KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Izland

Lélegezz!

Észak-déli átjáró

Géczi Zoltán

Baltasar Kormákur Izland legfontosabb exportcikke Björk óta.

Hegek, élõ emberi szervek, formaldehidben konzervált magzatok a vásznon – Baltasar Kormákur filmjei kíméletet nem ismerve hozzák a nézõ tudomására, hogy mindannyian a biológiai törvények fennhatósága alatt állunk, s bár egyre többet tudunk a humán genomról, eme hatalom kegyeit mindhiába keressük. A Vérvonal (Mýrin, 2006) szereplõihez hasonlóan a Lélegezz! (Inhale, 2010) karakterei is DNS-katasztrófák áldozatai, akik tetemre hívják a sorsot, és a görög tragédiák hõseihez hasonlóan küzdenek a fátum ellen. Intellektussal, akarattal, erõvel próbálnak felülkerekedni a predesztináción, s emberhez méltó küzdelemben szenvednek elkerülhetetlen kudarcot, hogy bukásuk által arathassanak morális diadalt a vak végzet felett.

A Lélegezz! olyan világba ragadja el a nézõt, amelyet épelméjû ember aligha akarhat megismerni. Az államügyészként dolgozó Paul Stanton (Dermot Mulroney) lánya tüdõátültetésre vár, a kétségbeesett férfi minden más lehetõség kimerítését követõen az illegális szervkereskedelem szolgáltatásai által próbál idõt s életet nyerni gyermeke számára. A transzplantációs feketepiac profijai között, a mindenre kiterjedõ korrupció és erõszak törvényeihez alkalmazkodva gyorsan megtanulja, hogy a kérdések mindig bajt hoznak, viszont az amerikai dollár univerzális gyógyír a problémákra. Stanton az írott törvényeket szemernyi tétovázás nélkül áthágva, minden kockázaton felülemelkedve, tántoríthatatlanul harcol lánya megmentéséért, mígnem a maga nyers brutalitásában szembesül tettei valódi következményével.

Az amerikai forrásokból finanszírozott film pont annyira brutális, amennyire azt a cselekmény megköveteli, miközben provokatív témája ellenére is törekszik a tárgyilagosságra, visszatetszõ prédikációk és kinyilatkoztatások nélkül képes fajsúlyos etikai dilemmák bemutatására. Kormákur jó szokásához híven nem folyamodott kézenfekvõ technikai megoldásokhoz, nem aggatott szûrõket a kamerára, nem vetett be látványos digitális trükköket, nem használta dramaturgiai mankóként a zenét; komoly színházi tapasztalattal rendelkezõ direktorként a forgatókönyvre és a színészekre építette fel a mozit. Bár a stáb kevés forgatási napot töltött Juarezben (a példátlanul magas bûnözési ráta miatt egyetlen társaság sem vállalta a produkció biztosítását, ezért a jelenetek javát Los Angeles környékén rögzítették), a nyomornegyedekbõl és irracionális mértékû erõszakból összetákolt mexikói nagyváros látványa sokkoló: Mexikó utoljára Soderbergh filmjében (Traffic, 2000) volt ennyire züllött és visszataszító, Óttar Guðnason kamerája pedig egy anatómusprofesszor szenvtelen precizitásával tárja fel a földi pokol újabb és újabb rétegeit.

A Lélegezz! a legcsekélyebb ellentmondásoktól mentesen igazolja, hogy Kormákur az amerikai filmgyártás szigorú törvények által szabályozott rendszerében elhullott európai rendezõkkel (Tom Tykwer, Oliver Hirschbiegel) szemben különösebb tévelygés nélkül találta meg az átjárót a két kontinens között. Elsõ nemzetközi munkája tiszta hangon elbeszélt, biztos mesterségbeli tudással megkonstruált, torokszorítóan õszinte film, de émelygõknek és megrögzött idealistáknak ellenjavallt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 17-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10796