jobb: szörfözni avagy hokizni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/08 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=938