KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Grunwalsky Ferenc: Senki sem dadog Fiatal filmesek
• Varga Balázs: A másik ország Fiatal filmesek
• Vasák Benedek Balázs: Egy a sok közül A Balázs Béla Stúdió filmjei
• Müllner Dóra: Megfelelő emberek Beszélgetés a Közgáz Vizuális Brigáddal
FESZTIVÁL
• Gelencsér Gábor: Súlytalanság Berlin
• N. N.: Az 50. berlini filmfesztivál díjai
CYBERVILÁG
• Beregi Tamás: Testgubó és szuperegó Szimulált világ
• Janisch Attila: Virtuális koporsó – digitális lélek Cyberológiai horror

• Bori Erzsébet: Fenevadak a golftanfolyamon Highstmith-horror
• N. N.: Patricia Higsmith (1921–1995)
• Bikácsy Gergely: A legokosabb gyilkos Hitchcock nyomában
• Ardai Zoltán: Texas, az éjszaka csodái Véresen egyszerű
VIDEÓKLIP
• Kömlődi Ferenc: Robotok, idióták, szilikon-angyalok Chris Cunningham videóklipjei
FESZTIVÁL
• Báron György: Mozifieszta Mar del Plata

• Zalán Vince: A vidéki film Filmnapló
KÖNYV
• Harmat György: Művészet és ipar születik Kömlődi Ferenc: Az amerikai némafilm
KRITIKA
• Székely Gabriella: Nagyjuli Kisvilma – Az utolsó napló
• Hirsch Tibor: Egy világ, nyolc és fél rubrika 8 és ½ nő
• Varró Attila: Vörös kereszt Holtak útja
• Györffy Miklós: Az eltűnő öröm nyomában Buena Vista Social Club
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Ember a Holdon
• Békés Pál: Magnolia
• Pápai Zsolt: Lány a hídon
• Gervai András: Pola X
• Köves Gábor: Egy kapcsolat vége
• Mátyás Péter: Halálsoron
• Turcsányi Sándor: A fiúk nem sínak
• Hungler Tímea: Észvesztő
• Elek Kálmán: Hó hull a cédrusra
• Kovács Marcell: Alkonyattól pirkadatig 2. – Texasi vérdíj
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Leo

Klág Dávid

Leo – svéd, 2007. Rendezte és írta: Josef Fares. Kép: Aril Wretblad. Zene: Jon Ekstrand. Szereplők: Leonard Terfelt (Leo), Sara Edberg (Amanda), Josef Fares (Josef), Pavle Kukulj (Payo), Dragomir Mrsic (Gago). Gyártó: Memfis Film. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 78 perc.

 

A libanoni származású Josef Fares lassan Svédország legprominensebb rendezőjévé lép elő: a Jalla! Jalla! és a Zsernyákok komolytalankodása után 2005-ben már a Zozo menekülttörténetét terjesztették fel a legjobb külföldi film Oscar-díjára a svédek, a nemzeti fesztiválok díjakkal szórják meg a munkáit, a 2007-es Leo pedig már az Berlinálé felhozatalába is bekerült. Főhőse harmincadik születésnapját ünnepli a barátaival, miután a barátnőjével hazafelé tartva kötekedő kelet-európai gengszterekbe ütköznek. Leo és Amanda menekülne előlük, de a dulakodásban mindketten súlyosan megsérülnek. A férfi addigi élete porba hull a megaláztatástól, és két barátja segítségével a megtorlásra készül.

Ebben a korszakban, amikor a bosszúfilmek lassan elkezdtek visszalopakodni a fősodorba mind műfaji (Death Sentence, Descent), mind komplexebb formákban (A másik én), Fares filmje megadhatta volna a bevándorló rendező külső nézőpontját Európa leghűvösebb népének reakciójáról. Kár, hogy a Leo zaklatott vendetta-története semmi más, mint az Északi-tengeren szomszédos Dánia két nagy hatású rendezőjének, Susanne Bier és Nicolas Winding Refn munkásságának egyértelmű plágiuma, egy Vérveszteségbe oltott Hogy szeretsz?, ami a skandináv poszt-Dogma filmművészetének jegyeivel felruházta magát, de összetéveszti a kézikamerát és az ugróvágást a drámai realizmusra tett kísérlettel, és az öncélú erőszakjeleneteket a pszichologizálással. Fares nem történetet mesél, hiszen az erős nyitás után minden fordulópont ismerős lesz, hanem a személyes traumákat boncoló és társadalmi problémákat felvető, specifikusan modern skandináv kamaradrámákat próbálja másolni. Minden formai elem a helyén van, csak a tartalom hiányzik belőle.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9521