KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mocskos zsaru

Nevelős Zoltán

Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans – amerikai, 2009. Rendezte: Werner Herzog. Írta: William M. Finkelstein, Victor Argo, Paul Calderon, Abel Ferrara, Zoë Lund. Kép: Peter Zeitlinger. Zene: Mark Isham. Szereplők: Nicolas Cage (McDonagh), Val Kilmer (Pruit), Eva Mendes (Frankie), Jennifer Coolidge (Genevieve), Brad Dourif (Schoenholtz). Gyártó: Nu Image / Polsky / Saturn. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 121 perc.

A Katrina hurrikán pusztítása utáni New Orleans kopott eleganciájából bőven meríti a helyi színeket Werner Herzog újabb különös vállalkozása, mely Abel Ferrara 1992-es Mocskos zsaru című kultuszfilmjének főbb motívumait dolgozza át egy könnyebben fogyasztható, de nem kevésbé zavarba ejtő produkcióvá, melynek elsősorban az adott publicitást, a két rendező milyen szalonképtelen módon nyilatkozott egymásról.

Harvey Keitel New York-i zsarujához hasonlóan Nicolas Cage gyilkossági nyomozója is drogfüggő, úszik a szerencsejáték-adósságban, módszereiben pedig teljesen gátlástalan, lop (főként drogot), hazudik (szemrebbenés nélkül) és ha úgy hozza a helyzet, fiatal lányokat erőszakol meg vagy idős hölgyeket terrorizál hatalmas pisztolyával. Noha játékában Keitel mélyebbre volt képes lemenni, Cage alakítása is emlékezetes, noha másképp (és másképp, mint a hasonló témájú Las Vegas, végállomásban). A figura hátfájása miatt úgy mozog, mint egy robot; kidüllett szemeit forgatva, fejközéptől hátrafésült hajával olyan, mint egy óriásra nőtt csótány: Cage pont ugyanolyan lendülettel túljátssza a szerepét, mint ahogy a tévékrimik világából érkezett William Finkelstein is végletesen szemérmetlen happyendbe fordítja az addig totális összeomlás felé ívelő cselekményt. A film szereplői is csak hahotázni tudnak a dolgok ilyetén kimenetelén; fényévekre vagyunk Ferrara nyers realizmusától, viszont a főhős által átélt delíriummal teljes összhangban feszegeti Herzog is a közönségfilm esztétikai határait. Különösen a krokodilt és iguanákat előtérbe komponáló, hosszan kitartott képsorok mellbevágóak (a breakelő hulla pedig aztán már tényleg sok), az eredmény mégis egy pergő zsarufilm, de abból az egyik legbizarrabb. Ráadásul – hasonlóan Ferrara katarzissal járó tragédiájához – végül Herzognak is sikerült ismeretlen mélységeket megmutatnia kétértelmű hepiendjével.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10072