KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/augusztus
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Csantavéri Júlia: Vittorio Gassman (1922–2000)

• Schubert Gusztáv: XXL Az eklektika hősei
• Hirsch Tibor: Időn kívüli időutazó James Bond-korszak
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Nyugat-Keleti Díván Cannes
• N. N.: Cannes-i díjak

• Horváth Antal Balázs: Járatlan úton Privátbűnök, magáncsapdák
• Herpai Gergely: Pixel noir Digitális bűnök
• Pápai Zsolt: Zsánerek a fonákjáról John Sayles portréjához
• N. N.: John Sayles filmjei
• Muhi Klára: A törvény kapujában Beszélgetés a filmszakmáról
• Gervai András: Karakter Eurofilm: Hollandia
• Gervai András: Mélyföld: holland filmhelyzet
KÖNYV
• Zalán Vince: A valóság dramaturgiája Kieślowski mozija
• Csala Károly: Egy szavahihető ember Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben

• Geréb Anna: A filmkocka el van vetve A Goszfilmofond kincsei
• Halász Tamás: Testek tájban, tájak testen Táncfilmek
KRITIKA
• Varró Attila: Mélységillúzió South Park kontra Disney
• Békés Pál: Déli ritmus Cuki hagyatéka
• Köves Gábor: A jóízlésű idomár Pop, csajok satöbbi; Hi-Lo Country
• Pályi András: Hadüzenet, aranyhazugságokkal Tűzzel-vassal
LÁTTUK MÉG
• Békés Pál: M: I-2
• Nevelős Zoltán: Új csapás
• Köves Gábor: Tolvajtempó
• Bori Erzsébet: Frequency
• Ardai Zoltán: A tanú szeme
• Barotányi Zoltán: Galaktitkos küldetés
• Kézai Krisztina: Agyatlan apartman
• Hungler Tímea: Oltári vőlegény
• Tamás Amaryllis: A földlakók nemi élete
• Kis Anna: Mansfield Park
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Ki volt?

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Afrodita álma

Kolozsi László

Jas sum od Titov Velesmacedón–szlovén–belga–francia, 2007. Rendezte és írta: Teona Strugar Mitevska. Kép: Virginie Saint-Martin. Zene: Olivier Samouillan. Szereplők: Labina Mitevska (Afrodita), Nikolina Kujaca (Sapho), Ana Kostovska (Slavica), Dzevdet Jasari (Aco). Gyártó: Vertigo-Emotionfilm / Entre Chien et Loup / Silkroad. Forgalmazó: Anjou Lafayette. Feliratos. 102 perc.

 

Számtalan elvetélt kísérlet bizonyítja, hogy álmokat milyen nehéz filmre vinni. A megfilmesített álmok többnyire nem álmok, hanem mesterkélt képekben elbeszélt rikítóra festett szürreális jelenetek. Nem az álom logikája, hanem rendezői konstrukciók alapján épülnek fel, azért nem működőképesek, mert az álmok nem engedelmeskednek a képzeletnek. Álmot nem lehet kitalálni. Az Afrodita álma azért különleges film, mert az álomjelenetek Teona Mitevska Három nővér-variációjának fő jelenetei; a főhős Afrodita álmaira épül, rakódik rá a történet, a film egésze, a mellékszálak is. Sajátos, lázálmokat idéző színvilágát is a hősnő álmai határozzák meg, ezért a három nagy álomjelenet nem olyan, mintha rávarrták volna, egészen más anyagból, a műegészre, hanem a film legfontosabb, legszebb, legkevésbé unalmas része.

A megfilmesített álmok – még olykor Fellini álmai is – unalmasak. Ahogy unalmas majdnem minden elmesélt álom is. Afrodita technicolor álmai a legnagyobb álmodókat hívják meg társalgásra a témáról: a Brazil alkotóját, Terry Gilliamet, Kuroszavát és Tarkovszkijt. Ez utóbbit a film sajátos hangulata és a tágas szláv érzések is megidézik. Ahogy Tarkovszkijnál, úgy Mitevskánál is a képeket a négy elem jelenléte határozza meg: halkan csöpög az ereszről egy régi eső, egy ház lángokban áll, a várost, a sokat látott, gyönyörű Velest, ellepi a por. A főhősnő, Afrodita olyan, mint egy szent: bölcs együgyű. Amióta anyja elhagyta, nem szól. Az egyik testvére helyesen mondja: Afrodita nem néma. Egyszerűen csak nem beszél. Megszűnt beszélni. A Tarkovszkijt idéző jelenetekben olykor csak a természet hangjait hallani. Az Afrodita álma csöndes film, és legalább olyan fontos szereplője a hegyek közé szorult, hol görög, hol török, hol macedón város, mint a három nővér, akiknek életét, akár csak Csehovnál, meghatározzák ellenirányú vágyaik: az elvágyódás és az otthonhoz ragaszkodás. Néhány felülről látott jelenet – egy esti ezoterikus kávézás például – is erősítik, hogy az Afrodita álma világa mágikus realista. Jobban az, mint Kusturica ugyanezen kopár vidéken játszódó filmjeié.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/10 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9517