KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Arctalan ellenség

Soós Tamás Dénes

Good Kill – amerikai, 2014. Rendezte: Andrew Niccol. Szereplők: Ethan Hawke, January Jones, Zoë Kravitz. Forgalmazó: ADS Service. 102 perc.

 

John Wayne meghatódna, Barack Obama viszont csak megvonná a vállát, ha látná az Arctalan ellenséget, mert Andrew Niccol filmje, hiába próbálkozik, nem szembesít elemi erővel a közel-keleti drónháború visszásságaival. Csak a drónhadviselés közönyét ábrázolja pontosan, ahogy a katonák egy Las Vegas melletti léghűtött konténerből, joystickkel lövik ki a 10 ezer km-re lévő, terroristá(nak vélt) embereket. Apró pontok a képernyőn, akár játékfigurák is lehetnének, az őrnagy számol vissza, 10, 9, 8, majd a porfelhőt látjuk, és a szomszéd asszonyt, ahogy a leszakadt végtagokat szedi le a fáról. Thomas Egan napi 12 órában bombázza az ellent, a maradék 12-ben némán kortyolja a vodkát és sütögeti a barbecue-t Las Vegas-i otthonában. Dróntávlatból látjuk a házat is, műzöld kert, körülötte sivatag, többet nem is kéne mondani az amerikai álom illúziójáról, a családok széteséséről, de Niccol mond, sokat és közhelyeset, ahogy azzal sem elégszik meg, hogy pusztán képekkel számoljon be a pilóta lelki válságáról, a drónháború mellett és ellen szóló, didaktikus érveket is rak mellé. Játékfilm még nem született a témában, érthető hát, hogy teljességre törekszik a rendező, de így hiteltelenné válik a film, mert bevetés közben akkor sem mondanak olyat a pilóták, hogy „mi sem vagyunk jobbak a Hamasznál”, ha a civilek likvidálásával kényelmetlenül keskennyé vált az őket a terroristáktól elválasztó határvonal.

S miközben a CIA által vezérelt, „járulékos veszteségeket” halmozó bevetések felőrlik, Egan a régi szép időket sírja vissza, amikor még repülőről, nem pedig számítógépről lőtte az ellenséget, hiszen akkor izgalom, veszély és felelősség is volt egy rakéta kioldásában. A játékba Niccol is belemegy, és úgy tesz, mintha valóban létezett volna egy aranykor, amikor még tisztességgel gyilkolták egymást az emberek. Filmjébe torz happy endet erőszakol, ami azt sugallja, el lehet választani a helyest a helytelentől, és a régi vágású amerikai hős a képernyőn keresztül is meg tudja mondani, ki terrorista, és ki nem, hogy aztán igazságot szolgáltasson a kiszolgáltatottaknak és a megnyomorítottaknak. Háborúban az igazság relatív, morálisan cselekedni pedig szinte lehetetlen – ez legutóbb az Oscarra jelölt dán filmből, a remek Egy háborúból is kiderült. Niccol egyszerűbb világ iránt táplált nosztalgiája, bár érthető, de olyan hamisan cseng a terrorizmus korában, hogy tényleg csak egy John Wayne tudna rajta meghatódni.

Extrák: Semmi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/06 62-62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12763