KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2000/szeptember
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Gervai András: Walther Matthau (1920–2000)

• Mihancsik Zsófia: Visszaköpött imák Holocaust-filmek
• Bikácsy Gergely: Senki nem tud semmit Életvonat
• Sándor Tibor: A látható és a láthatatlan Emberekkel történt; Porrajmos
MAGYAR MŰHELY
• Székely Gabriella: A Széchenyi terve Beszélgetés Bereményi Gézával
• Bársony Éva: Látva látni Beszélgetés Timár Péterrel

• Trosin Alekszandr: Ravaszul improvizál Csillagosok, cenzorok
• Jancsó Miklós: Anekdota
• Bíró Yvette: Guberálni jó! A tallózók és a tallózó
• Ardai Zoltán: Emberünk a főcsőben Film noir : Raymond Chandler
• N. N.: Raymond Chandler (1888–1959)
• Kömlődi Ferenc: Álmodsz, aztán meghalsz William Irish
• N. N.: Cornell Woolrich/William Irish (1903–1968)
MÉDIA
• Zachar Balázs: Más-képp Beszélgetés Hartai Lászlóval
• Gelencsér Gábor: Filmolvasó Médiatankönyvek
FESZTIVÁL
• Nánay Bence: A legeurópaibb San Francisco
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: A csajom, a pasim Nincsen nekem vágyam semmi
• Takács Ferenc: Fegyvert s vitézt fehéren-feketén A hazafi
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A lápvidék gyermekei
• Varró Attila: Lóvátett lovagok
• Gervai András: Viharzóna
• Kovács Marcell: Koponyák
• Hideg János: Csibefutam
• Bori Erzsébet: A kölyök
• Kézai Krisztina: Kevin és Perry a csúcsra tör
• Kubik Elvíra: Gagyi mami
• Tamás Amaryllis: Bombabiztos
• Köves Gábor: Szentek és álszentek
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Phi-Phi

    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy asszony visszanéz

Zalán Vince

 

A magyar Intermezzo? Nem kevés jóindulattal így is nevezhetnénk Radványi Gézának az Egy asszony visszanéz című filmjét, amely a Zárt tárgyalással, az Európa nem válaszollal együtt, mint egy különös trilógia része, a filmtörténészek szerint az 1940-es évek elejének legfigyelemreméltóbb alkotásai közé tartozik a magyar hangosfilmművészetben. Intermezzo? Ki emlékszik ma már Ingrid Bergman és Leslie Howard nagy duettjére? Második világháború előtti magyar filmtörténet? Vajon mit mond ez a ma mozinézőjének, aki a leforgatás után több mint negyven évvel látja a családját elhagyó színésznő drámáját? Vajon miben különbözik a televízióban (néha) vasárnap délután vetített, háború előtti produkcióktól? Hisz a film első felében az elhagyott férj (Somlay Artúr) olyan nyugodt, olyan rendíthetetlen, s belül olyan kongósan üres, mint várak kapualja; az anya nélkül maradt gyerekleány karácsonya – szándékosan – egyszerre olyan „kemény” s cukros, mint a dobostorta teteje; a színésznő-feleség (Tasnádi Fekete Mária) Franciaországban – útban Hollywood felé, ahová új szerződése köti – olyan megható fogadtatásban részesül az őt kísérő színészpartnerével, későbbi férjével (Jávor Pál) együtt – itt van az esküvőjük! –, hogy azonnal be kell látnunk: ilyen nagy szerelmet mindenütt respektálnak a világon. Megy minden tehát az egykori (mai?) séma szerint, mígnem a történet során bele nem botlunk Csortos Gyulába. Csortos egy Gyergyóból Hollywoodba került forgatókönyvírót alakít, aki nem tanult meg angolul, de akinek írásait elkapkodják... és átalakítják, a helyszínt például Kolozsvárról Szibériába helyezik stb. A forgatókönyvíró e különös – ma sem tanulság nélkül való – vidám-keserű figurája, mint egy megkésett expozíció vezeti el a nézőt a film második, figyelemre méltó részéhez. A színésznő – újabb lemondások árán – hazatér, ám lelkiismerete mégsem tud megnyugodni. A love storyból lélektani dráma lesz. S Radványi ez utóbbi megjelenítésében érzékeny, stílusértő filmesnek mutatkozik. Megváltoznak a dialógusok, megváltoznak a beállítások – közvetlen, megmagyarázó helyett áttételesek, „levegősebbek” lesznek. Nem a cselekmény, hanem a felszín alatt történő események válnak fontossá. Ezért éri oly váratlanul a nézőt a színésznő tragédiája, jóllehet mindvégig sejtette, hogy valaminek történnie kell. Radványi asszonyhőse végül még hivatásáról is lemond, csak a családjának akar élni. De már késő. Régebbi életét nem tudja egészen elfelejteni, az újba nem tud igazán beilleszkedni. Jóllehet lelkében az egyik igazság nem zárja ki a másikat, mégis úgy érzi, a világ ezt követeli tőle, mivel nem ismeri (ebben sem) a toleranciát. Drámája, sorsa ezért lehet megrendítőbb sok pántlikás igazság bajnokánál, akik pedig divatosabbak voltak akkor, amikor elkészült az Egy asszony visszanéz.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/06 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6096