KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Titus

Takács Ferenc

 

Ideje volt már, hogy az elmúlt tízegynéhány év új Shakespeare-megfilmesítési hulláma, ez a hovatovább mindent elsöprő vihardagály felkapja és magával sodorja a korai rém- és bosszúdrámát, a római történelemből vett cselekményű Titus Andronicust is. Shakespeare ekkor még, részben a Senecától tanult vérfagylalást, részben a pályatárs-példaképek, Marlowe és Kyd „ezt nektek, ha nektek ez kell” receptjét követve nem egy, hanem számtalan lapáttal tesz rá: a darabban – Jan Kott számításai szerint – van harmincöt hulla, ebből jó tizet a nézők szeme láttára ölnek meg, azonkívül levágott kezek, kimetszett nyelv, erőszak, kínzás, valamint lakmározás pástétom formájában felszolgált emberi húsból. Mindez halálosan komolyan, egyben játékosan önparodisztikus módon: grand guignolt látunk, borzongva röhögünk rajta.

A rendezőasszony ebből a kettősségből inkább a vérfagyasztó elemet hangsúlyozza, s csupán itt-ott enged teret a nevetésnek, akkor is jobbára önmaga ellenére. Láthatólag komolyan vette dolgát, amihez a jelek szerint gondosan körül is tekintett: hasznosította, egyben kommerszre hígította Jarman és Greenaway barokkos-manierista para-Shakespeare-munkáinak tanulságait, a II. Edward homoerotizmusát és cseles anakronizmus-technikáját, A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője művészettörténeti ihletésű inszcenírozási eljárásait. Filmjében a római hadtörténelemből a mindenkori militarizmus működésképlete bújik elő, az eredeti római helyszínek, illetve ezek Mussolini-klasszicista modern másai zsarnokság és klasszika között sejtetnek összefüggést, az általános elvetemültség látomását züllésben és perverzióban gazdag orgia-jelenetek közvetítik. Mindehhez szorongatónak szánt, bár eléggé gyermeteg rémlátomás-elemek társulnak.

Az eredeti darab szerepei brutálisan elnagyolt, bár éppen ettől hatásos figurák, a későbbi nagy Shakespeare-alakoknak, Learnek, Othellónak, Jágónak, Lady Macbethnek itt még gépies előzményei. A film szereplői ennek szellemében játszanak: nagyon buják, nagyon elvetemültek, nagyon perverzek. Két kivétel van: Anthony Hopkins a későbbi Lear felől értelmezi át Titus Andronicus szerepét, egész meggyőzően, különösen a film második felében; Jessica Lange viszont egyszerűen rossz Tamora gót királynő szerepében: se nem buja, se nem aljas eléggé.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3213