KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Egy kutya négy élete

Kovács Kata

A Dog’s Purpose – amerikai, 2017. Rendezte: Lasse Halström. Írta: W. Bruce Cameron regényéből Cathryn Michon, Audrey Wells, Maya Forbes. Kép: Terry Stacey. Zene: Rachel Portman. Szereplők: Dennis Quaid (Ethan), Juliet Rylance (Elizabeth), Peggy Lipton (Hannah), John Ortiz (Carlos). Gyártó: Amblin / Reliance. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 120 perc.

 

Minden hithű kutyatartó dédelgetett álma, hogy kedvencét, aki a legjobb esetben is legfeljebb 15-20 évig maradhat mellette, egy nap viszontláthatja. Vannak, akik a nagy égi vadászmezőkben hisznek, mások egy új kutyában vélik felfedezni elhunyt társukat. Lasse Hallström, W. Bruce Cameron sikerregénye nyomán készült családi filmje az ő érzelmi jutalomfalatjuk, egyben nagyenciklopédia a kutyalétről és –tartásról. Ráadásul trilógiává alakítja a svéd születésű hollywoodi rendező kutyás tematikájú filmjeit: míg az 1985-ös Kutyasorsban mellékszál volt a gyerek-kutya bajtársiasság, addig a Hacsi, a leghűségesebb barátot (2009) – megtörtént esetet alapul véve – már teljes egészében annak a közhelynek szentelte, hogy a kutya, még síron túl is, az ember leghűségesebb társa.

Hallström teljes pályája a visszafogott és a tömény giccs váltakozásán ingadozik, az Egy kutya négy élete egyértelműen az utóbbi vonulathoz tartozik. A film egy kutya lelkének vándorlását számos életen keresztül követi, felsorakoztatva az összes létező eb-tömjénező toposzt, többek között: életet ment (tűzön, vízen át), nyomra vezet (rendőrkutya), magányos gazdájának párt szerez, sőt gyereket nevel, elvégre végtelen a türelme, a hűsége és az intelligenciája. Mindezt már ismerjük a kutyás tematikájú irodalomból és filmművészetből, Lassie-től a 101 kiskutyáig, Hallström azonban tovább megy: a négylábú társ gondolatolvasó, visszaemlékszik előző életeire, megtalálja korábbi gazdáját és be is bizonyítja neki, hogy ismerik egymást. A film tovább megy a kutya-pespektíva hangsúlyozásában: míg a Hacsiban csak fekete-fehér szubjektívek szemléltették az állat szemszögét, itt már a teljes narráció is a címszereplő belső világát tárja fel, méghozzá – a célközönség nem túl magasra taksált szellemi szintjéhez igazodva – azt a kérdést kutatva, mi is a kutyasors értelme.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/03 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13132