A Jedi visszatérKép és képzeletLajta Gábor
Sikerült-e George Lucasnak modern mítoszt teremteni? S felgyújtja-e képzeletünket a csillagháborúk története, melynek műfaja, Lucas szerint „űrfantázia”?
Mielőtt megpróbálnánk akár csak vázlatosan is válaszolni a feltett kérdésekre, pillantsunk végig Lucas trilógiáján.
A Csillagok háborújában kezdődött a harc a Gonosz Birodalom és a lázadók között. Luke Skywalker, Han Solo és a többiek próbálják megdönteni Darth Vader uralmát, aki hajdan Jedi-lovag volt, de „elragadta az Erő sötét oldala”. Semmilyen űrtechnika nem törheti meg a Gonosz hatalmát, csak egy igazi Jedi-lovag... A Csillagok háborújában és A Birodalom visszavág című részben váltakozó sikerrel folyt a küzdelem. A Jedi visszatérben eljött a leszámolás órája; az ifjú Skywalker Jedivé érett, s legyőzte Darth Vadert, aki egyébként tulajdon apja...
A kilenc részre tervezett űrfantázia középső trilógiája befejeződött. Hátra van még – furcsa módon – az előzmény: az ifjú Darth Vader és Ben Kenobi története, valamint a befejező három rész, a lázadók köztársaságának megalapítása.
Három rendező jegyzi az elkészült részeket, sorrendben: Lucas, Irvin Kershner és az utóbbit Richard Marquand, akit profi meseszövőként a Tű a szénakazalban című film révén ismert meg a magyar közönség. Mégis, nyugodtan tekinthetjük Lucast e filmek atyamesterének, hiszen ő az egyik író, ő a producer, a vágás irányítója is ő, s így lesz egységes az űrfantázia kép- és hangvilága. A mese bonyolításában már érezhetők a különbségek. A Birodalom visszavág feszesebb a kissé szétfolyó Csillagok háborújánál, A Jedi visszatér pedig földközelibb, érzékibb a korábbiaknál, egyes részleteiben már a horror-erotika határait súrolja. Szörnyfigurái nem látomások egy idegen világról, hanem földi lények undorító mutációi.
Kevesebb az űrharc a Jediben s így az előző részekhez képest jobban érezhető az európai, kivált a germánkelta lovagregények hatása. De van a csillagháború-trilógiának olyan misztikus rétege is, amely már nem nyugati eredetű, hanem távol-keleti. Az a titokzatos Erő, amelyet a Jedi-lovagok birtokolnak, nem csodakardból, vagy varázsgyűrűből, hanem a Mindenségből származik. Skywalker Jedi-képzése szinte ugyanúgy történik, mint egy Zen-buddhista íjászoktatás. Edward Herrigel német filozófus Az íj és a nyíl ösvénye című munkájában leírja azt a gyötrelmes utat, amelyet a nyilazás művészetének ötéves tanulása során bejárt, hogy elérje a teljes szándéktalanság állapotát, amikor már nem ő oldja ki a lövést, hanem „Az”, a Kimondhatatlan, az Igazság, vagy éppen a titokzatos „Erő”. Ez a magyarázata annak, hogy miért kell bekötött szemmel gyakorolni Skywalkernek a vívást A Birodalom visszavágban, és kézen állva magába áramoltatni a világ erőit.
Így hát Lucas trilógiájának sok részlete fölér egy Zen-buddhista kiképzéssel, persze végtelenül egyszerűsítve. Mindenesetre ez hihetőbb misztikuma a történetnek, mint a zsigerbizsergető szörnyek parádéja.
A filmmese eredetét kutatva szóba kerülhet Tolkien neve. Az angol nyelvtudós és író A Gyűrűk Ura című, magyarul is megjelent regényében teremt egyfajta „magánmitológiát” a Jó és Rossz harcáról, benépesítve a színt rendkívül sokféle fantáziaalakkal. Mintha az ő figurái, motívumai is megjelennének Lucas filmjeiben.
Ez persze nem volna baj. Akár véletlen is lehet. Lucast azonban nem irodalmi mű vezérli, hanem mint fennen hirdeti, a képregények. S szorgalmasan egyengeti az utat a képregény-film-videó-generáció előtt. Ez a nemzedék élményeit döntően pazar trükköket felvonultató, látványos szuperprodukciókból szerzi, amelyek nem felgyújtják, hanem inkább lohasztják, illetve behatárolják a képzeletet.
Bizonyos értelemben minden film a képzelet ellenében hat.
Mennyire más az írott szöveg! A szavak először szegényesek a mozi káprázatához képest, nem visszhangoznak bennünk olyan erővel, mint a film. Később azonban az írás úgy vezet, hogy közben képzeletünk szabadon csapong, akár az álomban, nem köti mozi-kép, nincs konkrét nézőpont, nincs konkrét dimenzió, sem élesen kirajzolt részlet. A szövegszülte belső látvány mintha fölülnézetben jelenne meg, de ebben a gondolati fölülnézetben benne van több más lehetséges perspektíva is, akár a gyermek rajzaiban. A kamera nem így lát, az egyes kép mindig dobozperspektívában marad. Tehát a filmekből a világot ilyen felszabdalt részletek összességének ismerjük meg. Ezek a filmképek kitörölhetetlen nyomot hagyva avatkoznak be életünkbe, álmaink részeivé válnak.
Nem különböző értékek összevetése, pusztán a kép hasonlósága miatt gondoljunk Madách Az ember tragédiájának, űr-jelenetére. Lucifer Ádámot az űrbe röpíti. Lég és vákuum határán repül, lét és nemlét peremén. Madách leírása egyszerre pontos és borzongatóan sejtelmes.
A Csillagháborúk ötödik részében (A Birodalom visszavág) pillantjuk meg ezt a képet: Darth Vader lógatja ki Luke Skywalkert a semmi, az iszonyú csillagmély fölé. Nagyhatású, döbbenetes kép önmagában, de csak egy és végérvényes, szemben a mindig változó belső látomással.
Mindezek miatt azonban nem zárkózhatunk el a film, a tévé és a kor más technikai kihívása elől, még ha időnként szeretnénk is. Csak a nyugodt szemlélődéshez volna jó visszatalálni valahogy, vissza a természet-adta képzelethez.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1756 átlag: 5.46 |
 |
|
