KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hazugsággyáros

Vaskó Péter

 

A társasági illemkódex szerint, ha az állófogadáson leejtünk egy darab vajat, feltűnés nélkül cipőnk orrával lassú körkörös mozdulatokkal paszírozzuk azt bele a házigazda szőnyegébe, eltüntve így kétbalkezes ügyetlenségünk nyomát. Na, a A hazugsággyáros pont egy ilyen film. Nem kis botrány keveredett ugyanis abból, hogy a közelmúltban több neves amerikai lapnál is kiborult a bili plagizálás, álhírek és álriportok miatt. 1981-ben a Washington Post dőlt meg Janet Cooke nevű alanyi valóságszabójával, majd nemrég éppen a Postot leleplező New York Times bukott akkorát, mint Rottenbiller, amikor kiderült, hogy szépreményű ifjú zsurnalisztájuk Jayson Blair 30-nál is több cikkében élt a plágium, a hamisítás vagy a szépírói fantázia eszközeivel. Ahelyett, hogy a csúnya és koszos külvilágban koptatta volna magát, otthon a laptoppal farkasszemet nézve gyártotta az izgalmas riportokat. Erre a botrányra ráülve igyekszik lavírozni a A hazugsággyáros is, alapjául egy másik igaz történetet választva: a huszonéves Stephen Glass karrierlendülettől és kifejezési vágytól hajtott kamugyáros újságírói ámokfutását a The New Republic című patinás lap hasábjain 1995 és ’98 között.

Az újságíró-film olyan kedves Hollywoodnak, mint zsiráfnak a sósperec: mindhalálig oknyomozás, szólásszabadság, szabad sajtó, tágra nyílt társadalom, Watergate és Pulitzer-olimpia. Ezt a mítoszt a ’90-es évek szépírói munkásságot folytató publicistái és az iraki háború és megszállás körül zajló médiaőrület rendesen áttolta a tökgyalun. Az „infotainment”, a szórakoztató újságírás újdondászai és legújabb jövőfokozatai szerint az info- előtag csak zavaró mellékkörülmény, a népnek cirkusz kell, a valóság meg úgyis elvan magával.

Minden adott egy ütős filmhez, de ilyen jó témából ilyen poshadtul langyos mozit már régen láttam. A filmben van egy kis szemüveges, sunyi csóka (Hayden Christensen), aki hazudik. Nem túl érdekesen, nem túl érdekes dolgokról, pityizáló ifjú republikánusokról, multihoz szerződő kamasz hackerről. Főnöke gyanút fog, de a nyomifejű kis prücsök bepróbálkozik hamis telefonokkal és névjegyekkel. A konkurens internetes lap is megsejti, hogy amikor úr ír, akkor hazudik. És hosszan és laposan, mint egy elütött vízisikló, kiderül, hogy tényleg, hazudik biza, nem csak a képéről látszik.

Hát így kell belepaszírozni az aktuális médiabotrányt észrevétlenül a háziasszony perzsaszőnyegébe: pimf kis folt, meg se látszik. Szóval, aki a zsurnál-témában jót akar nézni, az inkább kölcsönözze ki Az elnök embereit!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1807