KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Batman és Robin

Bori Erzsébet

 

Batman a gyerekek hőse, meg a gyereklelkűeké. Ők lapozzák rongyosra immár hatvan éve a képregényfüzeteket, nekik szólnak az újabb és újabb Denevérember-szériák a televízióban és ők játszanak a teljes Batman-univerzumot lefedő műanyagfigurákkal. Kicsit más a helyzet az egészestés mozidarabokkal: ezek túl sokba kerülnek ahhoz, hogy csak a nagyit és a gyereket vigyék be a multiplexbe. A Batman-film jósága így azon mérhető, hogyan tudja ötvözni az izgalomra, látványra, erőszakra és erotikára éhes felnőtt néző igényeit a hagyományos meseelemekkel.

Idáig a páratlan számú denevérek jártak nagyobb sikerrel; a pingvinemberes-macskanős második részt túlterhelték mélylélektannal és perverziókkal, míg a sok kétértelműség és bonyolult ellentmondás kikezdte a jó és a Gonosz nagyszabású küzdelmét. A Mindörökké Batman ismét visszatalált a helyes útra, a mostani, negyedik rész viszont arra figyelmeztet, hogy ideje lecserélni a Schumacher-csapatot. Elsőként mindjárt a forgatókönyvírót, akinek nem akadt egy szál ötlete sem, mindent a comicsból emelt el vagy saját korábbi leleményeit toldotta meg egy kurta lépéssel, mindig a legkonvencionálisabb irányban. És ne higgyük egy szavát se, ha a Batman-sztori kötelező fordulataira hivatkozik: épp azzal kellett volna megdolgoznia a pénzéért, hogy a mitológiai apparátust érintetlenül hagyva talál ki új mesét. Kétséges az is, vajon meddig tartható az a tendencia, melynek nyomán a magányos hős immár felvételt nyerhetne a nagycsaládosok egyesületébe. És könyörgök, ki ez az őszülő halántékú, fáradt figura, aki holmi nők miatt civódik Robinnal? Ha ez így megy tovább, a következő részben már egy Torschlusspanik űzte agg legény fut majd a lányok után.

A rutinos évismétlők közül csak a látványtervezők lógnak ki: kezük nyomán végre Metropolisszá nőtte ki magát Gotham City, Fritz Lang nagyobb dicsőségére.

A Batman és Robinban nincsenek szellemes riposztok, jó bemondások, még szegény Alfredot is érzelgőssé tette a betegsége, melyet az alkotóktól kapott; a rejtelmes kór legfeltűnőbb tünete, hogy elveszi az ember humorérzékét. Orvosolni akarván e hiánybetegséget Schumacherék a leggyalázatosabb tettől sem riadtak vissza: gúnyt űztek a Batman-legendából. Ez is csak azt jelzi, hogy már érzik a vesztüket: ők menni fognak, de Batman marad, mindörökké.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/09 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1584