KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Julieta

Hátborzongató bútorkatalógus

Vincze Teréz

Pedro Almodóvar ez alkalommal Alice Munro elbeszéléseiben találta meg jellegzetes hőseit és motívumait.

 

A spanyol mozi biztos kezű mestere tavaly készült filmjében, a tőle megszokott hangfekvésben és megbízható minőségben ismét női sztorit mesél a felső-középosztálybeli Julietáról, akivel novellába illő, jellegzetesen huszadik század végi dolgok esnek meg. Julieta élettörténete az extrém és a totálisan hétköznapi között ingadozik – ahogy ezt is megszokhattuk már Almodóvartól. Az alapanyagot ezúttal Alice Munro, a 2013-ban irodalmi Nobel-díjjal kitüntetett kanadai novellaírónő, három, egymással cselekményében eredetileg is összefüggő novellája képezi. A rendező a három novella filmtörténetté összegyúrásában a főhős naplóíró-visszaemlékező tevékenységét teszi meg vezérfonálnak, így flashback-ekben tárulnak fel a múlt hol kevésbé, hol erőteljesebben hátborzongató és drámai epizódjai. A felhasznált novellákban feltűnő motívumok ­– a rejtélyes és érthetetlen öngyilkosság, idegenek a vonaton szerelembe esnek, hűtlenség, tragikus halál a tengeren, spirituális szekta által szétszakított család, váratlan találkozás feltépte sebek – első ránézésre mind jellegzetesen Almodóvar-szerűnek tűnnek.

Ez a film pedig egy kimondottan tipikus Almodóvar film, nem különösebben kiemelkedő, nem különösebben emlékezetes, egy a sok „almodóvaros” hangulatú, kinézetű és atmoszférájú darab közül. A hősök nem igazán hasonlítanak valódi emberekre, inkább meseszerű figurák, egyenletesre csiszolt felszínnel, karakteres vonásokkal, melyek éppen, centire kiszámítottan, alkalmasak a modern mesei fordulatok eljátszására, megtestesítésére. Mindez nem meglepő, nem szokatlan, hiszen Almodóvar figurái általában ilyenek – divatlapokra és reklámokra emlékeztető sminkben, frizurával és öltözékben jelennek meg, alternatív zenekar divattudatos énekesnőjének néznek ki még akkor is, ha klasszika filológiát tanítanak és Nietzschét olvasnak a vonaton. Mindent egyenletesen bevon a nagyon dizájnos Almodóvar-szerűség, ami képes akár teljes filmeket olyanná varázsolni, mintha egy IKEA katalógust lapozgatnánk, amiben néha fura és hátborzongató részletek bukkannak fel a hátsó szobában. Persze nagyon is tudatos ez Almodóvarnál, részben ezért is szeretjük. Ebben a filmben néha szinte már az önparódia szintjére fokozza e mozgóképdizájnt, elég ha csak a nyitó és a záró képet szemügyre vesszük: a film egy lágyan mozgó, finom vörös kelme hosszan mutatott közelijével indul, bármely öblítő-reklámban helye lenne (de hogy itt mi értelme van, rejtély); a zárókép hegyvidéki tája pedig leginkább egy utazási katalógusra emlékeztet.

Szórakozik velünk a derék mester, vagy komolyan gondolja? Nyilván pont ez a lényege a hatásmechanizmusnak, amire Almodóvar munkái építenek: nem érdemes ilyesmit kérdezni. Az efféle kérdések értelmetlenné tételére szolgálnak nála az olyan reflexív csavarok, amelyek eltávolítják, többszörös keretbe helyezik az emberi cselekvéseket, például a szereplők tevékenységén keresztül: filmrendezés, forgatókönyvírás, regényírás, naplóírás.

A nehezebb kérdés az, hogy pontosan mi és hogyan teszi ezt a jól bejáratott dizájn- és dramaturgia-gépezetet néha emlékezetes filmmé, máskor önmaga paródiájának látszó, egyenletesen kattogó, csillogó felszínű ürességgé. Ez a mostani film sajnos az utóbbi kategóriába tartozik: sormintaként tölti ki színes kosztümökkel és karakteres arcú spanyol színészekkel az üres időt az Almodóvar-hangulatra vágyó mozinéző számára addig is, amíg valami eredeti és érdekes mondandója támad a mesternek.

 

 

JULIETA (Julieta) – spanyol, 2016. Rendezte: Pedro Almodóvar. Írta: Alice Munro elbeszéléseiből Pedro Almodóvar. Kép: Jean-Claude Larrieu. Zene: Alberto Iglesias. Szereplők: Emma Suárez (Julieta), Adriana Ugarte (A fiatal Julieta), Michelle Jenner (Beatriz), Darío Grandinetti (Lorenzo). Gyártó: Sony Pictures Classic, Echo Lake Entertainment. Forgalmazó: Cinetel. Szinkronizált. 99 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/06 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13237