KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Együtt élhetnénk

Ádám Péter

Et si on vivait tous ensemble? – francia-német, 2011. Rendezte és írta: Stéphane Robelin. Kép: Dominique Colin. Szereplők: Guy Bedos (Jean), Pierre Richard (Albert), Claude Rich (Claude), Geraldine Chaplin (Annie), Jane Fonda (Jeanne). Gyártó: Manny Films / Studio 37. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 96 perc.

Három hetvenen felüli férfi (Guy Bedos, Pierre Richard és Claude Rich), valamint két szintén hetvenen felüli nő (Geraldine Chaplin és Jane Fonda), akit jó négy évtizedes barátság fűz össze, elhatározza, hogy összeköltözik öreg napjaira. Ezerszer inkább a közös élet minden kényelmetlensége, mint a rettegett öregotthon. (A szereplők közül hármat aligha kell bemutatni, de a nálunk ismeretlen Guy Bedos Pierre Richard-hoz fogható nagy nevettetője, Claude Rich pedig egyik legkiválóbb színésze Franciaországnak.) A rendező, a fiatal Stéphane Robelin, akinek ez már második játékfilmje, meglehet, nem döntötte el világosan, mit is akar csinálni: franciás vaudeville-t, vagyis klasszikus bohózatot, többé-kevésbé előre látható harsány poénokkal és gagekkel, vagy hol nyugtalanító, hol megható, hol megmosolyogtató finoman ironikus filmet öregségről és elmúlásról. Egyszerre gyöngéd és kegyetlen ez a senior movie, amely tulajdonképp ugyanolyan atipikus film, mint az Életrevalók, és ugyanolyan sikeresen kerüli el a pátosz meg az érzelgősség alattomos csapdáit.

Szép látvány-ötlet: az idős pár, az unokák nem kis örömére, úszómedencét csináltat a kertben; és amikor a markológép már kivájta a műanyag medencének a hatalmas téglalap-alapú üreget, az öt jó barát, odalenn a frissen ásott gödörben, a pétanque nevezetű francia golyójátékot játssza, jelképesen előrevetítve az immár nem is olyan távoli véget. De bármilyen jó is a dialógus, az ilyen ihletett pillanatok, sajnos, ritkák, és mintha a komolyabb művészi becsvágyról árulkodó erőfeszítések szinte a film egész időtartama alatt birkóznának a rendező tucat-megoldásokra és sekélyességre is hajlamos rosszabbik énjével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/05 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11264