KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Micsoda spanyol éjszaka!

Sepsi László

Mi gran noche – spanyol, 2015. Rendezte: Alex de la Iglesia. Írta: Jorge Guerricaechevarria és Alex de la Iglesia. Kép: Angel Amoros. Zene: Joan Valent. Szereplők: Pepon Nieto (Jose), Raphael (Alphonso), Blanca Suárez (Paloma), Mario Casas (Adanne), Hugo Silva (Roberto). Gyártó: Canal Plus / TVE / Telefonica Studios. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 100 perc.

Az odakint dúló zavargások ellenére is glitteres hangulatban zajlik a szilveszter éjszakai tévéműsor felvétele, mígnem az egyik kameradaru gigantikus libikókaként megbillen, és belepasszírozza a színpad előtti vacsoraasztalnál ülő statiszta koponyáját a terítékbe. Kétszer. A Micsoda spanyol éjszaka! nyitójelenete jellegzetes pillanat Álex de la Iglesia életművében: a váratlan és véletlenszerű erőszak egyszer csak szétrobbantja a szórakoztatóipar kulisszáit, hogy aztán kétségessé váljék, vajon a növekvő káosz és erőszak csupán gyakori velejárója a (tömeg)szórakoztatásnak, vagy a brutálbörleszk maga a szórakoztatás.

Az idei film azonban korántsem jut olyan messzire a téma kidolgozásában, mint korábban a tévékomédiásokról szóló Muertos de risa vagy a magnum opusnak is tekinthető Egy őrölt szerelem balladája. Bár a rendező kézjegyszerű elmebetegeiből bőséggel akad itt is, és az egyetlen éjszaka történetét elmesélő médiaszatírában a leghétköznapibb szituációk is pillanatok alatt átfordulnak groteszk tortúrába – főképp egy pszichotikus Fenyő Miklósra emlékeztető idős táncdalénekes jóvoltából –, a Micsoda spanyol éjszaka! komédiázása jócskán erőtlennek hat Iglesia korábbi munkáihoz képest. A parabolaszerű alapszituáció – kint rohamrendőrök és huligánok, bent sztárocskák és díszletpezsgők közt bazsalygó statiszták– az öt évvel ezelőtti La chispa de la vida nehézkes moralizálását idézi a média álságos természetéről, ám ennél is fájóbb, hogy Micsoda spanyol éjszaka! fergetegesnek szánt fináléja sem képes átlendülni a mókás esztrádműsorok könnyed zabolátlanságából az eddigi életmű karneváli őrületébe. Pedig ha valamit megtanulhattunk eddig Álex de la Iglesiától, akkor az az, hogy a legjobb bohóctréfák végén valaki otthagyja a fogát – de előtte lerombolja az egész színpadot.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12853