KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 31. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Sodrásban
• Jeles András: Szemlélődés Játékfilmek
• Forgách András: A megtalált színész Játékfilmek
• Muhi Klára: Háromgarasos mozi Kisjátékfilmek
• Gelencsér Gábor: Romvirág Dokumentumfilmek
HORROR
• Varró Attila: Amerikai gótika Kosztümös horrorfilmek
• Pápai Zsolt: Rémségek kicsiny falva Az Álmosvölgy legendája

• Király Jenő: Rovareposzok Multiplex esztétika II.
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: A tengeralattjáró sárga mosolya A Beatles-kor alámerülése
• Kemény György: Öö Észt és lengyel animáció
• Hegyi Gyula: Kockáról kockára

• Bóna László: Bukás a győzelembe Sport a filmben
• Ardai Zoltán: Tüzes aréna Kokó és a média
• Zalán Vince: A tehetetlenség melankóliája Filmnapló
KÖNYV
• Kelecsényi László: Bővített újratermelés Filmlexikon
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Magára maradt történet Jadviga párnája
• Fábry Sándor: Apád, anyád Mindent anyámról
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Szomorú vasárnap
• Déri Zsolt: A John Malkovich-menet
• Pohl Péter: Az élet egy füttyszó
• Turcsányi Sándor: Taxi, Madrid
• Gervai András: Alice és Martin
• Pápai Zsolt: A part
• Vidovszky György: Hurrikán
• Lévai Zsuzsa: Stuart Little, kisegér
• Mátyás Péter: A bennfentes
• Tamás Amaryllis: Hálószobák és előszobák
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Kolóniák

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

39 lépcsőfok

Dés Mihály

„Tisztességes” haszonra számíthatnak a Corvin, a Bástya és a többi siker-mozi már meghitten ismerős arcú jegyüzérei: a 39 lépcsőfok című angol filmre bizonyára tódulni fog a közönség. És ha tódul, nem is csalatkozik: a nem éppen kezdő, de eléggé ismeretlen rendező, Don Sharp izgalmas és elegáns krimit készített.

A történet az első világháború előestéjén játszódik, és a tét maga is a háború. A német titkosszolgálat ügynökei nagy horderejű politikai merényletre készülnek, és ezért mindenkit legyilkolnak, aki az útjukba áll. A gyanú egy dél-afrikai angol fiatalemberre terelődik, akit erre üldözni kezd a fél Scotland Yard. Ráadásul a porosz ügynökök úgy vélik, hogy nála van a notesz, mely leleplezheti mesterkedésüket, úgyhogy ők is az ifjú nyomába erednek. Fergeteges üldözés kezdődik: Londonban és Skóciában, erdőkben és kastélyokban, vonaton és gyalog, biciklivel és automobillal. A film legizgalmasabb, szó szerint lélegzetelállító jelenete, mikor a főhős a Big Ben toronyórájának mutatójába kapaszkodva, tehetetlenül lebegve a mélység felett igyekszik visszatartani az órát, melybe időzített bomba van szerelve.

Jó krimi, izgalmas film. Van benne egy könnyedén fölvázolt szerelmi szál is, de az oly halovány, hogy nem tud elandalítani a tomboló izgalmak közepette. Feltűnően gondos és hiteles a környezetrajz: a helyszínek, a ruhák, a járművek, és a főszereplő Robert Powell is igazán kedves fickó.

Jó film, melyről azonban nem árt tudni, hogy egy néhai kémregény harmadik filmváltozata. Azt sem árt tudni, hogy az összes változat közül – beleértve a regényt is – a legelső, az 1935-ben készült filmfeldolgozás a legnevezetesebb. Nem is csoda, azt ugyanis Hitchcock rendezte.

Hálátlan és többnyire reménytelen feladat újra megcsinálni egy Hitchcock-filmet. Don Sharpnak igazán nincs miért szégyenkeznie: a Hitchcock által felállított magasságot nem érte el ugyan, de azért jónéhány lépcsőfokot megmászott belőle. Sharp változatának talán az az egyetlen gyenge pontja, hogy túlságosan is hiteles, túlságosan is hű a regényhez. A környezet, a miliő gyönyörű, de egy krimihez képest túl takaros és részletező. Különösen pedig kár volt ennyire komolyan venni a bűnügy világtörténelmi dimenzióit. A hanyatt-honnlok menekülő fiatalembert látva valahogy nem igazán éli bele magát az ember abba, hogy az most a világháború elhalasztásáért rohan.

Hitchcock nem bíbelődik annyit nagypolitikával és környezetfestéssel. Az ő hőse elsősorban az életéért fut, és a néző izgalmát nem a birodalmi ügyek iránt érzett aggodalma okozza, hanem az ártatlanul gyanúba keveredő, üldözötté váló ember elemi, mondhatni, transzcendentális félelme. Hitchcock nemcsak tömörebben fogalmaz, nemcsak jobban ért technikailag az izgalom megteremtéséhez, hanem egészen máshol keresi és érzékeli a bűn, a félelem és az üldözöttség mechanizmusait, mint pályatársai vagy esetleges vetélytársai.

Ám az új, a mostani változat megtekintésének örömét egy pillanatig sem zavarja Hitchcock rávetődő árnyéka. Részben azért, mert jó szórakozás. Részben pedig azért, mert a magyar mozinézőnek már megint nincs mivel összehasonlítania.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/04 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6149