KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Diótörő

Fáber András

Kevéssel a zeneszerző halála előtt, 1892-ben mutatták be Szentpétervárott Csajkovszkij világszép mesebalettjét, melyről akkor valószínűleg kevesen gondolták, hogy hosszú évtizedekre (tán évszázadokra) megoldja a világ operaházainak karácsonyi matinégondjait. A látszólag naiv, romantikus történet (E. T. A. Hoffmann és az ifjabb Dumas nyomán) az ezermester Drosselmeier keresztapa által fabrikált diótörő-babáról, amely (vagy inkább, aki) a kislány álmában legyőzhetetlen herceghadvezérré változik, több tekintélyes folklorista szerint „a széplány és a szörnyeteg” mesetípus egyik új keletű feldolgozásának tekinthető. Ebből a szempontból azokhoz a beavatási történetekhez tartozik, amelyek segítenek a gyermeknek az ellenkező nemű szülőhöz fűződő ödipális konfliktusok feldolgozásában. A Diótörő-mesére is érvényes Bruno Bettelheim megállapítása, mely szerint „minden mese olyan varázstükör, amely belső világunk valamely összetevőjét tükrözi, és azt az utat, amelyet meg kell járnunk, hogy eljussunk az éretlenségtől az érettségig”. A látszólag „tündéri” történetet erős erotikus és agresszív töltésű érzelmek színezik-kísérik a testvérféltékenységtől a gyilkos késztetéseken át a barlangba való bejutásig, amelyben a Freudon iskolázott elemzők könnyűszerrel fedezik fel a nemi aktus analógonját. Mindez – mondják – roppant hasznos a személyiség-fejlődés szempontjából.

Nemcsak hasznos, de épületes és élvezetes is – tegyük hozzá –, ezúttal egy amerikai film kapcsán, amely nem sokkal több ugyan egy lefilmezett balett-előadásnál, de legalább nem teszi tönkre a zene és a koreográfia művészi hatását.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5545