KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: John Gielgud (1904–2000)
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Filmek fakamerával Paradoxonok Szőke Andrásról
• Reményi József Tamás: Szőke-körkép Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
• Mihancsik Zsófia: Filmek a föld alatt Beszélgetés Gulyás Gyulával
• Gervai András: Bartók-kozmosz Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Varga Balázs: Sok rövid sokra megy Mediawave tizedszer
• N. N.: Mediawave 2000

• Schubert Gusztáv: A vad szem Gladiátor
• N. N.: Peplum-filmek
• Beregi Tamás: Róma virtuális öröksége Gladiátorok a számítógépen
• Varró Attila: Szebb tegnap Hongkongi filmtriád
• Barabás Klára: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Tamás Amaryllis: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Borkesz Andrea: Lex film vagy nem lesz film? Visegrádi filmtörvények
MULTIMÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Új idők új dalnokai Virtuális sztárok
• Vasák Benedek Balázs: A technika rítusa Jancsó CD-ROM
• Muhi Klára: Az aranyfej tükröződése Mozgóképtár
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az érzelmek színe Michelangelo Antonioni: Írások, beszélgetések
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Stílgyak Életbevágó
• Bakács Tibor Settenkedő: Légy Tilos! Pol Pot megye punkjai
LÁTTUK MÉG
• Kömlődi Ferenc: A kilencedik kapu
• Kis Anna: A repülés elmélete
• Pápai Zsolt: A bűnös
• Köves Gábor: Ég velünk
• Varró Attila: Pitch Black – Huszonkét évente sötétség
• Mátyás Péter: Péntek esti gáz
• Hungler Tímea: A múzsa csókja
• Vidovszky György: Az én házam, az én váram
• Máriássy Vanda: Tűzforró Alabama
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling II.

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dave

Turcsányi Sándor

Ránézek, ugyanolyan. Ugyanaz az ember. Csak ma mintha mosolygott volna. Nem, nem úgy, ahogy szokott, hanem kedvesen. Ha nem ismerném, azt mondanám, szeretettel. Előre enged, figyelmes. Még a végén virágot kapok. Milyen szép csokor. Viccel, mintha mi sem történt volna, mintha nem ő rabolta volna el legszebb éveimet. Mikor a hálószobám előtt elköszön, különös szomorúság villan a szemében. Vagy vágy? Levesz a lábamról. Ugye, ezentúl mindig ilyen lesz?

A (film)művészet egyik legősibb és legásatagabb hazugsága ez. Már hogy megváltoztathatjuk éltünk. Abból az önző, kibírhatatlan szoknyabolond, mosdatlan szájú, kártyás-lovas, a tévé előtt kiborított sörösüveg társaságában hortyogó androidból egyszercsak megint nett udvarló lesz. Gáláns és választékos. Ha másként nem megy, hát valami furfangos személycsere útján. Mint legutóbb a Sommersbyben és most a Daveben. Persze, majd jön helyette valami jólfésült, kimosdatott alterego, mi meg mehetünk a szomszédasszonnyal a meccsre. Utána meg húzhatunk erről a planétáról, lévén lejátszottunk. Ez van egyfelől.

Másfelől viszont: mi, kültelki fiúk az átkos kitüntetett kedvencei voltunk, pionírok. Elvittek, nézzük meg belülről a Parlamentet, azt ígérték, aki jó lesz, eljöhet a fenyőfaünnepségre is. Még szép, hogy oda nem jutottam el. Ámde ott ülhettem, ahol a jónevű Komócsin elvtárs (a Zoltán). Megmutatták Kádár János székét (egy Reményi nevű osztálytársam sokáig keresgélte mellette Elmer Klos kapitány nevét). Így teltek napjaink.

Ivan Reitman, az Ovizsaru, a Szellemirtók és más egyéb infantilis egyebek rendezője Fehér Ház-i filmet forgatott. Most ovielnökkel. Tágul a világ, ma már a dedósok nem csak a Parlamentet láthatják belülről.

E művében Reitman a gonosz, korlátolt, kéjsóvár elnök helyett halk, finom, szerény alteregót állít az Ovális Szoba sarkába. Erről első bekezdésünk és Móricka összes tézise szól. Ezekután nekünk már csak annyi a dolgunk, hogy mindezt beleállítsuk a filmművészet folyamatába. A legjelentősebb áramlatok közül a leginkább hasonlatoshoz illesszük. Ehelyett – ceterum censeo – a Lumière-gyerekeket kellett volna idejében jól kifenekelni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1052