KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Kultúrtévé

Szupergettósítás

Schreiber András

Mostoha helyzetben a kultúra a magyar televíziókban, még az elsőszámú közszolgálati csatorna is az éjszakai műsorsávba száműzi.

Nincs igazi kulturális híradás a hazai televíziókban. Háttérműsorok vannak, ezeket is egyedül a közszolgálat vállalja magára – persze botorság lenne számonkérni a kereskedelmi televíziókon a kulturális műsorszórást, nem érdekük, nem feladatuk, a szellemi alsóra vetkőzött nézőt szolgálják, lehetne ezen keseregni, csak nem érdemes. A közszolgálati televíziózásnak azonban elsődleges, kiemelt feladata lenne a kultúra (úgy is, mint közkincs) szolgálata, terjesztése. Volt még nem is olyan régen erre egy műsor a Magyar Televízióban, a Kultúrház, amely változó színvonalon ugyan, a naprakész felkészültség illúzióját keltve, de mégis a köz szolgálatának igényétől hajtva számolt be a fontosabb kulturális történésekről. A kezdetben (hat évvel ezelőtti indulásakor) naponta kétszer 25 percben jelentkező műsor később napi 12 percesre zsugorodott, kiegészítve egy hétvégi, majd’ egyórás magazinnal; végül már csak ez utóbbi maradt, egészen az új, őszi műsortervig. Megszűnését nem indokolta a köztévé vezetése, „a politikai paletta egyik oldaláról sem gyakoroltak nyomást a tévévezetésre a műsorral kapcsolatban, a Kultúrház mégis fokozatosan teret (műsoridőt, műsorkészítőket és büdzsét) veszített” – írta a Népszabadság augusztusban.

Lehettek fenntartásaink a műsort illetően, de az kétségtelen, hogy nem csak a Kultúrház vesztett teret a csatornán, hanem a kultúra is. Persze, kiváltották új műsorokkal, az Aranymetszés címűt az MTV kommunikációs osztálya például még úgy harangozta be, hogy a közszolgálati csatorna „készül egy új, a jelenleginél szélesebb merítésű, frissebb, gazdagabb tartalommal szerkesztett kulturális műsorral”. Néhány adás után is megállapítható, hogy az Aranymetszés porosabb a Kultúrháznál, ráadásul kevesebbet markol, és kevesebbet is fog. A kisebb merítés – eltekintve az indulás előtt kikiáltott cél elhomályosulásától – indokolható természetesen azzal is, hogy az Aranymetszés mellett megmaradt a Záróra (az m2-re száműzve), és megjelentek új, tematikus kultúrperiodikák, mint például a Szélesvászon, amelyek kiegészítik, szélesítik a kulturális közszolgálatot.

Apropó Szélesvászon. Beharangozó szövege szerint „jelenleg szinte az összes nagy televízió műsorkínálatából hiányzik az a magazin, amelyik amellett, hogy bemutatja az aktuális mozis, dvd- és televíziós újdonságokat, közszolgálati csatornához méltóan a vizuális kultúra mindennapi életünkre gyakorolt különleges hatásával is foglalkozik”. Az MTV tehát felismerte, hogy a mozgóképkultúrával foglalkozni kell (tegyük hozzá, kissé amnéziásan, pár éve még vasárnap délután sugároztak mozimagazint), ugyanakkor a műsor promócióját tisztán piaci alapokra helyezte, és ez némiképp ellentmond annak, hogy közszolgálati televízióhoz méltóan végzi a dolgát. Ha igaz Kolozsi László következtetése, és miért ne lenne az, „a köztévét a felháborodva elkapcsolóknak tartják fenn” (Filmvilág 2005/5) – azaz, az MTV egész nyugodtan figyelmen kívül hagyhatná, mivel foglalkozik a kereskedelmi média, elég, ha teszi a dolgát, és szórakoztatás helyett szórakoztatva tájékoztat. A kulturális háttérműsorok pont erre valók.

A háttérműsorok azonban csak az éjszakai műsorsávba férnek be, éppen azért, mert valami olyasmit taglalnak, amiről a néző már hallott, ismer, benne van a köztudatban, de igényel némi plusz magyarázatot. A napi hírszerkesztés azonban elmegy a kulturális történések mellett, pontosabban, valami egészen rendkívülinek kell történnie ahhoz, hogy akár a Híradóban, akár más közéleti műsorban szó essen róla. A háttérműsorokat rendre éjszaka sugározzák. Érthető, nem szorul különösebb magyarázatra. Az már inkább, hogy a háttérműsorok fenti hipotéziséhez híven miért nincs naprakész kulturális híradás. Miért nem fér bele – a sporthírek mintájára – napi egy percbe az aktuális események beszámolója. Miért ne lehetne érdekes, hogy mi történik a kulturális szcénában, miért feltételezik a hírszerkesztők, hogy a néző csak a politikára, természeti katasztrófákra, családi vérengzésekre, bulvár-tragédiákra nyitott. Ha már megteszi, miért úgy versenyez az egykor kiváló MTV-híradás a kereskedelmi médiával, hogy kullog utána és híradás helyett szenzációterjesztésre rendezkedik be? Miért gettósítja éppen a köztévé a kultúrát?

Az MTV új kulturális műsora indulásakor felmondta a leckét: „a kisebbik rész úgy aránylik a nagyobbhoz, ahogy a nagyobb az egészhez”. Még mindig igaz, hogy a néző számára csak az létezik, amit a tévében lát. Nem ártana figyelembe venni, hogy a kisebb rész feldarabolásával, fokozatos zsugorításával, és módszeres elrejtésével előbb-utóbb az egész is elvész.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10332