KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A pénz beszél

Csejdy András

 

Promiszkuus, akcelerált kora-kamaszkorom volt, nyaltunk nyelvet a Széchenyi melegvizes medencéjében, rongyosra lapoztuk az ágyneműtartóból kicsent osztrák szexmagazinokat és már ötödikben üvegeztünk a hábéken, amelyeket senki nem volt hajlandó születésnapi zsúrnak tekinteni. Ezeken a nagymamák-felügyelte bulikon a leghallgatottabb kazetta mindig Barry White volt, a Gazsi külkeres faterja hozta az eredetit, tőle vette át az osztály. Mikor tavalyelőtt revival lett az öblös torkú énekesből, hullámokban kerített hatalmába a nosztalgia, szagok, ízek és érzetek képződtek a torkomban, izzadt a tenyerem, visszavágytam. A pénz beszél első képsorában egy helyes fekete fickó torka szakadtából vonyítja Barryvel együtt egyik slágere refrénjét, hömpölyög a soksávos Los Angeles-i forgalom, hétágra süt a nap, puhán siklik a merdzsókabrió – mézesmadzag amerikánából – és akkor hirtelen szeretnél ott lenni, bújnál a bőrébe, kapaszkodnál te a volánba. De aztán rögvest kisül, hogy az élet alkalmi császára csupán próbakörre vihette el a kocsicsodát a műhelyből, ahol dolgozik, ült is már, meg fog is még, mert piti kis stiklikből tartja fenn magát, fergeteges a dumája, jelentősek a tartozásai, és hiába tud bármikor jegyet szerezni a focistadion díszpáholyába, ha egyszerre egy rabomobilban köt ki, összebilincselve egy mindenre elszánt francia gyémántcsempésszel. Hogy hogyan szövődik össze Franklin Hatchett sorsa egy középszerűnél harmatosabb tévériporterével, miként lesz félreértésből a fekete-fehér tandem az Államok legkeresettebb bűnelkövető párja, milyen véletlen- és rendeltetésszerű fordulatokon hajszolja végig őket forgatókönyvíró-társával a bizonyítottan profi Joel Coen, elképzelhetjük, ha láttunk már pehelysúlyú, hollywoodi vígjátékot. Hogy ez a verihepiendinges tucatkomédia mégis nyugodt szívvel ajánlható, az Tucker művészúr érdeme, akiről már Az ötödik elem showmanjockey-ja után sejteni lehetett: egy-két Beverley Hills-i bulvárt bármikor ráver az ügyeletes fekete komikussztár Eddie Murphyre. A pénz beszél, ugatnak a kutyák, halad a karaván, Barry White-ot meg az isten tartsa meg jóegészségben.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1731