KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Kelecsényi László: Eső és telefon

Variációk egy témára

Huber Zoltán

Modernista kalandozások a filmdramaturgiában.

 

A színházi könyveknél nézte? – kérdezett vissza pontos ütemérzékkel a segítségül hívott eladó és végül igaza lett. A dramaturgia szó még manapság is oly erősen tapad a világot jelentő deszkákhoz, hogy a Regényes filmdramaturgia alcímmel megjelent munkát sem a filmes polcra, hanem közvetlenül mellé pakolták a rutinos könyvesbolti dolgozók. Hiába a forgatókönyvírói kisokosok és kézikönyvek divatja, a hangzatos útmutatásokon és tanulható fogásokon túlmutató, a játékfilmes történetalkotás mélyebb összefüggéseit kutató dolgozat kevés született, különösen magyar nyelven. Az Eső és telefon kötetéhez hasonló, kedvcsinálónak szánt, vállaltan szubjektív tanulmány pedig még kevesebb.

Kelecsényi László a Filmszextétika kalandozásaihoz hasonlóan most is a személyes ízlését követve nyúl a témához. Szigorúan tárgyilagos, akadémikus igényű áttekintés helyett végig egyéni nézőpontból, szeretett alkotói és filmjei mentén haladva keresi a filmes dramaturgia lehetséges törvényszerűségeit. A jól tagolt, frappánsan szerkesztett szöveg lendületesen halad előre. Szerencsére nincsenek erőszakos definíciós kísérletek és kényszerűen felállított merev kategóriák. A tényleg csak a lényegre szorítkozó elméleti alapozástól a fontosabb témakörök érintésével egészen a nouvelle vague provokatív szabályszegéseihez jutunk. Hogyan kezdhető el egy történet és miként lehet hatásosan befejezni? Mitől lehet igazán jó egy első vagy egy utolsó mondat? A szerző ilyen és ehhez hasonló kérdésről elmélkedik, miközben a vonatkozó társművészetekről, az újabb tendenciákról sem feledkezik meg. Így fordulhat elő, hogy egyetlen fejezeten belül Arisztotelész és Truffaut, vagy épp Ady Endre és Bobby Ewing is békésen megférnek egymás mellett.

 

 „Csak semmi szabályrendszert” – fekteti le az egyik legfontosabb kiinduló tételét Kelecsényi, így a filmdramaturgia fellelhető törvényszerűségeit a vasforgatókönyveken és a futószalag-produkciókon túllépve keresi. Alapállása szerint nem az általános, hanem az egyedi, a megismételhetetlen az érdekes. Aki tehát a generikus sztori sikerreceptjére és ideális szerkezeti felépítésére, vagy a különféle műfajok hatásmechanizmusaira kíváncsi, csalódni fog. Az Eső és telefon nem a populáris kultúra, hanem a nívós irodalmi előképek, illetve a szerzői filmelmélet felől közelít a témához. Az ismert hollywoodi sikerfilmek és a kortárs televíziós sorozatok sokat hivatkozott elbeszélői megoldásai helyett a dramaturgia eszköztárát elsősorban az európai modernizmus klasszikusain keresztül vizsgálja.

Habár a fő csapásirányt az európai mozi e nagy korszaka jelöli ki, a vonatkozó példák a mozgókép szinte teljes történetét átfogják. Hollywood ikonikus rendezői (Hitchcock, Wilder) és filmcímei (Casablanca, Fargo) ugyanúgy felbukkannak, mint a hazai filmgyártás fontos alakjai, több generáció képviseletében. A teljesség igénye nélkül kiragadva, Makk Károly vagy Szabó István kanonizálódott művei mellett Fliegauf Bence és Pálfi György alkotásaival is találkozhatunk. „Minden /jó/ műnek meg kell teremtenie a saját szabályait” – olvashatjuk a bevezető fejezetben. A történetszövés legfontosabb építőelemeit követve az egyes fejezetek azt az örök rejtélyt járják körbe, miként lehet egy frappáns ötletből vagy markáns rendezői megoldásból valami több – például művészet. A szerző következetesen képviselt kritikai álláspontját és értékrendjét tükrözve mindenekelőtt Antonioni, Fellini, Jancsó és Godard különféle megközelítésmódjai és eredményei érdeklik.

A kötet eltérő irányokból rugaszkodik neki a problémának, azaz a narratíva fontosabb csomópontjai mentén próbálja megfejteni, miért működnek a hivatkozott mozik. Akár az idő, a tér vagy a csúcspontok elbeszélői dilemmáival foglalkozik, az egyes fejezetek visszatérő kérdése, vajon hogyan sikerülhetett egyeseknek megismételhetelen alkotói utakat, máig ható egyedei kifejezésmódokat találniuk. Kelecsényi leginkább töltőtollnak tekinti a kamerát és bár a filmdramaturgiát vizsgálja, valójában az objektívvel író alkotót szeretné tetten érni, majd innen szűri le az esetleges következtetéseket. Elemzői vállalása egyszerre gondolatébresztő és vitaindító, a könyvet így a cinéphile olvasók és a vonatkozó tanulmányokat folytatók forgathatják majd a legnagyobb haszonnal.

 

L’Harmattan Kiadó, 2015.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12462