KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/július
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Schubert Gusztáv: John Gielgud (1904–2000)
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: Filmek fakamerával Paradoxonok Szőke Andrásról
• Reményi József Tamás: Szőke-körkép Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele
• Mihancsik Zsófia: Filmek a föld alatt Beszélgetés Gulyás Gyulával
• Gervai András: Bartók-kozmosz Beszélgetés Gaál Istvánnal
• Varga Balázs: Sok rövid sokra megy Mediawave tizedszer
• N. N.: Mediawave 2000

• Schubert Gusztáv: A vad szem Gladiátor
• N. N.: Peplum-filmek
• Beregi Tamás: Róma virtuális öröksége Gladiátorok a számítógépen
• Varró Attila: Szebb tegnap Hongkongi filmtriád
• Barabás Klára: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Tamás Amaryllis: A sötétség gyermekei Beszélgetés Léos Carax-szal
• Borkesz Andrea: Lex film vagy nem lesz film? Visegrádi filmtörvények
MULTIMÉDIA
• Kömlődi Ferenc: Új idők új dalnokai Virtuális sztárok
• Vasák Benedek Balázs: A technika rítusa Jancsó CD-ROM
• Muhi Klára: Az aranyfej tükröződése Mozgóképtár
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Az érzelmek színe Michelangelo Antonioni: Írások, beszélgetések
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Stílgyak Életbevágó
• Bakács Tibor Settenkedő: Légy Tilos! Pol Pot megye punkjai
LÁTTUK MÉG
• Kömlődi Ferenc: A kilencedik kapu
• Kis Anna: A repülés elmélete
• Pápai Zsolt: A bűnös
• Köves Gábor: Ég velünk
• Varró Attila: Pitch Black – Huszonkét évente sötétség
• Mátyás Péter: Péntek esti gáz
• Hungler Tímea: A múzsa csókja
• Vidovszky György: Az én házam, az én váram
• Máriássy Vanda: Tűzforró Alabama
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Pedofíling II.

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A kedvenc

Háttér – előtér

Takács Ferenc

Lanthimos első kosztümös filmjében is megőrzi illúziótlan látásmódját.

 

A The Favourite (2018), Yorgos Lanthimos új filmje fordítói balfogásnak köszönheti magyar címét, A kedvencet. Az Anna királynő uralkodása (1702-1714) idején az angol királyi udvarban játszódó film főszereplője, Marlborough hercegnő, leánykori nevén Sarah Jennings, akire a cím utal, ugyanis royal favourite volt – a királynő kegyence, ahogyan ezt fordítani szokás, illik, sőt kell. A kedvenc tehát történelmi film, azaz olyan ismereteket jelenít meg számunkra, amelyekre vonatkozólag a filmtől független és megbízható forrásaink vannak. S nem árt elővenni ezeket a forrásokat, mivel A kedvenc tartózkodik a szabvány történelmi filmekben megszokott ismeretterjesztő segédletektől, évszámok közreadásától, a történelmi figurák bemutatásától, szerepük magyarázatától és hasonlóktól. Ezért nem sokra megy a néző, ha a filmből próbálja megtudni, hogy ki volt Lord Godolphin és Robert Harley (1711-től Oxford grófja), hogy kik voltak és mit akartak a whigek és a tory-k, mikor kezdődött-végződött a spanyol örökösödési háború, és mi volt benne a szerepe John Churchillnek, Marlborough hercegnek. Ha viszont utánanéz, meglepve tapasztalja, hogy a film mennyire pontosan és hitelesen bánik a történelmi tényekkel, legalábbis azokkal, amelyeket a rendező beemelt A kedvencbe. A filmben „több dolog is pontos, bár sok minden van, ami nem az” – nyilatkozta Lanthimos a Hollywood Reporter-nek.

Ilyen „pontos dolog” Sarah Jennings alakja és politikai szerepe is. Marlborough hercegnő a királynő mindenható bizalmasa volt, akaratát mindenben rá tudta kényszeríteni uralkodójára, s így hosszú éveken át gyakorlatilag övé volt az ország politikai irányítása. „Pontos dolog” a történet harmadik szereplője is: Abigail Hill, a hercegnő elszegényedett unokatestvére, aki a királyi kegyenc protekciójával jut be az udvarba, hogy idővel kiszorítsa pártfogóját a királyné kegyeiből, eltávolíttassa az udvarból, hogy ő uralkodjék az egyre betegebb, tehetetlenebb, mankóval sántikáló és szélütött Anna felett.

Hogy hármójuk pszichodrámájából, nemiség és hatalomvágy féktelen és véresen komoly játszmáiból – ez ugyanis a film magva, három nagyszerű színésznő páratlan színvonalú előadásában (Olivia Colman, Rachel Weisz, Emma Stone) – mennyi a történelmi tény és mennyi könyvelendő az alkotó spekuláció és rendezői képzelet számlájára, tulajdonképpen lényegtelen. Különös paradoxszal állunk szemben: a film centrumában álló dráma, mint ahogy az egész film történeti hűsége, s evvel együtt történelmi film mivolta is, mely első pillantásra oly lényegesnek látszik, legalább annyira lényegtelen is.

Lanthimos rendezői munkája ugyanis egy páratlanul következetes un. foregrounding-művelet foglalata. A történelmi-politikai környezet és a három asszony drámája helyett ugyanis maga a feldolgozás módja, a megjelenítés vagy ábrázolás technikája követeli magának a nézői figyelem java részét, a hogyan kerül az előtérbe és válik a film közlendőjévé, az ábrázolás tárgyának a radikális háttérbe szorításával. Még a három nő testi elroncsolódásának a képei – Anna a történet végére tehetetlen roncs, Sarah arcát szörnyű forradás ékteleníti, Abigail bőrét rühes foltok borítják– is különösmód szépek, érdek nélkül, érzelmet nem keltve tetszenek.

Hűvös, pontos és technikailag végtelenül csiszolt módon zajlik le mindez. A rendező egyrészt annak a kinemato-piktorializmusnak a tanítványa, amelynek Kubrick Barry Lyndon-ja volt a klasszikus foglalata, s amely időben közelebbről a Greenaway-filmekből ismerős: a csordultig telített festőiség nappali és éjszakai szekvenciái váltakoznak ritmikusan a filmben. Ugyanez a ritmus mutatkozik meg a film szerkesztésmódjában is: szinte metronómtól vezérelve ismétlődnek váltakozva a helyszínek, a mozgások, a képi effektusok és a zenei motívumok, a variatív ismétlés „zenéje” felülírja a cselekménymenetet. A film a maga film voltát a legközvetlenebb felvétel-technikai szinten is előtérbe helyezi: időnként divatjamúlt halszem-optikát használ az operatőr, és a záró kép hármas áttünése egyenest a némafilm-korszak avantgárd kísérletezését idézi.

Mindezek az eszközök és eljárások persze nagyjából a hatvanas évek óta jelen vannak a filmművészetben, tehetnénk hozzá némi kritikai éllel. De nem tesszük: Lanthimos ebből a közkincsből válogatva hatásos, rangos, fölényesen eredeti ötvözetet hozott össze.

 

A KEDVENC (The Favourite) – brit, 2018. Rendezte: Yorgos Lanthimos. Írta: Deborah Davis és Tony McNamara. Kép: Robbie Ryan. Szereplők: Olivia Colman (Anna), Rachel Weisz (Sarah), Emma Stone (Abigail), Mark Gatiss (Marlborough), Nicholas Hoult (Harley). Gyártó: Element Pictures / Film4. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 119 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/02 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13968