KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hazugsággyáros

Vaskó Péter

 

A társasági illemkódex szerint, ha az állófogadáson leejtünk egy darab vajat, feltűnés nélkül cipőnk orrával lassú körkörös mozdulatokkal paszírozzuk azt bele a házigazda szőnyegébe, eltüntve így kétbalkezes ügyetlenségünk nyomát. Na, a A hazugsággyáros pont egy ilyen film. Nem kis botrány keveredett ugyanis abból, hogy a közelmúltban több neves amerikai lapnál is kiborult a bili plagizálás, álhírek és álriportok miatt. 1981-ben a Washington Post dőlt meg Janet Cooke nevű alanyi valóságszabójával, majd nemrég éppen a Postot leleplező New York Times bukott akkorát, mint Rottenbiller, amikor kiderült, hogy szépreményű ifjú zsurnalisztájuk Jayson Blair 30-nál is több cikkében élt a plágium, a hamisítás vagy a szépírói fantázia eszközeivel. Ahelyett, hogy a csúnya és koszos külvilágban koptatta volna magát, otthon a laptoppal farkasszemet nézve gyártotta az izgalmas riportokat. Erre a botrányra ráülve igyekszik lavírozni a A hazugsággyáros is, alapjául egy másik igaz történetet választva: a huszonéves Stephen Glass karrierlendülettől és kifejezési vágytól hajtott kamugyáros újságírói ámokfutását a The New Republic című patinás lap hasábjain 1995 és ’98 között.

Az újságíró-film olyan kedves Hollywoodnak, mint zsiráfnak a sósperec: mindhalálig oknyomozás, szólásszabadság, szabad sajtó, tágra nyílt társadalom, Watergate és Pulitzer-olimpia. Ezt a mítoszt a ’90-es évek szépírói munkásságot folytató publicistái és az iraki háború és megszállás körül zajló médiaőrület rendesen áttolta a tökgyalun. Az „infotainment”, a szórakoztató újságírás újdondászai és legújabb jövőfokozatai szerint az info- előtag csak zavaró mellékkörülmény, a népnek cirkusz kell, a valóság meg úgyis elvan magával.

Minden adott egy ütős filmhez, de ilyen jó témából ilyen poshadtul langyos mozit már régen láttam. A filmben van egy kis szemüveges, sunyi csóka (Hayden Christensen), aki hazudik. Nem túl érdekesen, nem túl érdekes dolgokról, pityizáló ifjú republikánusokról, multihoz szerződő kamasz hackerről. Főnöke gyanút fog, de a nyomifejű kis prücsök bepróbálkozik hamis telefonokkal és névjegyekkel. A konkurens internetes lap is megsejti, hogy amikor úr ír, akkor hazudik. És hosszan és laposan, mint egy elütött vízisikló, kiderül, hogy tényleg, hazudik biza, nem csak a képéről látszik.

Hát így kell belepaszírozni az aktuális médiabotrányt észrevétlenül a háziasszony perzsaszőnyegébe: pimf kis folt, meg se látszik. Szóval, aki a zsurnál-témában jót akar nézni, az inkább kölcsönözze ki Az elnök embereit!


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/09 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1807