KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vénuszcsapda

Fáber András

 

Az erotomániás, jóképű fiatal doktor állandó éjszakai ügyeletet vállal, hogy a szépnem iránti vonzalmának zavartalanabbul (?) hódolhasson: merész fellépésével a film első húsz percében minimum öt nőt vesz le a lábáról, mígnem maga is fennakad egy francia származású balett-táncosnő hálójában.

A nyugatnémet filmrendező, forgatókönyv-író és operatőr, Robert Van Ackeren igazán avatott szakembere a közönség és a kritika felé egyszerre kacsintó finomkommersz műfajának (lásd: finomkonfekció), ami csak szemészeti szempontból abszurdum, üzletileg azonban meglehetősen sikeres stratégiának bizonyul még a jelen társadalmi átmenet hányatott időszakában is (erről tanúskodik egyik korábbi filmjének, a Testek csábításának kellemesen langyos magyarországi fogadtatása).

Ebben a filmben nem fecsegnek fölöslegesen, legfeljebb egy Woody Allen-i szarkazmussal ábrázolt pszichiáter-figura enged meg magának néhány laposan intellektuális reflexiót, ehelyett a szereplők úton-útfélen egymásnak esnek – hevületüknek csak a rafinált kameraállások szabnak határt. Orvos-szerelem-halál fogalmi triptichonjából a halál-hetéra archaikusán modern figurája sem hiányozhat: Myriem Roussel szép, mint egy profán oltárkép, s életveszélyes, mint egy frontális ütközés nagy sebességgel (így ismerkedik meg az orvossal). A szereplők lassan, álmatag tekintettel mozognak, s csak némi idő elteltével jövünk rá, hogy ez az onirikus-szürrealisztikus szinészvezetés a film humorának egyik legfőbb forrása. Végül is a bemutatott szerelmi négyszög egész gördülékenyen funkcionál, a német négyes táncritmusára, ami, ha volna, olyan lenne, mint a francia négyes, csak valamivel nehézkesebb.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1990/02 63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4290