KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Egy komoly ember

Viccen belül

Csillag Márton

Coenék csak a felszínen vállalták fel keserű meséjük önéletrajzi jellegét, filmjük anekdoták gyűjteménye.

 

Hollywood kétfejű filmrendezője, a Coen testvérpár néhány, halvány kézjeggyel ellátott üzletszerű ujjgyakorlat (Kegyetlen bánásmód, Betörő az albérlőm, Égető bizonyíték) és egy feszes-véres hajszadráma (Nem vénnek való vidék) után önéletrajzi ihletésű, kiállításában mértéktartó darabbal jelentkezett – mintha egy színházi alkotó a Broadway vakító reflektorai elől egy intim lakásszínházba menekült volna. Ahová természetesen magával vitte kedvenc kellékeit.

A hatvanas évek második felének minnesotai zsidó kertvárosi-értelmiségi közegébe helyezett történet az összeomlás elkerülhetetlenségének és esetleges elviselhetőségének vizsgálata, az emlékezet fényképalbumából átemelt figurákkal benépesített anekdota-füzér. Az alkotók korábbi filmjeihez hasonlóan itt sem a történet főhőse irányítja a cselekményt, hanem az égiek és a döntően szerencsétlen véletlenek, csakhogy a relativizáló-racionalizáló és nagy bölcsen beletörődő zsidó életfelfogás a korábbiaknál otthonosabb terepet nyújt a történéseknek, hiszen az évszázados üldöztetés során az említett népcsoport olyan praktikákat sajátított el, melyek a legapróbb hétköznapi bosszúságok elviselését is az életrutin részévé, mindennapos kötelező gyakorlattá teszik. Coenék receptje nem változott: végy egy elgyötört, részben saját gyengeségéből fakadóan csapdahelyzetbe került embert, környezetét népesítsd be tipizált-túlrajzolt karakterekkel, vázold fel a történet fatalitásba tartó ívét, majd vezényeld le a könnyed ijesztgetésekkel, álfilozófiai magyarázatokkal és visszafordíthatatlan sorscsapásokkal tűzdelt cselekményt. Esetünkben egy tisztességes, családos egyetemi professzorra szórja villámait az ég, és Larry Gopnik (a színházi színész Michael Stuhlbarg legfeljebb annyira eredeti Coen-hősként, mint amennyire Kenneth Branagh vagy Larry David a klasszikus Woody Allen-szerepkörben) tankönyvi pontossággal reagál a kisembert sújtó problémákra – kapkod, rémeket lát, összeomlik és meghasonlik. Igaz, az alkotók nem sok játékteret hagynak számára, hiszen felesége egy piperkőc özvegyemberért hagyja el őt, az egyetemen egy koreai diák meg akarja vesztegetni, fia folyamatosan fű hatása alatt áll, lánya állandóan csak hajat mosna, őrült zseni bátyját illegális kártyapartik miatt keresi a rendőrség, szomszédja egy antiszemita militarista vadállat – és egyáltalán: változik a világ, de a rabbik semmi új tanácsot nem tudnak adni.

A rabbinál tett látogatások és az ott kapott furfangos tanácsok leírása a zsidó viccek és anekdoták legkedveltebb témája, az Egy komoly ember esetében is ezek a kényszerű vizitek adják a cselekmény vázát, és bár a történet tagolását tökéletesen megoldják a rabbi-fejezetek, végül az egész film anekdoták gyűjteményévé válik. Az alkotók csak a felszínen vállalták fel keserű meséjük önéletrajzi jellegét: az idő, a helyszín és a figurák mellé egy teljesen átlagos összeomlás-történetet választottak, és azt bevonták a Nagy Általános Zsidó Dilemmák mázával, hogy autentikusnak tűnjön a dolog. Ez nem is lenne gond, hiszen a plakátokon nem szerepel az „Igaz történet alapján”-felirat, ráadásul a Coen testvérek mindig kellő távolságot tartottak az alapanyagtól, ám a kis költségvetés, a kevéssé ismert színészek alkalmazása merészebb kísérletezésre is lehetőséget adott volna nekik. Így az Egy komoly ember abszurd módon a fentebb említett kommersz Coen-filmek sorába tartozik, mert bár erős filozófiai üzenettel bír („nincs mit tenni), mégis jól ismert panelekből építkezik, és inkább tekinthető egy tévésorozat pilotjának (vagy egy elképzelt első évad kivonatának), mint egy coeni precizitású játékfilmnek. Arról nem is beszélve, hogy az utóbbi tíz év leggyengébb füves jelenete (Bár Micvá) mellett egy olyan anekdota is bekerült a történetbe (A gój fogsora), melyet az alkotók szinte szabályos Scorsese-modorban „hadarnak el”. Hiába, az ember legkönnyebben a jól ismert hazai pályán veszíti el az egyéniségét.


EGY KOMOLY EMBER (A Serious Man) – amerikai, 2009. Rendezte és írta: Joel Coen és Ethan Coen. Kép: Roger Deakins. Zene: Carter Burwell. Szereplők: Michael Stuhlbarg (Larry Gopnik), Sari Lennick (Judith Gopnik), Richard Kind (Anrthur), Fred Melamed (Sy Ableman). Gyártó: Focus Features / Relativity Media. Forgalmazó: Palace Pictures. Feliratos. 106 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10346