KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A belleville-i zsaru

Varró Attila

Le flic de Belleville – francia, 2018. Rendezte: Rachid Bouchareb. Írta: Marion Doussot, Larry Gross és Rachid Bouchareb. Kép: Alain Duplantier. Zene: Éric Neveux. Szereplők: Omar Sy (Baaba), Luis Guzman (Garcia), Biyouna (Zohra), Ériq Ebouaney (Ladji), Diem Nguyen (Lin). Gyártó: Tessalit Productions / Davis Films. Forgalmazó: Big Bang Média. Szinkronizált. 110 perc.

 

A belleville-i zsaru megszokottól ellenkező irányú remake-je, amely (látszólag) Eddie Murphy sztárcsináló kultuszfilmjét igazítja francia szájízhez, A belleville-i zsaru halálos fegyvere 2.avagy állj, mert a mamám arab címmel nem csupán közelebb állna a valósághoz és megspórolná a műsorújságoknak a rövid szinopszist (alapszituáció, főhős, antagonisták, humoros mellékszál kipipálva), de még a megcélzott műfajra is egyértelműen utalna. Omar Sy idei multikulturális buddy movie-ja – a bőséges hazai készlet helyett Bajkeverőtől Balfácánig – a hollywoodi zsaruverzióval próbálta tovább egyengetni a legnagyobb nemzeti sztár nemzetközi karrierjét. A floridai helyszín, a hispano színésztárs, a kínai barátnő és az orosz hússaláta találkozása a svédasztalnál azonban nem szól másról, mint a sok évtizedes hazai komédia-hagyományok ráerőszakolásáról a Beverly Hills-i zsarura, amely annak idején nem csak Murphy géppuskaszájának és eleven dialógusainak köszönhette időtálló sikerét, de annak az ellenállhatatlan pofátlanságnak is, amellyel kifigurázta az „osztályok nélküli társadalom” amerikai önámítását.

A veterán író-rendező Rachid Bouchareb éppen előző filmjében, a Két férfi a városban José Giovanni-börtönballada kiváló amerikanizálásában (Two Men in Town) bizonyította, milyen pontosan és gazdagon átültethető egy félévszázados banlieue-bűndráma minden társadalmi zöngéjével együtt a kortárs Egyesült Államokba. A fordított kísérlet tökéletes kudarca nem az alkotói tehetségtelenség példája, inkább azt jelzi, hogy a gall filmipar szerint a nagyvilág kizárólag a jellemkomikum-központú vígjátékaikra vevő, méghozzá minél sokszínűbb, epizódikusabb és öntörvényűbb formában, hogy még a félanalfabéta pekingi szakmunkástanulót is lekösse. Pedig a franciák mindig is lelkes mesterei voltak az amerikai bűnmeséknek, az első James M. Cain adaptációtól (Az utolsó forduló) a sorra filmesített Goodis-regényeken át a Halálos szívdobbanásig – úgy tűnik, manapság Melville helyett csak Belleville-re futja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/12 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13932