KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Szeretet nélkül

Eltűnik hirtelen

Baski Sándor

Zvjagincev családi/társadalmi apokalipszise.

 

Alkotó ember számára a fennálló rendszer alapjait megkérdőjelezni működő demokráciákban sem a legjövedelmezőbb vállalás, ugyanez az autokrata rezsimekben már az önsorsrontás minősített esete. Andrej Zvjagincev sem azzal az igénnyel indította rendezői pályáját, hogy bejelentkezik az orosz Jafar Panahi szerepére, az apa-fiú történetet elmesélő A visszatérés (2003) játszódhatott volna bárhol és bármikor, a Száműzetés (2007) esetében pedig eleve koncepció volt, hogy se az időt, se a helyet ne lehessen beazonosítani. Az újgazdagok és a mélyszegények világát ütköztető Elena (2011) már a társadalmi feszültségekről is tudósított, de az orosz medve bajszát először a Leviatánnal (2014) rángatta meg igazán a rendező. Interjúiban ekkor még az aktuálpolitikai áthallások helyett a történet egyetemességét hangsúlyozta, kiemelve, hogy korrupciós tanmeséjét egy amerikai eset ihlette. A film ugyan nem festett szívderítő képet az orosz közviszonyokról, de Zvjagincev védekezhetett volna akár azzal is, hogy a bemutatott visszáságok a provinciális vidékre jellemzők inkább, a fővárosban talán nem is annyira fojtogatóak a viszonyok – lám, a helyi hatalmasok által fenyegetett főszereplő is egy moszkvai barátban talál szövetségest.

A Szeretet nélkül már semmilyen illúziót nem hagy: a rothadás permanens, áthatja a társadalom minden rétegét, nem érdemes többé a magán- és a közéletről külön beszélni. Ebben a történetben nincsenek korrupt politikusok és hamis papok, családi drámát látunk, mégis ez Zvjagincev legpolitikusabb és legnyomasztóbb filmje. Felismerhető az idő is, 2012-ben járunk, a propagandacsatornák az ukrán frontól tudósítanak, a tévé és a rádió ott duruzsol végig a háttérben, a szereplők úgy fogyasztják a híreket, mintha muszáj lenne. Nem kommentálják, a véleményük se olvasható le az arcukról, a kétféle apokalipszis – a személyes és a társadalmi – mégis rímel egymásra.

A felszínen egy család szétesése zajlik, ami a történet kezdetére gyakorlatilag be is fejeződik, csak a romok eltakarítása marad hátra, beleértve a közös lakás eladásán kívül a közös gyerek sorsának eldöntését is. Borisz munkahelyén kizárólag családos emberek dolgozhatnak, aki elválik, az az állását is elveszti, a férfinek ezért létkérdés, hogy feltűnés nélkül és minél előbb újraházasodjon, míg Zsenya, a fogyasztás és a mobiltelefonja bűvöletében élő feleség a családi panelt újgazdag barátja villájára cserélné le. A 12 éves Aljosát egyikük sem akarja magával vinni az új kapcsolatába, inkább bentlakásos katonai iskolába adnák. Késhegyre menő vitájuknak fültanúja a fiú is; másnap nem megy haza. Hiánya két napig fel sem tűnik a szüleinek, csak ezután kezdik lassan az aggodalom jeleit mutatni, még ha nem is egyértelmű, a fiút vagy magukat sajnálják inkább. A szembenézést mindenki megspórolja.

Zvjagincev a román új hullámra jellemző modorban, szenvtelenül rögzíti a nyomozás folyamatát, a néző a szülőkkel együtt szembesül vele, hogy a hatóságok nem képesek vagy nem is akarnak segíteni – visszatérő motívum ez a rendező filmjeiben –, feladatukat egy civil keresőcsoportnak kell átvennie; szociális háló és szolidaritás állami szinten már nyomokban sem létezik.

A Leviatánhoz hasonlóan Zvjagincev és állandó írótársa, Oleg Negin most sem riadnak vissza a poentírozástól, de ahogy a tengerparti kisvárost átszellemítette a rendező, úgy Moszkva szürke paneljaiból, erdős parkjaiból és a luxuslakás rideg geometriai formáiból is képes olyan expresszionista teret alkotni, amelyben a direktebb mondatok is hitelesen csengenek. A nyomozást ugyanakkor krimibe illő pontossággal és részletességgel dokumentálja, hogy a végén aztán a műfaj legfontosabb konvencióit mégis zárójelbe tegye. Lényeges információkat tart vissza, van, amire a nézők csak a főszereplők reakcióiból következtethetnek, és az sem derül ki, mi történt valójában Aljosával. Megszökött, elrabolták, baleset érte?

Talán nem is számít igazán, eltűnése és hiánya is szimbolikus. A sokszor, sok helyen Tarkovszkijjal rokonított Zvjagincev a Stalker után – a keresőbrigád eljut egy Zónához hasonló, elhagyatott gyárépületbe –, mintha a Solarist is megidézné. Nála nem az eltávozott szerelmek materializálódnak, hanem a ki nem mondott, önmaguk előtt is titkolt szülői vágyak válnak valóra, így az, akit nem szeretnek, egyszerűen megszűnik létezni.

 

SZERETET NÉLKÜL (Nyeljubov) – orosz, 2017. Rendezte és írta: Andrej Zvjagincev. Kép: Mihail Kricsman. Zene: Jevgenyij és Szasa Galperine. Szereplők: Marjana Szpivak (Zsenya), Alekszej Rozin (Borisz), Matvej Novikov (Aljosa). Gyártó: Non-Stop Productions / Fetisoff Illusion. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 127 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13545