KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Angèle és Tony

Forgács Nóra Kinga

Angèle et Tony – francia, 2010. Rendezte és írta: Alix Delaporte. Kép: Claire Mathon. Zene: Mathieu Meastracci. Szereplők: Clotilde Hesme (Angèle), Grégory Gadebois (Tony), Evelyne Didi (Myriam), Antoine Couleau (Yohan). Gyártó: Lionceau Films. Forgalmazó: Cirko Film – Másképp Alapítvány. Feliratos. 87 perc.

Angèle afféle konokul hallgatag, bárdolatlanul dacos fõhõsnõ, akinek a múltja – néhány könyöradományként odavetett, hangzatos címszót leszámítva, mint például „balesetben” elhunyt férj, egy börtönbüntetés és egy régen látott gyermek – éppúgy a homályba vész, mint ahogyan aktuális motivációi is kifürkészhetetlenek. Az azonosulási felület hiányában a nézõ kissé tétován és kedvetlenül fog bele annak szétszálazásába, hogyan is válik a lány egy francia halászfalu kis közösségének jogos tagjává, hogy azután talán integrálódni tudjon a társadalomba, és nem utolsósorban saját – a sors által furcsán csonkára összelegózott – családjába, családjaiba.

A fáradság és a figyelem pedig talán mégiscsak megéri: a magát prostituáló Angèle és a halász, Tony találkozása a szörnylétbe dermedt szépség és a komikusan gömbölyû testbe csomagolt jóság randevúja. A közöttük szövõdõ kapcsolat az embertársnak ösztönösen megszavazott bizalom és szeretet szép meséje, ám bizonyos értelemben a pszichés defektusok és szociális deficitek kölcsönös jelenléten alapuló gyógyulásának, korrekciójának ökonomikus rajza is egyben.

Az Angèle és Tony olykor sután, iskolásan fogalmazza meg mondanivalóját, máskor az egyszerû emberi reakciók eszköztelen megmutatásával mégis erõteljes hatást képes elérni. Éppen az egyszerû, bizonytalan, ösztönös egymás felé tapogatózás portréja láttán meglepõ, hogy vénöreg filozófusokhoz méltó érettséggel meghozott sorsformáló döntések vágják végül rövidre a drámai szüzsét, kissé kimódolttá téve a történetszövést. Így Alix Delaporte szociális érzékenységet és személyes elkötelezettséget mutató elsõ nagyjátékfilmje afféle vizsgamunkának hat, ami érdekes ingamozgást mutat üdítõen pontos jelenkori mese és fordulataiban is kiszámítható szocio-drámai publicisztika között. Imponáló visszafogottsága és helyenként megcsillanó humora mindazonáltal kíváncsiságra sarkall.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/10 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10819