KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A pap gyermekei

Margitházi Beja

Svećenikova djeca – horvát, 2013. Rendezte: Vinko Brešan. Írta: Mate Matisić. Kép: Mirko Pivcević. Zene: Mate Matisić. Szereplők: Kresimir Mikić (Don Fabijan), Niksa Butijer (Petar), Marija Skaricić (Marija). Gyártó: Continental Film. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 93 perc.

Könnyű nyár eleji komédiának ígérkezik a kis dalmát szigeten népszaporulatért aggodalmaskodó fiatal pap története, aki ügybuzgalmában a helyi trafikossal, majd egy őrült patikussal is szövetkezve óvszerlyukasztással és vitaminokra cserélt fogamzásgátlóval igyekszik érvényesíteni a katolikus dogmákat – a haza becsületének helyreállítása mellett titkon saját reménytelenül stagnáló népszerűségének emelkedését is remélve ettől a nem egészen etikus magánakciótól. Az európai komédia legnépszerűbb hagyományait, a brit kisvárosi komédiák miliőjét, helyenként az Amélie karaktereit és humorát, nyomokban pedig Kaurismäki groteszk világát is megidéző A pap gyermekei ennek jegyében az első fél órában fel is sorakoztatja a kötelező figurákat (népszerű idős pap, falu bolondja, meleg polgármester, megesett kamaszlány, falu bikája) és eljut a kiszámítható bonyodalmakig (gyerekek születnek, kényszerű esküvők köttetnek, turisták rohamozzák meg a „termékeny” szigetet) – a folytatás azonban olyan váratlan fordulatokat vesz, hogy komoly kétségeink támadnak afelől, hogy ez még mindig vicces-e.

Vinko Brešan sokadik, hasonló témára variált opusa az új évszázad legnépszerűbb horvát filmje lett saját hazájában, ami nem is annyira A pap gyermekei önértékéről, mint a megtépázott hazai filmgyártás aktuális helyzetéről állít érdemlegeset. Pedig képileg egészen elragadó az összhang: szűrt, meleg színek (Amélie), frontális poén-kompozíciók (Kaurismäki) tanúskodnak a profi operatőri stábról, a színészek még pont jók, a repetitív háttér-harmonikázás belesimul a mediterrán hangulatba, de a színdarabból készült forgatókönyv az utolsó félórában olyannyira belemelegedik az egyre komorabb következmények adagolásába, hogy alig tehetünk mást, mint Don Fabijannal együtt tehetetlenül és dermedten figyelni, hogy a kezdeti komédia hogyan fullad drámába, majd végzetes tragédiába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11905