KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/június
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• (X) : Szájtépés filmszakadásig 2.

• Kovács András Bálint: Sötét filmek A film noire és a modernitás
MAGYAR MŰHELY
• Jeles András: Teremtés, lidércnyomás Noteszlapok
• Székely Gabriella: Együttműködik-e a kultúra? Beszélgetés Sára Sándorral
• Mihancsik Zsófia: A bűn iskolái Gyereksorsok és dokumentumok
• Tamás Amaryllis: Nem kor-szerű történet Beszélgetés Almási Tamással

• Schubert Gusztáv: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tatár György: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• Tillmann József A.: Hollywood felett az ég Beszélgetés a celluloid-angyalokról
• N. N.: New Age mozi
• Kriston László: Lelkek szélesvásznon New Age a moziban
• Kriston László: New Age és profit
• Altorjay Gábor: Leni és Balázs Egy film vázlata
• Márton László: Mozgó és be van tiltva Weimari tabuk
• Turcsányi Sándor: Ismeri Ön Turzonovovát? Szlovák filmek
KÖNYV
• Kömlődi Ferenc: Médiaforradalom Ost-West Internet

• Fáber András: Magritte-dimenziók Alain Robbe-Grillet A szép fogolynőről
• Nánay Bence: A vízcsepp ráér Bill Viola mozgó festményei
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Félkegyelem Kelj fel Jancsi
• Ágfalvi Attila: Terelgetni, visszalépni Beszélgetés Fonyó Gergellyel
• Békés Pál: Devon szirtek Hadszíntér
• Varró Attila: Kamera-színház Férfitársaságban; Barátok és szomszédok
LÁTTUK MÉG
• Ágfalvi Attila: A lé meg a Lola
• Ádám Péter: Az évszázad gyermekei
• Bíró László: Doktor zsiványok
• Pápai Zsolt: A Mars-mentőakció
• Ardai Zoltán: Minden héten háború
• Máriássy Vanda: Az új Éva
• Hungler Tímea: Női vonalak
• Tosoki Gyula: Erin Brockovich – Zűrös természet
• Vidovszky György: Hulla, hó telizsák
• Illés Mária: Tök alsó
• Nyírő András: Brókerarcok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Özönvíz

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Berlin Calling

Varró Attila

Berlin Calling – német, 2008. Rendezte és írta: Hannes Stöhr. Kép: Andreas Doub. Zene: Paul Kalkbrenner. Szereplők: Paul Kalkbrenner (Ickarus), Rita Lengyel (Mathilde), Corinna Harfouch (Prof. Paul), Araba Walton (Corinna), Peter Schneider (Crystal Pete). Gyártó: Sabotage Films / Stoehrfilm. Forgalmazó: Best Hollywood. Feliratos. 100 perc.

 

Ismerve a művészfilmek érthető vonzalmát a művészhősökhöz (nyíltan önreflektív rendező-figuráktól egészen a hasbeszélő bábjátékosokig), valamint a kortárs mozi látványos érdeklődését a party/klub-szcéna iránt, nehezen magyarázható, miért készül oly kevés számottevő játékfilm az ezredforduló talán legautentikusabb és legfelkapottabb alkotóművészét jelenő disc-jockey-ről. A DJ-film 2004-es röpke fellángolása (Nesze neked Pete Tong, Hey DJ, Mix) óta várja a maga Vörös cipellőkjét, amely végre definiálná vonásait, szilárd motívumkészletet és narratív sémát adna, hogy azután felzárkózhasson a bohócokra, balerinákra és más bohémekre épült szubzsánerek gárdájához.

Úgy tűnik, az idáig karcos városfilmeket (Berlin Németországban, Egy nap Európában) jegyző német rendező, Hannes Stöhr tavalyi munkája megtette a rég várt első lépést a műfaji szamárlétrán. A Berlin Calling író-rendezője egyrészt kikristályosítja a 2004-es elődökből a legcsábítóbb motívumokat (szex és drog és elektronikus zene), plusz lepárolja a legtisztább alapkonfliktust (míg a Hey DJ-ben az alkoholbetegség, a Pete Tongban pedig a süketség, ezúttal a drogfüggőség folytán kialakult pszichózis eluralkodása gátolja meg a főhőst alkotói kiteljesedésében, hogy aztán felülkerekedve a kóron eljusson a megérdemelt siker fináléjáig), majd szépen felüti a művészportréknál elengedhetetlen közhelyekkel a „meg nem értett zseni” szenvedéseitől a szimbolikus hősnéven át (DJ Ickarus) egészen a didaktikus „lázadás az elmeosztályon”-jelenetig. A legfontosabb összetevő azonban, ami Stöhr filmjét egy majdani műfaj alapkövévé teheti, a főszerepre kiválasztott Paul Kalkbrenner lemezlovas személye, aki nem csupán magabiztos zenei tudását adja a film lehengerlő soundtrackjéhez, de egyszerű, természetes játékával hibátlanul és hitelesen viszi végig az egyébként irritálóan sematikusra megírt művészfigurát az összes kötelező fordulaton. Márpedig, mint azt oly sok klasszikus példából tudjuk, ripacsot kizárólag az igazi színészek képesek jól játszani.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/04 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9744