KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 31. Magyar Filmszemle díjai
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
FILMSZEMLE
• Schubert Gusztáv: Sodrásban
• Jeles András: Szemlélődés Játékfilmek
• Forgách András: A megtalált színész Játékfilmek
• Muhi Klára: Háromgarasos mozi Kisjátékfilmek
• Gelencsér Gábor: Romvirág Dokumentumfilmek
HORROR
• Varró Attila: Amerikai gótika Kosztümös horrorfilmek
• Pápai Zsolt: Rémségek kicsiny falva Az Álmosvölgy legendája

• Király Jenő: Rovareposzok Multiplex esztétika II.
ANIMÁCIÓ
• Reisenbüchler Sándor: A tengeralattjáró sárga mosolya A Beatles-kor alámerülése
• Kemény György: Öö Észt és lengyel animáció
• Hegyi Gyula: Kockáról kockára

• Bóna László: Bukás a győzelembe Sport a filmben
• Ardai Zoltán: Tüzes aréna Kokó és a média
• Zalán Vince: A tehetetlenség melankóliája Filmnapló
KÖNYV
• Kelecsényi László: Bővített újratermelés Filmlexikon
KRITIKA
• Reményi József Tamás: Magára maradt történet Jadviga párnája
• Fábry Sándor: Apád, anyád Mindent anyámról
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Szomorú vasárnap
• Déri Zsolt: A John Malkovich-menet
• Pohl Péter: Az élet egy füttyszó
• Turcsányi Sándor: Taxi, Madrid
• Gervai András: Alice és Martin
• Pápai Zsolt: A part
• Vidovszky György: Hurrikán
• Lévai Zsuzsa: Stuart Little, kisegér
• Mátyás Péter: A bennfentes
• Tamás Amaryllis: Hálószobák és előszobák
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Kolóniák

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Magyar plazma

Box humana

Schubert Gusztáv

A honi televíziózás mélypontja a Mokka sms-csíkja.

 

Minden kornak megvannak a maga perverziói. Az ezredforduló sajátos báját egyebek mellett a csúcstechnika és a barbár hiedelmek, vajákos szokások bizarr együttélése adja. Az ember azt gondolná, a Nokiához meg a wifihez nem illenek a vandál indulatok, a faggyútól ragacsos ujjakkal nyomkodni a mobil gombocskáit snassz dolog, de ebben jócskán téved. Ha valaki nem riad vissza a perverziótól, hogy tévézéssel, ráadásul az übergagyi Mokkával kezdje a reggelt, rövid úton megtudja, hol lakik ma a televízió istene. Az SMS-csíkon. A táltoshit igenis kompatibilis a távirányítóval. Elég egy negyedóra (magam legalább negyedévig tanulmányoztam-e szubkultúrát), hogy lássuk: a képernyőn dúl az értelem.

Értem én, amolyan virtuális Hyde Park akarna ez lenni. Csakhogy az, amit ott hallhatunk, maga a cizellált szónoki műremek ahhoz képest, ami az sms csíkon semmi perc alatt összegyűlik. Nincs az a koszos kocsmapult, amibe ennyi hülyeség és ennyi mocskos indulat bírna beleragadni. A harag ragályos, a néző pár perc után maga is sűrű anyázásra fakad e vadbaromságokat olvasva. E pár szavas üzenetek, mondattöredékek közös srófja a paranoia: valahol valakik összeesküdtek ellenünk. Mindegy is, hogy kikre gondol az sms-küldő, lényeg az, hogy legyen egy bűnbak: kormány/ellenzék, komcsik/nácik, hívők/hitetlenek, rendőrök/civilek, zsidók, amcsik, globalizmus, az idegenszívűek. Az sms-csík mintha csak erre a fajta elvágólagos gondolkodásra termett volna, mondd meg egyetlen tőmondatban a tutifrankót. Egyetlenegy mondatba is lehet persze zseniális gondolatokat belesűríteni, csakhogy ezek az sms-ek nem sikerületlen maximák, hanem heveny ideggörcsök. „Monnyon le!” – mindegy is ki, lehetőleg mindenki, mer’ jövök – ez nem gondolat, pláne nem briliáns helyzetanalízis, hanem dühkitörés. Az sms-csík dühöngő, gumiszoba, ahol a frusztrált, tehetetlen, a világ vagy akár csak a politika és a társadalom roppant bonyolult működését megérteni nem tudó emberek kitombolhatják magukat.

Az, hogy Turul, Bitó, Gyuszi bá, Civilia jól érzi magát ebben a dagonyában, sőt forradalmi tettnek képzeli, ahogy osztja az észt, s bűnbakot keres – magánügye.

