KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 31. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Sodrásban
• Jeles András: Szemlélődés Játékfilmek
• Forgách András: A megtalált színész Játékfilmek
• Muhi Klára: Háromgarasos mozi Kisjátékfilmek
• Gelencsér Gábor: Romvirág Dokumentumfilmek
HORROR
• Varró Attila: Amerikai gótika Kosztümös horrorfilmek
• Pápai Zsolt: Rémségek kicsiny falva Az Álmosvölgy legendája

• Király Jenő: Rovareposzok Multiplex esztétika II.
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: A tengeralattjáró sárga mosolya A Beatles-kor alámerülése
• Kemény György: Öö Észt és lengyel animáció
• Hegyi Gyula: Kockáról kockára

• Bóna László: Bukás a győzelembe Sport a filmben
• Ardai Zoltán: Tüzes aréna Kokó és a média
• Zalán Vince: A tehetetlenség melankóliája Filmnapló
KÖNYV
• Kelecsényi László: Bővített újratermelés Filmlexikon
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Magára maradt történet Jadviga párnája
• Fábry Sándor: Apád, anyád Mindent anyámról
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Szomorú vasárnap
• Déri Zsolt: A John Malkovich-menet
• Pohl Péter: Az élet egy füttyszó
• Turcsányi Sándor: Taxi, Madrid
• Gervai András: Alice és Martin
• Pápai Zsolt: A part
• Vidovszky György: Hurrikán
• Lévai Zsuzsa: Stuart Little, kisegér
• Mátyás Péter: A bennfentes
• Tamás Amaryllis: Hálószobák és előszobák
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Kolóniák

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nemzeti vadászat

Bende Monika

 

1978-ban, García Sánchez Pisztrángokjával egy évben készült Berlanga filmje: megint egy társadalmi parabola Spanyolországról. Csak nem a szemléletükbe irracionális középosztályról, erről a csapódó rétegről, mint a Pisztrángok, hanem arról az uralkodó osztályról, amely győzött, akikkel győztek 1939-ben. Akik negyven évig meghatározták Spanyolország sorsát-balsorsát. Ezekről a ki nem pusztult dinosaurusokról, mert nekik már nemcsak gondolkodásuk, de puszta létezésük is irracionális.

Berlamga eddigi filmjeinek (Placido, Isten hozta Mr. Marshall!) hősei – a neorealizmus hősei. A Nemzeti vadászattal először szól közvetlenül a francoizmusról. Szereplői – a „nemzeti” vadászat résztvevői – miniszterek és miniszterjelöltek, márkik, részvényesek, papok és talpnyalóik. Ármánykodnak, marják és mérgezik egymást vélt rangjukat-posztjukat védelmezve. Szórakozásukat egy építkezési vállalkozó pénzeli, akit befogadni persze már nem akarnak: úgy tesznek, mintha ők lennének (megközelíthetetlenül) minden jog és minden kiváltság megtestesülései. Az építkezési vállalkozó pedig fizet és fizet: a vadászatért, a miniszter szeretőjéért, fizet a részvényesnek, meg fizet a papnak – aztán az új miniszter(jelölt)tel kezdheti: elölről. És valójában mindig kívül marad –. ez nyilvánvaló.

Ebben a példázatban nem külső erőként, hanem a lehető legközvetlenebb formában jelenik meg az elnyomás: hősei egy olyan világ megteremtői, amelyben önmagukat is elpusztítják. Ezek a groteszk személyiségek – nyomorultak, debilisek, impotensek, fanatikusok, mániákusak és főként önáltatók – hóhérok és áldozatok egyszemélyben. Menthetetlenül pusztulásra ítéltettek, akkor is, ha ezt ők nem tudják, vagy nem akarják tudni.

Pergő, jó ritmusú film, már-már bohóctréfa. A színészek, bár típusszabványokat testesítenek meg, nem klisészerűek. Ha az elmúlt években bemutatott spanyol filmeket az a vád érte, hogy Bunuel-utánzatok, Berlanga filmje mindenképpen módosítja ezt a véleményt. Szuverén alkotó és ennek hitelével segít megértetni azt, hogy Franco halála után a spanyol filmesek miért irányítják figyelmüket szükségszerűen a privilegizált, de már rég feudálissá merevült társadalmi osztályokra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/02 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7567