KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pandorum

Sepsi László

Pandorum – amerikai-német, 2009. Rendezte: Christian Alvart. Írta: Travis Milloy. Kép: Wedigo von Schultzendorff. Zene: Michl Britsch. Szereplők: Ben Foster (Bower), Dennis Quaid (Payton), Cam Gigandet (Gallo), Antje Traue (Nadia), Cung Le (Manh). Gyártó: Constantin Film / Impact Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Feliratos. 108 perc.

A Németországban készített, főként erőteljes vizuális világukban kiemelkedő két pszichothriller (Curiosity & the Cat, Antikörper) után az író-rendező Christian Alvart nagyjából egy időben debütált a tengerentúlon egy eddigi munkásságát folytató újabb thrillerrel (Case 39), illetve a Holdra adott B-filmes válaszként is felfogható Pandorummal. Az Alien és a Halálhajó nyomdokain haladó sci-fi horror már vizualitásában is egyfajta negatívját nyújtja Duncan Jones munkájának: Alvart eredetileg csak videóra szánt filmjének hibernációból felébredt, amnéziás hősei steril fehérség uralta űrbázis helyett mocskos és sötét űrhajó-folyosókon keresik a megoldást kellemetlen helyzetükre, miközben testi épségüket mutálódott rémségék, elméjükét pedig – hasonlóan Jones filmjének hőséhez – a jelen esetben címadó űrbetegség fenyegeti.

Habár a tematika tálcán kínálja, Alvart szerencsés módon túllépett előző munkájának ( A bárányok hallgatnak és Hetedik-utánérzéseként felfogható Antikörper) átlátszó teológiai és morálfilozófiai traktátusain, meghagyva a Pandorumot annak, ami: erőteljes atmoszférájú B-mozi, amely a Pitch Blackhez hasonlóan a műfaj egyik újabb potenciális franchise-ának ígérkezik. Míg az Antikörper mindenáron a Jó és Gonosz természetét vizsgáló értekezés szándékozott lenni, a Pandorum azon labdákat sem üti le, amelyek nyilvánvalóan fakadnak az emberiség túlélésének, az evolúció és az elmeállapotok és a valóság viszonyának kérdéseit is érintő szüzséből. Eltekintve a szépséges záróképektől, fényévekre járunk a Napfény vizualitásban megfogalmazódó spirituális többletétől, ahogyan a műfaj modernista verziójának meditativitásától is. Az öreg kontinenssel együtt Alvart az eddigi munkáit átható, direkt önreflexióvá és fokozott moralizálássá lepárolt művészfilmes hagyomány hatását is maga mögött hagyta – az újrakezdés iránya pedig vélhetően a Pandorum-folytatásokból fog kiderülni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/02 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10078