KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ragyogj!

Bori Erzsébet

 

Az Akadémiai Díjkiosztó sosem nélkülözte a magasztos, felemelő pillanatokat. A fél kilónyi, garantáltan könnyálló sminkkel újjávarázsolt mamák, a túl mélyre sikerült dekoltázsban pihegő nejek és a hercig gyermekek éppúgy részei a show-nak, mint a szép, igaz történetek eredeti figurái. Ki tudná feledni az idei Oscar-osztásnak azt a megható pillanatát, midőn a legjobb férfiaktor a színpadra szólította a Shine című ausztrál film modelljét, a túlhajtott zongorázástól bekattant egykori csodagyereket? David Helfgott legott a húrokba csapott, és játszott, mint a moziban. A siker alig maradt el a helyi kocsma törzsközönségének forró ovációjától (lásd film).

Szerencsére a Ragyogj! szonra vitele visszafogottabb a színpadra vitelnél, sőt, az alkotók azokra is gondoltak, akik kételkednek Lombroso doktor tételében az őrült és a zseni egy tőről metszettségéről, sőt azt se hiszik el, hogy mindenről Rachmaninov tehet. Az ő „misztikus”, „gyilkos”, „eljátszhatatlan” d-moll zongoraversenye, amelynek betanulása aláássa az ifjú zseni lelki egészségét, derékba töri a pályáját. Legközelebb egy elmegyógyintézet középkorú lakójaként látjuk viszont, bölcs doktorai örökre eltiltották a zongorázástól, mert az árt neki. Ebből a mélységből küzdi vissza magát a normális emberek közösségébe, vendéglátóipari zenész lesz, egy érett asztrológusnő férje, és innen már csak egy ugrás a koncertpódium. Közben a hálás nézők végigélvezhetik a zongorairodalom népszerű, virtuóz darabjait (a hős saját tolmácsolásában), a csúnya, hitetlen nézők pedig érjék be a nagyszerű színészi alakításokkal. Mivel a Ragyogj! mégiscsak egy mozidarab, lehet, hogy ők járnak jobban.

Láthatjuk például Sir John Gielgudot és az ifjú zongorista hős szerepében Noah Taylor kamasz zongoristát. Jó helyen kutakodtak az Oscar-osztók, amikor az év legjobb férfiszínészét épp ebben a filmben keresték. Itt van, csak nem Geoffrey Rush-nak hívják, hanem Armin Mueller Stahlnak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/10 58-59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1669