KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/március
KRÓNIKA
• N. N.: Új Budapesti Tizenkettő
• N. N.: Képtávíró
• (X) : III. Laterna Magyar Filmhét

• Bikácsy Gergely: A vétlen kamera Bresson filmszázada
• Schubert Gusztáv: Történelem a föld alatt magyar film, magyar krónika
• Jeles András: Büntető-század-napló
• Lengyel László: Csendőrvilág Magyarországon Kakastollas filmek
• Margócsy István: A kép-mutogató A napfény íze
• Tamás Amaryllis: Misszió Rabostóban Beszélgetés Ember Judittal
• Király Jenő: Szép remények, elveszett illúziók Multiplex esztétika I.
• Varró Attila: Árvák a tájfunban A kilencvenes évek tajvani filmjei
• Bori Erzsébet: Ázalék A lyuk
• Karátson Gábor: Tájkép-mozi A bábjátékos
• Köröspataki Kiss Sándor: Puszán, az elszánt Ázsiai filmek fesztiválja
MÉDIA
• Sós B. Péter: Megafúzió: mi változik? Az AOL és a Time Warner

• Zalán Vince: Otthontalanok otthona: filmtöténet Filmnapló
KÖNYV
• Horányi Özséb: Jeltan félmúltban Szilágyi Gábor: elemi KÉPtan elemei
KRITIKA
• Báron György: Káromkodások kora Anyád! A szúnyogok
• Galambos Attila: Jószándékal kikövezve Rosszfiúk
• Hirsch Tibor: Keresd a nőt, aki keres! A mi szerelmünk
LÁTTUK MÉG
• Nevelős Zoltán: Isteni játék
• Báron György: Isten látja lelkem
• Hungler Tímea: A függőkert
• Békés Pál: Mindenütt jó
• Takács Ferenc: Egy sorozatgyilkos nyara
• Tamás Amaryllis: A 200 éves ember
• Kis Anna: Kettős kockázat
• Sárdy Richárd: Pár-baj
• Köves Gábor: A csontember
• Varró Attila: A szörny
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Hullámvasút

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Majdnem szűz

Cabiria nappalai

Báron György

Bacsó frivol vígjátékának hőse tisztességtudó utcalány; a rendezőt nem a bűn, hanem az élet derűs oldala izgatja.

 

Ez egy bájos kis vacak, mondhatnánk, amúgy Molnár Ferenc-esen, nem is ok nélkül, elvégre Bacsó Péter új filmjátékának hősnője, Árva Boróka, a nevelőintézetben fölnőtt árvalány távoli rokona a Lizsé tündéri-naiv Julikájának, s testvérhúga a római külvárosban strichelő Cabiriának. Utóbbihoz hasonlóan „tisztességtudó utcalány” ő is, testével keresi a kenyerét, mi mással, két menet között pedig a szép, tiszta életről sző cukros álmokat.

Más filmművész dokumentarista drámát készített volna a csillogó ezüstmotorért eladott, majd az országút szélén áruba bocsátott árvalány történetéből – Bacsó habkönnyű-érzelmes vígjátékot kanyarított belőle. A sztori lazán sematikus: szerepel benne elállatiasodott strici, aki nem hagyja áldozatát kiszállni a buliból, vastagnyakú tetkós verőlegény, segítőkész cafka-kolleginák, suta értelmiségi fiú, akibe hősnőnk szerelmes lesz, magas állású kuncsaft, ilyesmik. Vagyis, divatszóval, műfaji filmet látunk, amely kizárólag ismerős elemekből építkezik. Ám a honi zsánerfilmek többségétől eltérően az elemek arányosan illeszkednek, a veterán forgatókönyvíró-rendező – aki már akkor közönség- vagy műfaji filmeket készített, amikor mai utódai még nem verték az asztalt –, visszafogottan, finom ízléssel mesél, kerülve az ilyenkor szokásos vászonrepesztő harsányságot. S ha a banális történetért, első hallásra, nem adnánk egy petákot sem, az elkészült film végül is kellemes meglepetést kelt: könnyű, nézhető kis mozidarab, amelynek hatása aligha tart tovább annál, amíg elhagyjuk a mozitermet, de szelíd, kedves és nem bánt senkit, ami a durván ízlésbántó magyar közönség (bocsánat: műfaji) filmek évadján ritka erény. Léha kis filmecske ez egy frivol sztoriból, ami azért üdvözlendő, mert léha filmeknek híjával vagyunk. Filmgyártásunkról is elmondható, amit Ottlik Géza írt le egyhelyütt az irodalmunkról: hogy nincs jó léha írónk, mert akik jók, azok komorak mind, akik meg léhák – azok rosszak. Árva Boróka édesbús-röhögtető karriertörténete sokféle veszélyt rejt, ám Bacsó olyan könnyedén, elegánsan adja azt elő, hogy – talán a fölösleges és erőltetett parlamenti vizit kivételével – egyetlen pillanatát sem látjuk ízlésbántónak. Ebben a filmjében sikeresebbnek érezzük az álmok világába röpítő finálét is, mint előző munkájában, a Lumnitzer nővérekben. Az esőben kinyíló piros esernyők regimentje a város fölött himbálózó Libegőn nem csak jelképesen, hanem valóságosan is elemeli a történetet a valóság talajáról: Árva Boróka, ellentétben filmtörténeti elődjével, Cabiriával, győzött, kiverekedte magát a mocsokból, sikeres menedzserasszonnyá lett.

Mocsokból, írtam, ám Bacsó hősnője egy pillanatra sem mocskolódik be. Földöntúlian naiv, gyermeki derű von védőburkot köréje, s óvja meg a legszörnyűbb helyzetekben is. Végül is a Majdnem szűz (borzalmas cím, jobbat érdemelt volna a film), akárcsak a Cabiria éjszakái, nem a prostituálódásról szól, az embernek ember általi eladásáról, hanem a hitről és az álmokról. Igaz, utóbbi filozófiai mélységei nélkül, épp csak megkarcolva azt a felszínt, amelynek Fellini remeklése a mélyére hatol – könnyű kis lektűr ez ugyanarra a témára.

Ebben a szerkezetben kulcskérdés a főszereplő személye, rajta áll vagy bukik a film: ha az ő figurája hiteles, az lesz a történet is. Cabiria (akárcsak Gelsomina) elképzelhetetlen volna Masina nélkül. Nos, e film megtalálta a maga Masináját egy ígéretes pályakezdő színésznő, Ubrankovics Juli személyében. Nehéz megjegyezni ezt a nevet, de érdemes, mert még hallani fogunk róla. Egyszerre éretlen kölyök és bombanő, bohócarcú kis vacak és finom, elegáns dáma. Igazából az ő belső kisugárzása vonja alakja köré azt a bizonyos áthatolhatatlan védőburkot, s hozza létre a film erőterét. A pályakezdő Udvaros Dorottyára emlékeztet – nem csak alkata, tehetsége okán is. Hozzá képest a többi játszó – a simlis csibész Hujber Ferenc, a dörzsölt strici Kaszás Gergő, a naiv értelmiségi Tóth Attila, a topmenedzser Máté Gábor, az anya Lázár Kati – rutinból hozza a rutinfigurát, de ennél többre nincs is szükség, elvégre jeles színészeink ezúttal csak szekundálnak pályakezdő kolleginájuk jutalomjátékához.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/03 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9303