Az ámokfutás akkor lesz közüggyé, ha a józan és normális társadalom nem tud mit lépni erre. Az sms-csík tragikus figurája a moderátor, aki időnként beszól a vitába, és azt hiszi, hogy ura a helyzetnek. És főleg, hogy a Mokka sms-csíkja demokratikus intézmény.

Vaskos tévedés: a demokrácia nem mindenki harca mindenki ellen. Azt anarchiának hívják. A demokrácia és egyáltalán a civilizáció az együttélésre való képesség, annak a finomhangolásnak a művészete, ahogy szabadságunk egy kis részéről lemondunk a közös szabadság érdekében.

A Mokka sms-csíkjának kurucai szemmel láthatóan nem a jól temperált társadalmon munkálkodnak, hanem annak el- és lehangolásán. A legádázabb textusok szerzői sem istent, sem embert nem tisztelnek (következésképpen magukat sem, valószínűleg épp itt van a kutya elásva): szólásszabadság van, nekik senki ne mondja meg, mit írhatnak.

„Mindent szabad!” – Ez az a bizarr pillanat, amikor a liberalizmus ádáz ellenfelei összeborulnak a liberalizmus szélsőséges (dogmatikus) védelmezőivel. Furcsa pár.

„Tudod, ki fog a pirosnál megállni!” – szomorú, de a többség csak ennyit vett le a rendszerváltásból.

A népet nem lehet leváltani. De elbutítani igen.

És ebben oroszlánrészt vállalt minden kereskedelmi televízió.

A demokráciák gyengék, mert az értelemre apellálnak, mondta egy hajdan volt demokrata. A magyarországi kereskedelmi televíziózás véletlenül sem követte el ezt a hibát, elejétől fogva a szellemi igénytelenségre tette a tétjeit.

A számítás bejött, az olcsó érzelmekkel, lejárt szavatosságú, szekondhend gondolatokkal nagyot lehet kaszálni, kerül, amibe kerül, a lényeg, hogy a tévé jól járjon.

Mindehhez még csábító ideológia is kerekedett, a kereskedelmi televízió maga a megtestesült demokrácia, hiszen csak azt adja, amire a néző vágyakozik. Populista politikusok szemében a nép szava isten szava, és a dologról a kereskedelmi televíziók sem gondolkodnak másképp. A részvételi demokrácia után itt a részvételi televíziózás. A nép népszerű. Legalábbis mindazok közt, akik hasznot húzhatnak belőle.

A felvilágosodásnak – a rendszerváltás pillanatától halljuk e hamis bölcselmet – vége, elég a népnevelésből, jöhet az elsötétítés: „egész népemet fogom, nem középiskolás fokon, butí-tani.”

Csakhogy 70-es IQ-ra nem lehet demokráciát alapozni.

Sorsdöntő kérdés: kinek áll érdekében e szellemi mélyrepülés? Ki szeretné a közösség helyébe a tömeg szabadon formálható masszáját?

A bulvármédia hősei, a gagyi sztárok, a gagyi politikusok nyitnak teret a közember nem kevésbé talmi sztárságának, a kereskedelmi televíziók krédója szerint (ez a hitvallás minden műsorukon látszik) nem kell szakértelem semmihez. Már megint ott tartunk, mint a Rákosi-érában, mikor is a nép egyszerű fia, „a bányász elvtárs” olvasói levélben oktatta Déry Tibort, hogy miről és hogyan kellene írnia.

Ne nagyon reménykedjünk, hogy a kereskedelmi televíziók – a ránk szabadított kontárok és eszementek kártétele láttán – lemondanak az extraprofitról. A mozgóképpiacon ma a „részvételi televíziózás” (telefonos szavazás, sms-csíkra beküldött szöveg) a legnagyobb biznisz, Angliában már 2005-ben 100 milliárd forintnyi összeg folyt be az ilyen-olyan címen beküldött sms-ekből a televíziókba (www.textually.org). A populizmus nagy üzlet.

Miközben a részvételi demokrácia hardver-parkja (az sms-nek és az internetnek köszönhetően) megnőtt, a szoftver a sötét középkor óta nem volt ilyen gyatra.

Ha vérgőzös vandálok és hunok esemeseznek, abból nem lesz demokrácia. Ahol üvöltöznek, ott nincs párbeszéd, csak box humana. És ahol nincs párbeszéd, ott már nincs társadalom sem.

Mi jöhet még? Dzsingisz kán mobiltelefonnal.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9126