KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Jack és Jill

Alföldi Nóra

Jack and Jill – amerikai, 2011. Rendezők: Dennis Dugan. Írta: Ben Zook, Steven Koren és Robert Smigel. Kép: Dean Cundey. Zene: Rupert Gregson-Williams. Szereplők: Adam Sandler (Jack/Jill), Kate Holmes (Erin), Eugenio Derbez (Felipe), Al Pacino. Gyártó: Happy MAdison Productins, Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 93 perc.

Minden humorista életében eljön a pillanat, amikor úgy érzi, elkoptak eddigi karakterei és már csak a hajlakk segíthet rajta – ilyenkor az esetek többségében a delikvens körömlakkot és szemspirált ragad és nemet vált. A traveszti parádézásnak ugyanis szép hagyományai vannak a komédia világában, hiszen a legdirektebb karikatúraként mindig megtérülő befektetésnek bizonyul, érdemes tehát a tűsarkú cipőbe nyomorgatni a szőrös lábujjakat.

Adam Sandler is beállt a sorba, házirendezőjével, Dennis Dugannal dirigáltatott műremekében megduplázva alkot kétpetéjű ikerpárt. Jack (Adam Sandler) menő reklámfilmes, ki boldogan éli mindennapjait Hollywoodban családjával, Jill (Adam Sandler nőnemű változata) pedig egyszemélyes magánszámként érkezik hozzá a hálaadásra. A női Sandler visít, fesztiválozik és irritál, a jelenség bizarr fricskája pedig az, hogy Jill szándékai szerint megformálója tárházának legborzalmasabb karaktere kíván lenni, aki hisztérikus szeretetéhségével, pazar attrakcióival, trampli testéből áradó hasmenésekkel és szellentésekkel keseríti meg a hozzá legközelebb állók életét, ám mindennek ellenére jóval szeretetreméltóbb figura, mint Sandler bármely más alteregója. Tökéletesen tükrözteti megálmodója legalapvetőbb problémáját, történetesen azt, hogy minden potenciál megvan benne arra, hogy zseniális humorista legyen, harsány, alpári humorával azonban mindent elront. Eképpen alakul a Jack és Jill cselekményvilága is: csak úgy sokasodnak benne a finom ötletek, a Van aki forrón szereti puha megidézésétől, Al Pacino önironikus, pazar szerepeltetéséig és az erős visszacsatolásokig, de az anyagot mégis a butus attrakciós poénok műgyöngysora fojtja meg. A Jack és Jill lehetett volna remekbeszabott vígjáték is, mert jó minőségű alapozót használ, a rúzs viszont olcsó és rendre túlszalad a kontúron, így a mű nem több egy szórakoztató tucatkomédiánál.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/01 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10940